40. Műegyetemi Állásbörze
A Műegyetemi Állásbörze kétnapos rendezvényén csaknem 200 kiállító több ezer hazai és külföldi állásajánlata és szakmai gyakorlati lehetősége várta a látogatókat.
- Kategória: Reálértelmiség
A Műegyetemi Állásbörze kétnapos rendezvényén csaknem 200 kiállító több ezer hazai és külföldi állásajánlata és szakmai gyakorlati lehetősége várta a látogatókat.
Tizennégy klaszter nyert az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) akkreditált innovációs klaszter pályázaton – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a címet átadó rendezvényen, március 16-án Budapesten. Összesen 495 vállalkozás vesz részt ezekben a klaszterekben, köztük 435 kis-, és középvállalkozás, több mint 58 ezer embert foglalkoztatnak.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából magas állami kitüntetéseket adták át. Az elismeréseket Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában március 15-én az Országház kupolatermében. A díjazottak között ezúttal is voltak műszaki alkotók.
A decemberi megtorpanás után januárban ismét nőtt az építőipar teljesítménye. Az épületek építése 6,7 százalékkal, az egyéb építményeké 10,1 százalékkal nőtt, így az építőipari termelés volumene 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében csaknem 70 pályázati felhívást tesz közzé mintegy 830 milliárd forint összegben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén - tájékoztatott Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.
A Kvassay Jenő iránt érzett tisztelete jeléül, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Emlékbizottságot hozott létre, amely célul tűzte ki az őrbottyáni temetőben található Kvassay sírkert közadakozás útján történő felújítását.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) együttműködve elvégezte a szén-monoxid-mérők országos ellenőrzését. A vizsgálat lefedte a kereskedelmi forgalomban lévő és mintavételezésre alkalmas készülékek körét, a termékek csaknem harmada biztonságos.
Jövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára - közölte a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének második ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Gláser Tamás vegyészmérnök, iparjogvédelmi szakértő, Klebovich Imre gyógyszerész, az MTA doktora, Kruppa József agrármérnök és Pethő Árpád magyar és európai szabadalmi ügyvivő kapta idén a Jedlik Ányos-díjat. A kétévente odaítélt honoris causa Jedlik Ányos-díjat Jeszenszky Sándor, okleveles villamosmérnök, tudománytörténész vehette át.
Kamaránk támogatásával nyílt fotótárlat március 11-én, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár galériájában.