BPMK

A kormány elkötelezett az ország innovációs potenciáljának erősítésében

A kormány elkötelezett az ország innovációs potenciáljának erősítésében, a magyar gazdasági modell középpontjában a versenyképesség erősítése, az újító, innovatív és vállalkozó gazdasági szemlélet áll – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára október 29-én Budapesten, a Pesti Vigadóban, a tárca állami kitüntetéseket átadó ünnepségén.

Schanda Tamás arról beszélt: most mint közel kétszáz évvel ezelőtt a Pesti Vigadó megépítéskor, egy hasonló reformkor küszöbén állunk. Korunk legnagyobb kihívása ismét az innováció területén adódik. A gőzgépek, szerelőszalagok és az automatizáció után ismét egy ipari forradalom szemtanúi lehetünk, melynek alapja egy újabb technológiaváltás, a digitalizáció - mutatott rá. Hozzátette: mi választhatjuk meg, hogy elszenvedői vagy nyertesei leszünk ennek az új korszaknak. Az államtitkár kijelentette: a kormány „nem csupán azt a célt tűzte ki maga elé, hogy nem akar lemaradni, ambiciózusabbak vagyunk, élen akarunk járni”.
Ehhez azonban arra van szükségünk, hogy ne csak kövessük, hanem alakítsuk is saját lehetőségeinket. Arra törekszünk, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk támogatni a tudásszerzést és a tudás hazai előállítását - mondta Schanda Tamás. Az államtitkár elmondta, az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy annak a gazdaságnak erősebb az ellenállóképessége, amely önálló gazdaságpolitikát folytat. „Felismertük azt, hogy az az ország lehet sikeres, amelynek önálló céljai vannak, ambiciózus tervei és határozott cselekvőképessége, amelyet nem befolyásolhatnak idegen gazdasági vagy hatalmi érdekek, és nem enged az ideológiai alapú globális véleményterrornak sem” - fogalmazott.
Schanda Tamás kiemelte: a kormány politikájának pillérei éppen ezért a család védelme, a munka becsületének visszaadása, a szociális felelősségtudat érvényre jutása, a magyar érdek képviselete, a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonba kerülése, a magyar vállalkozások erősítése, a tudásalapú társadalom létrehozása, az innováció növelése, a kultúra értékmegőrző szerepének hangsúlyozása.
Kitért arra is, a pandémia előtt Magyarország dinamikus gazdasági növekedést ért el, és ma is elmondható, hogy hazánk a hazai és a külföldi vállalatok számára egyaránt optimális környezetet biztosító, az innováció terén folyamatosan fejlődő, sikeres állam Európa szívében.
„Határozott céljaink vannak a következő évtizedre is, az Európai Unió élvonalába akarunk kerülni. Értjük a jövőt, és az a feladatunk, hogy olyan intézkedéseket hozzunk, olyan programokat valósítsunk meg, amelyek által a magyar emberek a jövő nyertesei lesznek” - jelentette ki az államtitkár.
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve arról beszélt, hogy hat nappal vagyunk október 23. után, és hat nappal vagyunk november 4. előtt. A Kelet kivárt, a Nyugat biztatott, mi harcoltunk és egy új, szabad ország építésébe kezdtünk. Vagyis kezdtünk volna, mivel 64 évvel ezelőtt épp ezen a napon kirobbant a szuezi válság - idézte fel Schanda Tamás.
Azt mondta, a gazdasági, politikai érdek megint többet nyomott a latba a világban, mint egy maroknyi nép szabadsága. A hangsúly lekerült rólunk, a szabadság mártírjainak áldozatvállalása másodlagossá vált a világpolitikában. „Kelet újra felbátorodott, a Nyugat pedig - bár még ellátott minket mézes-mázos, reménykeltő szólamokkal - semmit sem tett az érdekünkben” - fogalmazott az államtitkár.
Schanda Tamás kijelentette: hányatatott történelmünk arra tanít bennünket, hogy csak az lesz a miénk, amit mi kiharcolunk magunknak. Értünk más nem fog áldozatot vállalni, nekünk magunknak kell. Szeretteinkért, gyermekeinkért, hazánkért és nemzetünkért, ahogy miénk a felelősség, úgy a küzdelem és a munka is - tette hozzá.
Hangsúlyozta: „szép szavaknak ne higgyünk, idegen ideológiák fogságába vetni hazánkat pedig több mint bűn, hiba. Ez a történelmi tapasztalat”.
Csak az a miénk, amiért mi dolgozunk meg. Saját munkánkból épül az ország, bővül a gazdaság és erősödnek a magyar családok. „Az az Európa pedig, amely fittyet hány az elődök munkájára, amely eldobja évezredek alatt csiszolt értékeit, az nemcsak a múltjától fosztja meg magát, hanem a jövőjétől is” - mondta Schanda Tamás.
A kitüntetetteket méltatva elmondta, hogy ők a saját szakterületeiken nemcsak maradandót alkottak, hanem példát is mutattak áldozatvállalásból. „A mai napon a közösségépítés, az oktatás, a kutatás és a felfedezések területén elért személyes teljesítményeket és egyben nemzeti büszkeségeket díjazzuk és ünnepeljük” - fogalmazott Schanda Tamás.


A KITÜNTETETTEK NÉVSORA
A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
•    Nemecz Ernő állami díjas geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a veszprémi Pannon Egyetem professor emeritusa, volt rektora.
        A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
•    Joó Ferenc László Széchenyi-díjas kémikus, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem professor emeritusa.
    A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
•    Bereczkei Tamás Ottó biológus, filozófus, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára;
•    Bozóki Zoltán fizikus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára;
•    Farkas Edit Éva biológus, az MTA doktora, az Ökológiai és Botanikai Intézet csoportvezető tudományos tanácsadója;
•    Furka István orvos, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem professor emeritusa;
•    Galántai Aurél matematikus, az MTA doktora, az Óbudai Egyetem professor emeritusa;
•    Geresdi István fizikus, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára;
•    Gyenis János Antal, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa;
•    Hanula Barna Gábor gépészmérnök, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja;
•    Hartung Ferenc, az MTA doktora, a Pannon Egyetem dékánja, tanszékvezető egyetemi tanára;
•    Horváth Ottó vegyészmérnök, az MTA doktora, a Pannon Egyetem egyetemi tanára;
•    Horváth Pál villamosmérnök, távközlésfejlesztési és távközlésszabályozási tanácsadó, az egykori Magyar Távközlési Vállalat vezérigazgatója;
•    Jakab László Csaba villamosmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára;
•    Jármai Károly gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára;
•    Kiss Rita Mária építőmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára;
•    Kürti Jenő fizikus, az MTA doktora, az ELTE Bolyai Kollégiumának igazgatója, egyetemi tanár;
•    Láng Péter okleveles vegyészmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára;
•    Márialigeti Károly biológus, az MTA doktora, az ELTE egyetemi tanára;
•    Marosi György János kémikus, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető-helyettese, egyetemi tanára;
•    Molnár Márk, az MTA doktora, az ELTE és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat professor emeritusa;
•    Nagy Attila matematikus, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense;
•    Paragh György, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára;
•    Rhorerné Fábián Zsuzsanna nyelvész, az ELTE professor emeritája;
•    Timár András építőmérnök, a közlekedéstudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa;
•    Tóthmérész Béla a biológiai tudomány doktora, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára;
•    Tuza Zsolt, a matematikai tudomány doktora, a Pannon Egyetem egyetemi tanára;
•    Varga Katalin, az MTA doktora, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára;
•    Várkonyiné Dóczy Annamária villamosmérnök, az MTA doktora, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára;
•    Zámbó Katalin, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára.
    A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
•    Császár Gabriella Edit, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa;
•    Farkas Ákos László jogász, a Miskolci Egyetem volt dékánja, a Bűnügyi Tudományok Intézete egyetemi tanára;
•    Földi-Kovács Andrea, a HírTV Zrt. szerkesztő-műsorvezetője;
•    Frecska Ede orvos, pszichiáter, pszichológus, a Debreceni Egyetem egyetemi docense;
•    Gerzson Miklós vegyészmérnök, a Pannon Egyetem egyetemi docense;
•    Gödör Éva Paula villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt adjunktusa;
•    Kahán Zsuzsanna orvos, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára;
•    Kis Barnabás villamosmérnök, a HungaroControl Zrt. technológiai igazgatója;
•    Kiss-Tóth Emőke védőnő, szociológus, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja, főiskolai tanára;
•    Korim Tamás vegyészmérnök, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Műszaki Tudományok Kutató-Fejlesztő Központjának igazgatója, egyetemi docens;
•    Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Pécsi Tudományegyetem dékán emeritusa, egyetemi tanára;
•    Lázár István vegyész, a Debreceni Egyetem egyetemi docense;
•    Lipi Imre nyugalmazott bányageológus mérnök, a Pécsi Erőmű Rt. volt műszaki tanácsosa, az egykori komlói Kossuth-bánya vezetője;
•    Medvegy Gabriella építész, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, egyetemi tanár;
•    Noszkay Erzsébet közgazdász, a Budapesti Metropolitan Egyetem professor emeritája, egyetemi magántanára;
•    Pataky Gabriella, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense;
•    Rédei István Tibor, a CO-OP STAR Kereskedelmi Zrt. elnök-vezérigazgatója;
•    Sárosi-Szabó Márta zeneelmélet-tanár, a Debreceni Egyetem egyetemi docense;
•    Schmideg Iván villamosmérnök, a korábbi Hírközlési Főfelügyelet nemzetközi igazgatója;
•    Seebauer Márta villamosmérnök, az Óbudai Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, egyetemi docens;
•    Serfőző Mónika pszichológus, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense;
•    Szabó József gépészmérnök, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iparszövetség ügyvezető elnöke;
•    Szabó László, a Vas Megyei Iparszövetség elnöke, a Sabina Ipari és Kereskedelmi Zrt. elnöke;
•    Szűcs Tibor alkalmazott nyelvész és hungarológus, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető-helyettese, habilitált egyetemi docens;
•    Timár Imre gépészmérnök, a Pannon Egyetem egyetemi tanára;
•    Tircsó Gyula vegyész és kémiatanár, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense;
•    Turai Endre bányamérnök, a Miskolci Egyetem egyetemi magántanára, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense;
•    Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának korábbi elnöke;
•    Wintermantel Péter közgazdász, a MOL Csoport Nemzetközi Közkapcsolatok vezető tanácsadója, a Külügyminisztérium korábbi helyettes államtitkára;
•    Wu Jiang a CECZ Trade Center Zrt. vezérigazgatója;
•    Zelliger Erzsébet, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense, a Táborkereszt cserkészmozgalom ügyvezető elnöke.
    A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
•    Bárdos Sarolta szőlész, borász, a TOKAJ NOBILIS Szőlészeti és Borászati Kereskedelmi  Bt. ügyvezetője;
•    Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője, a Brain Bar alapítója;
•    Hegedűs Csaba okleveles műszaki menedzser, a Pannon Egyetem egyetemi docense;
•    Kiss Áron Keve, a Magyar Csillagászat Nonprofit Kft. ügyvezetője;
•    Nagy Ildikó protokollszakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem mestertanára, címzetes docense;
•    Nagy János agrármérnök, a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Agrárközpontja Vadgazdálkodási Tájközpontjának igazgatója;
•    Nagy János villamosmérnök, a B+N Referencia Zrt. elektromos mérnökség vezetője, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társaságának elnöke;
•    Nagy-Fucsik Edit, a Győri Szakképzési Centrum Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Szakkép-ző Iskolájának igazgatója;
•    Orsós Zsuzsanna biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa;
•    Róka Jolán, a Budapesti Metropolitan Egyetem főiskolai tanára, volt nemzetközi rektorhelyettese, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola volt tudományos és nemzetközi rektorhelyettese;
•    Tóth Géza közgazdász, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója;
•    Urbán Katalin, az MTA Könyvtár és Információs Központja Elektronikus Információszolgáltatás Igazgatóságának igazgatója, az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program vezetője;
•    Váradi Monika Mária, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete tudományos főmunkatársa.
A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
•    Alvári Ferenc okleveles mérnöktanár, a Miskolci Szakképzési Centrum nyugalmazott szakmai főigazgató-helyettese;
•    Csarmasz János gépészmérnök, a Veszprémi Szakképzési Centrum Jendrassik-Venesz Technikumának mérnöktanára;
•    Kovács Virág Zita közlekedéstervező építőmérnök;
•    Laczkó Lórándné, a Kaposvári Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Irodájának vezetője;
•    Lukács Krisztina, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum középiskolai tanára, gyakorlatioktatás-vezetője;
•    Nagy László, az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Szabadszállási Üzemegységének vezetője;
•    Polgár Piroska, a Szolnoki Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese;
•    Vári Péter testnevelő tanár, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara Testnevelési Tanszékének mestertanára;
•    Vörösházi György, a Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Szakgimnáziumának nyugalmazott műszaki tanára.
A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT (POLGÁRI TAGOZATA) kitüntetésben részesült:
•    Fábián András, a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának nyugalmazott tanára;
•    György Gábor pilóta, a Wizz Air légitársaság személyzeti képzési menedzsere;
•    Hernádi Tamás Géza, a Wizz Air légitársaság kapitánya;
•    Lammel Ágnes Éva, a Wizz Air légitársaság nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója;
•    Siki Antalné, a Pannon Egyetem Oktatási Igazgatóságának ügyintézője;
•    Thomann Gábor, a Wizz Air légitársaság repülésbiztonsági, kockázatelemzési vezetője, rangidős első tisztje;
•    Tiba Gábor, a Wizz Air légitársaság üzemeltetési irányítási központjának igazgatója;
•    Tóth Ferenc műrepülő világbajnok, a Wizz Air légitársaság regionális forgalmi igazgatója, kapitánya;
•    Zaják Krisztián, a Wizz Air légitársaság közép- és nyugat-európai régiójának földi kiszolgálási vezetője.