BPMK

Megtartotta küldöttgyűlését a BPMK

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara (BPMK) május 6-án tartotta éves rendes küldöttgyűlését Budapesten, az Angyal utcai székházban. Az eseményen a küldöttek több mint ötven százaléka megjelent, és ez a tanácskozás határozatképességét jelentette.

Kassai Ferenc BPMK elnök megnyitó köszöntését követően a levezető elnök, dr. Bánhidi László elnökségi tag ismertette a tanácskozás napirendi pontjait. Barsiné Pataky Etelka, az MMK elnöke köszöntötte a küldötteket. Rövid beszédében kiemelte azt, hogy a BPMK munkája, aktivitása nagy érték a magyar mérnökség számára. Elmondta, hogy az MMK küldöttgyűlésére, amely május 21-én lesz, részletes beszámoló készül. Ez alkalommal három fontos tételt emelt ki: a kormányzati szervezetekkel történő sikeres együttműködést, a továbbképzésekkel kapcsolatos fejlesztéseket, nevezetesen a kötelező jogi továbbképzés megújítását és nem utolsó sorban, azt a tényt, hogy a BPMK-ra nagymértékben tud a kamarai munkában számítani. Megköszönte, hogy a BPMK folyamatosan részt vesz a szakpolitikai célok végrehajtásában az MMK-val együtt.
Először a kamara alkotói díjának, a Hollán Ernő-díjak átadására került sor.
Hollán Ernő volt a Magyar mérnök- és építész-egylet első elnöke.
Az egylet 1867. május 20-án alakult meg. A díjat és az alapítványt az 1885. évi közgyűlés határozata alapján hozták létre, az alapító elnök, Hollán Ernő mérnöki és közéleti munkásságának tiszteletére. A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara 2003-tól Hollán Ernő-mérnökdíjat adományoz évente, a kiemelkedő mérnöki, valamint a mérnöki kamarai tevékenység elismeréséül. Évente két kamarai tag kaphatja, ezt a kitüntetést.

AZ IDEI HOLLÁN ERNŐ-DIJAZOTTAK
BOCSÁK ISTVÁN a Budapesti Műszaki Egyetemen 1969-ben szerzett gépészmérnöki, 1975-ben energiagazdálkodási szakon gazdasági mérnöki oklevelet. 1984 óta energiagazdálkodási szakértő. Főenergetikusként dolgozott a Fővárosi Távfűtőműveknél, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban és a Hungexpónál is.  Foglalkozott a közlekedés energetikai és környezetvédelmi területeivel, végzett kutatási tevékenységet, részt vett jogszabályok előkészítésében. Mérnöki kamarai tevékenységét a Mérnök Egyletben kezdte, ahol az Energetikai Tagozat alapító tagja és titkára volt hét éven keresztül. A Mérnöki Kamara alapító tagja. Jelenleg a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Felügyelő Bizottságának elnöke. 2008-tól kapcsolattartói tevékenységet is folytat Dunakeszi, ill. Pest megye térségében. 2010-től a BPMK energetikai feladatainak koordinálását is végzi. Megalakította az energiahatékonysági szakcsoportot, melynek ma már több mint száz tagja van

MOLNÁR DÉNES a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán, Szerkezetépítő Szak – Magasépítő ágazatán, 1972-ben kapott diplomát. 1991-ben ingatlanértékbecslő, 2008- ban Ingatlanvagyon értékelő és -közvetítő oklevelet szerzett. Diplomája megszerzése óta folyamatosan az építés területén dolgozik. Szakmai pályáját tervező-fejlesztő mérnökként kezdte a Középületépítő Vállalatnál, 1990.-től beruházó, kutató, ingatlanértékelő és mérnöki tanácsadó cégek vezető tisztségviselőjeként dolgozik. Számos építmény; irodaépület, lakópark, bevásárlóközpont és gyógyfürdő) ingatlanfejlesztésében, létesítésében és szakértésében vett és vesz részt ma is. Kamarai tevékenységét a Mérnöki Kamara Egyesületben kezdte1989-ben. A mérnöki kamara, alapító tagja. A Budapesti - és Pest Megyei Mérnöki Kamara Felügyelő-bizottsági tagja, és küldötte. Az MMK Építési Tagozatának elnökségi tagja. Részt vesz az MMK Beszámoló vizsga testületi munkájában, a felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök vizsgáztatásában.

Kassai Ferenc elnök ezt követően átadta a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elismerő okleveleit a Mérnökiskola keretében végzett kiváló szakmai konzulensi tevékenység elismeréséül. Az elismerő oklevelet dr. Bánó Imre, Mátraházi János, Reszler István és dr. Szilágyi Zsombor kapta.

A küldöttek korábban kézhez kapták a Kassai Ferenc írásos beszámolóját a 2015-ös év kamarai munkájáról. Ehhez fűzött szóbeli kiegészítést a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke. Értékelésében igen gyümölcsözőnek minősítette a kapcsolattartói hálózat működését, mert a budapesti kerületekben és Pest megye településeiben mérnökeink a közjó szolgálatába állíthatták tudásukat. Elmondta, hogy a kamara munkájának mottója az, hogy mérnöki tudás nélkül nincs gazdasági fellendülés és hozzátette: minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a mérnökség hallassa a hangját a közéletben. Hangsúlyozta, hogy a kamara és személy szerint ő is nagy hangsúlyt fektet az országos médiában való folyamatos jelenlétre. A BMPK elnöke kitért az idei feladatokra is, és a legfontosabb célkitűzésnek a munka folyamatosságát jelölte meg.
Kassai Ferenc ezután ismertette a kamara költségvetéséről készült jelentést, mely tartalmazta a BPMK 2015. évi költségvetési beszámolóját és mérlegét és a 2017. évi költségvetési terv előirányzatának előterjesztését. A 2016. évi költségvetési terv módosítására nincs szükség. A küldöttgyűlés egyhangúan elfogadta a beszámolót és a mérleget, valamint a 2017. évi költségelőirányzatot.  
A küldöttek meghallgatták az etikai-fegyelmi bizottság elnökének, dr. Visontai Józsefnek, és a felügyelőbizottság elnökének, Bocsák Istvánnak a szóbeli kiegészítését, majd mindkét grémium jelentését elfogadták.
Végezetül Kassai Ferenc elnök megköszönte minden kamarai tagnak és kamarai dolgozónak az áldozatkészségét és a munkáját, mellyel a BPMK elérte a maga elé kitűzött célokat.