BPMK

Védetté nyilvánították dr. Varsányi Emil sírját

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara kezdeményezésére – a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság április 19-én tartott soros ülésén 25/2017. számú határozatával „A” kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította a Farkasréti Temetőben nyugvó dr. Varsányi Emil (1871-1938) okleveles gépészmérnök, professzor, malomipari szakember sírhelyét (7/8-0-1-42/493) – olvasható a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjének 2017. évi 44. számában.

Dr. Varsányi Emil a magyar mérnökök közül kiemelkedő szerepet vitt a műszaki haladásban, a műszaki életben, a magyar gazdaságban, a magyar oktatásban.

Élete példakép lehet napjainkban is, ahogy árva gyerekként, szerény körülmények közül indulva sok küzdelemmel elérte a maga elé kitűzött célokat. Kiváló tanuló volt, mert tudta, hogy e nélkül nem tud előrébb jutni. 1895-ben a Budapesti Királyi József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. A Műegyetemen 1909-ben szerezte meg a műszaki doktori címet, ő volt a 13. műszaki doktor. 1913-ban egyetemi magántanári képesítést nyert. 1922-től egyetemi tanár. 1931-1937 között az Országgyűlés Felsőházának rendes tagja lett, mint a Magyar Mérnöki Kamara küldötte.

Szakmai tevékenységéből kiemelhető: 1900-tól a Pesti Hengermalomnál műszaki vezetőként működött, és a későbbi kiváló malomipari munkája mindmáig példa értékű. A gyakorlati szervező munkától a tudományos megalapozottságon át, a gazdasági kérdésekig minden kérdéssel magas szinten foglalkozott. De a takarékos kazánüzemtől, a szárítási, őrlési, villamosítási feladatokig mindig az elemek és a rendszer kérdésével alkotó módon foglalkozott műszaki, gazdasági és társadalmi szinten.

A mérnökség ügyében végzett a sokrétű tevékenységéből kiemelhető: ö javasolta, hogy legyen magyar műszaki múzeum, ezt a kezdeményezést 1909-ben a Mérnök Egylet pályadíjjal jutalmazta. 36 évig volt a Magyar Mérnök- és Építész Egylet tagja, 1928-ban az egyesület Közgazdasági és Szociálpolitikai Szakosztályának elnöke. Egyik alapító tagja a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségének.1924-ben közreműködött a Magyar Mérnöki Kamara létrehozásában. Az 1931. évi országos mérnökkongresszuson az ipari válság kezeléséről tartott előadást, az iparvállalatok csődbe jutásának elkerülését, az iparpolitikai célkitűzésekre tett előremutató javaslatokat. Varsányi a műszakiak szemszögéből nézve a kereste a megoldást a bajok orvoslására.

Száznál több szakcikkel gazdagította malomipari szakirodalmat. Kedvelték diákjai az egyetemen 1913-tól 1937-ig tanította a mérnökhallgatókat. De a molnároknak is tartott szaktanfolyamokat. Szerény ember volt, kivívta az emberek elismerését.

A Farkasréti temetőben temették el nagy részvéttel. A mérnöktársadalom nevében dr. Mihailich Győző professzor, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, és a Műegyetem nevében dr. Misángyi Vilmos professzor búcsúztatta.

Dr. Varsányi Emilre érdemes emlékezni, megfogadni tanácsait, példaképnek tekinthetjük személyét.