BPMK

Új városnegyed épül a Kopaszi gátnál

Letették a BudaPart beruházás alapkövét június 12-én Budapesten, új városnegyed épül a Kopaszi gátnál található egykori ipartelep 56 hektáros területén - jelentette be Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.


A fejlesztés első ütemében mintegy 26 milliárd forintos beruházással két lakóépület készül el, összesen 265 lakással, az otthonok háromnegyede már vevőre is talált. A lakóépületek átadását 2018 év végén kezdik meg. 
A lakóépület építésével egyidőben megkezdődik a mintegy 20 ezer négyzetméteres BudaPart Offices "C" épületének kivitelezése is, amelyet 2019 első negyedévében adnak át. Az épületek kivitelezője a Market Építő Zrt., a teljes beruházás 6-7 ütemben valósul meg, összértéke több 100 milliárd forint. A terület tulajdonosa a Kopaszi Gát Kft., a fejlesztő a Property Market Kft. - ismertette az ügyvezető igazgató.
 Árendás Gergely elmondta, hogy a BudaPart 3 kilométer hosszú vízparti szakasszal rendelkezik, gyalogos kapcsolatban a Dunával. Hozzátette, hogy Újbuda mind a lakó-, mind az irodapiac szempontjából kiemelkedő teljesítményt nyújt: a lakáspiacon a XI. kerület a főváros egyik legkeresettebb városrésze, az ingatlanok az elmúlt évben átlag feletti értéknövekedést értek el. A kiadatlan irodák aránya pedig egész Budapesten itt a legalacsonyabb, mindössze 3,6 százalékos. 
A három épület építésén túl a fejlesztő jelentős közcélú infrastrukturális beruházást is megvalósít, ezek között legfontosabb a Dombóvári út Rákóczi hídi felhajtója közlekedési csomópontjának átépítése és bővítése, belső út és közmű hálózat kialakítása, a BudaPart főterének kialakítása. A több mint 4 milliárd forint értékű infrastrukturális munkák során közel két hektár közterület létesül, 7600 négyzetméter közút épül vagy újul meg, 46 új fát ültetnek, és 60 új utcabútor létesül - fejtette ki.
 Hozzátette, hogy a közkedvelt Kopaszi gát közparkja a fejlesztés teljes időtartama alatt látogatható, a 15 hektáros park területét nem érintik a beruházások.


Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte: a főváros támogatta a projektet, amely a beruházó eddigi munkáihoz hasonlóan magas színvonalon valósul meg a várakozásaik szerint. A város első 120 méter magas toronyháza is itt lesz a Kopaszi-gát mellett. Budapesten az elmúlt időszakban több hasonló fejlesztés indult, amihez hozzájárult, hogy elkészültek a főváros hosszú távú fejlesztési tervei. Minden ingatlanfejlesztőnek meg tudják mondani, hogy milyen egyéb infrastruktúrafejlesztés lesz azon a területen, amelybe befektetni terveznek.
 Árendás Gergely tájékoztatása szerint jelenleg 2 irodaház és 2 lakóépület engedélyezése fejeződött be, a toronyház engedélyezése még folyamatban van.
 (MTI)