BPMK

BPMK ügyfélszolgálata

Az ügyfélszolgálati tevékenység a beszámolási időszakban lényegesen megváltozott, mert megjelent a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységről. Ez magába foglalja a tervezést, szakértést, FMV-t, ME-t, épületek energetikai tanúsítását, továbbképzéseit. Megjelentek új jogosultságok is (vannak, amik viszont megszűntek). Az új számítógépi programra való átállás 2014. év elején megtörtént.
Figyeljük és ellenőrizzük, hogy a jogosultsághoz kötött tevékenységet csak az arra jogosultak végezhessenek.
Együttműködünk a mérnöki tevékenységet érintő kérdésekben az illetékes hatóságokkal, valamint a helyi önkormányzati szervekkel.
Az atomenergia alkalmazása körében eljáró független műszaki szakértők minősítését a BPMK látja el országos hatáskörrel, jogszabályszerinti minősítő testület keretében első fokon.
Tagjaink mérnöki tevékenységével kapcsolatban további szolgáltatásokat nyújtunk, pl. évi több mint 10 ezer jogosultsági és kamarai igazolást adunk ki, eljárási ügyekben felvilágosítást adunk.

ÜGYFÉLFOGADÁSI REND:

HÉTFŐ: 9-11:30 és 12-15 óra között
KEDD: 9-11:30 és 12-15:00
SZERDA: 9-11:30 és 12-17:00
CSÜTÖRTÖK: 9-11:30 és 12-15:00
PÉNTEK: előzetes bejelentkezés alapján
A fenti időpontokon kívül előzetes telefonos megbeszélés alapján van lehetőség ügyintézésre.

PÉNZTÁRI NYITVA TARTÁS:

HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 9:00-15:00 között, PÉNTEKEN: 9:00-13:00 között

AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MUNKATÁRSAI, TELEFONSZÁMAI, E-MAIL CÍMEI:

Telefon: +36 (1) 455-8860
Tervezők, szakértők, és kamarai jelentkezés:

Csegezy Erzsébet telefonmellék: 205, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csontos Erika telefonmellék: 204, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök jogosultságaival kapcsolatos ügyintézés:

Takácsné Pellérdi Krisztina telefonmellék: 201; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Adategyeztetés, adatmódosítás, cégregisztráció, határon átnyúló szolgáltatás, oklevél honosítás:

Seresné Paschek Rita telefonmellék: 203; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Etikai, energetikai ügyek:

Csontos Erika telefonmellék: 204; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Atomenergetikai szakértői jogosultságokkal kapcsolatos ügyintézés:

Csegezy Erzsébet telefonmellék: 205; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Adategyeztetés, energetikai tanúsítói bejegyzéssel kapcsolatos ügyintézés:

Dudás Katalin telefonmellék: 202, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pénzügy / Pénztár:

Szentpéteri Brigitta telefonmellék: 212, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Várady Andrea telefonmellék: 213, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Jeszenszky Katalin telefonmellék: 214, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Továbbképzések, oktatások, konferenciák:

Keresztes Anita telefonmellék: 207 Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Szeszák Veronika telefonmellék: 208,  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Vincze Krisztina telefonmellék 206, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Takáts Judit telefonmellék 222, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Elnökségi titkárság:

Benkő Tímea telefonmellék: 219, mobil: +36/30-864-1787, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sajtó:

Szűcs Boglárka telefonmellék: 217, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Tagdíj és eljárási díj befizetése a következő bankszámlaszámra történhet: ​10102086-68836102-00000000

 

2023. évi tagdíjak

jogosultsággal vagy tanúsítvánnyal rendelkező tag tagdíja: 65 000 Ft
kamarai tagsághoz kötött jogosultsággal vagy tanúsítvánnyal rendelkező tiszteletbeli, örökös és 70 év feletti tagok tagdíja: 39 000 Ft
kamarai tagsághoz kötött jogosultsággal vagy tanúsítvánnyal rendelkező tag tagdíja GYES/GYED igénybevétele esetén: 39 000 Ft
jogosultsággal vagy tanúsítvánnyal nem rendelkező tag tagdíja: 26 000 Ft
jogosultsággal vagy tanúsítvánnyal nem rendelkező tiszteletbeli, örökös és 70 év feletti tagok tagdíja: 0 Ft
gyakornokok, jogosultsággal vagy tanúsítvánnyal nem rendelkező 30 év alatti tag tagdíja: 8 000 Ft
A 30 év alatti tagok a tagfelvétel évében, továbbá az azt követő két naptári évben mentesülnek a tagdíjfizetési kötelezettség alól. A kedvezmény a tagokat legfeljebb a 30. életévük betöltéséig, vagy az első jogosultság, vagy tanúsítvány megszerzéséig illeti meg.
építész kamarai tagok kedvezményes tagdíjat fizetnek, amelynek mértéke a tagdíj 70%-a: 46 000 Ft


Nyilvántartási díjak (éves díj)

tervező-szakértő technikusok nyilvántartási díja: 52 000 Ft                                                  
kamarai tagsággal nem rendelkező nyilvántartottak díja: 52 000 Ft
vállalkozások bejelentésének regisztrációs díja: 0 Ft