Fókuszban a Műegyetem
Idén is bemutatták friss tudományos eredményeiket a Kutatóegyetemi Kiemelt Kutatási Területek szakemberei a Fókuszban a Műegyetem címmel rendezett konferencián.
- Kategória: Reálértelmiség
Idén is bemutatták friss tudományos eredményeiket a Kutatóegyetemi Kiemelt Kutatási Területek szakemberei a Fókuszban a Műegyetem címmel rendezett konferencián.
Járműipari kutatóközpontot hoz létre a győri Széchenyi István Egyetemen a Magyar Tudományos Akadémia; erről június 25-én Budapesten írt alá együttműködési megállapodást Lovász László, az MTA elnöke és Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke.
38 versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására.
A 2006-ban indított épületgépészeti tervpályázatot – a hagyományoknak megfelelően – folytatjuk. A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata és a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség a „Magyar Épületgépészek Napja 2015” rendezvénysorozatához kapcsolódva – az előző évekhez hasonlóan – az idén is nyilvános tervpályázatot hirdet épületgépész tervezők részére.
Elengedhetetlenül fontos, hogy a jövőben a kerületi fejlesztési feladatok és a beruházási projektek végrehajtásában szakmai segítséget kapjunk a mérnöki kamarától, megtöltve valódi tartalommal a most aláírt együttműködési megállapodást – húzta alá köszöntőjében Bús Balázs III. kerületi polgármester, miután a BPMK és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata június 16-án partnerségi megállapodást kötött.
A megyei kamara Angyal utcai székházában kötött együttműködési megállapodást június 8-án a BPMK és a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala.
Szentes Város Önkormányzata előminősítéssel kívánja kiválasztani a későbbiekben eghirdetésre kerülő út-, híd- és közmű beruházásai műszaki tervezéséhez a szakági tervezőket.
Teljesen új alapokra helyezi a közbeszerzés szabályait a döntően uniós előírások alapján módosuló közbeszerzési törvényjavaslat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hangsúlyozva az átláthatóság és a verseny növelését, a gazdaság élénkítését, a hazai kis- és közepes vállalkozások jelentősebb bevonását a közpénzek felhasználásába.
Fudzsimoto Szu építész, Mozsár István, a Városliget Zrt. vezérigazgatója és Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa aláírták június 10-én Budapesten a Bartók Központ - Magyar Zene Háza tervezői szerződését.
A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban 3474 milliárd forint pályázati pénz juthat építésre, ebből épületenergetikai célra 561,4 milliárd forint fordítható – mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián június 10-én Budapesten.