BPMK

Gépészmérnökeink figyelmébe

Ebben az évben – a ránk vonatkozó törvény, illetve a rendeletek valamint a Magyar Mérnöki Kamara Elnökségének 45/2014. (IX. 24.) számú határozata következtében – alapvetően megváltozott a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának továbbképzési rendszere.

Gépészmérnökök vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a továbbképzési követelmények annyiban változtak, hogy 2014-től kezdve kötelező az évenkénti továbbképzés, legalább hat továbbképzési óra keretében, ellentétben az eddigi gyakorlattal, ahol öt évenként kellett a megfelelő pontszámokat begyűjteni. Természetesen az eddig megszerzett pontokat a minősítő testület be fogja számítani.

A korábbi gyakorlatnak megfelelően nálunk lehetőség van más tagozatok által szervezett továbbképzések elfogadására, illetve beszámítására is, amennyiben az gépész szakmai, vagy általános mérnöki továbbképzésként elfogadható. Erről az MMK Gépészeti Tagozat Minősítő Szakértő Testülete ad felvilágosítást.

Az elkövetkező néhány hónapban tervezett előadások jegyzékét mellékeljük. Kérjük, hogy a kollegák kísérjék figyelemmel a Gépészeti Tagozat honlapját „gepeszetitagozat.mmk.hu”. Az előadások rendszerint péntek délután 14 órakor kezdődnek. Mivel az előadásokra a hely korlátozott, ezért kérjük, hogy előzetesen minden előadásra regisztráljanak. A regisztrációkat Hillierné Dankó Marianna e-mail címére várjuk: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (tel.: +36 1 455-8861).

A továbbképzések során szeretnénk olyan témákat felvetni, amelyek hiánypótlóak a szakmai ismeretek területén. Megköszönnénk a Kollegáknak, ha a témákkal kapcsolatos kívánságaikat, javaslataikat, ötleteiket közlik velünk, hogy megpróbáljunk a témákhoz megfelelő előadásokat ajánlani.

 

Dr. Bánó Imre, a BPMK Gépészeti Szakcsoport elnöke

Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Gépészeti Szakcsoport
1094 Budapest, Angyal u. 1-3.
Postacím: 1450 Budapest, Pf. 92; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A 2014-15-ös oktatási időszakban tervezett előadások jegyzéke

Kompozit szerkezetek tervezése I – dr. Bánó Imre

Biomechanika, kísérleti mechanika – dr. Borbás Lajos

Mérnöki károsodásanalízis – dr. Dévényi László

Kísérleti eljárások alkalmazása a tervezés

folyamatában – dr. Borbás Lajos

A modellalkotás alapelvei és módszerei – dr. M. Csizmadia Béla

A ragasztás konstrukciós kérdései – dr. Bánó Imre

Világszínvonalú magyar kompozit termékek – Molnár József

Erősített műanyagok – Molnár József

Kompozit szerkezetek tervezése II. – dr. Bánó Imre

Pontszerű kötések szilárdsági kérdései – dr. Bánó Imre

3D-s szkennelés és alkalmazásuk

Reverz Engineering

3D-s nyomtatás a mérnöki gyakorlatban