BPMK

Elhunyt Buskó András (1960-2020)

Életének 61. évében váratlanul elhunyt Buskó András, okl. vasútépítési és fenntartási mérnök, vasúti  futástechnikai szakmérnök, környezetvédelmi szakmérnök.

1981-ben a MÁV Rt-nél kezdte pályafutását, 1996-tól különféle környezetvédelmi beosztásokban, többek között környezetvédelmi vezetőként is dolgozott, 2013. óta a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Környezetvédelem és Energia szervezet mérnök főtanácsosa, környezetvédelmi szakértője, a MMK és az MMK Akusztikai Tagozatának alapító tagja, az OPAKFI Zajcsökkentési szakosztály aktív tagja, KTE Vasúti Tagozat Vasútépítési és Pályafenntartási Szakosztály elnöke.

Munkássága a vasúti zaj- és rezgésvédelem területén kimagasló, a Vasúti lexikon, a Vasúti környezetvédelmi lexikon egyik szerzője, megannyi tudományos előadás, cikk írója. Több szakmai és társadalmi kitüntetésben is részesült, így KTE Aranyjelvény (2003), Lengyel Köztársaság Arany Érdemérem (2016) és 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium "Közlekedésért érdemérmet" adományozott a több mint három évtizedes kiemelkedő szakmai tudással végzett környezetvédelmi szakértői munkájáért. Számtalan oktatást, előadást tartott a Budapesti Műszaki Egyetem, Út és Vasút Tanszékén, a Baross Gábor oktatási Központban.

Szakmai munkája mellett aktív közéleti tevékenységet is folytatott. Kiváló túrázó volt, a MÁV turisztikai csoport túra vezetője, a Bp. XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat volt Elnöke, a Magyarországi Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat volt Elnöke, és Elnökségi tagja, katonai hagyományőrző százados, a Börzsönyi Lövész Klub Honvédvadász Hagyományőrző és Sport Csoport Tüzér parancsnoka, a Tüzérségi Tankönyv szerkesztője, írója.