BPMK

Korszerűsítés és tervezés

A Budapesti Közlekedési Központot (BKK) a koronavírus-járvány hatásai, valamint a szűkös anyagi források sem hátráltatják az eltervezett fejlesztések megvalósításában. Idén olyan jelentős közterületi fejlesztések kezdődtek, illetve kezdődnek, mint a Széchenyi Lánchíd korszerűsítése vagy a Blaha Lujza tér megújulása.

Jelentősen megváltoztatta mindenki életét a koronavírus-járvány, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azonban annak ellenére is elkötelezett a folyamatos fejlődés és a fejlesztések megvalósítása mellett, hogy a Covid–19 és a kormányzati döntések miatt rendkívül szűkös források állnak a rendelkezésére. A BKK üdvözli ugyanakkor, hogy március 25-én a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén elvi megállapodás született a kormánnyal arról, hogy a főváros az uniós forrásokat többek között a pesti fonódó villamoshálózatra, járműbeszerzésre és zöld infrastruktúra fejlesztésére is felhasználhatja. A BKK 2021-ben is folyamatosan tervez, s dolgozik a már elkezdett korszerűsítéseken. A közterületi fejlesztések és útfelújítások ebben az évben is hangsúlyos szerepet kapnak.

SZÉCHENYI LÁNCHÍD: elindult a munka!
Elkezdődött Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének felújítása, amelynek során újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt, a gyalogos járdákat, valamint kiszélesítik a gyalogos aluljárókat. A megmaradó acélszerkezeteket javítják és gondoskodnak a rozsdásodás elleni védelmükről. A 21. századnak megfelelő, energiatakarékos köz- és díszkivilágítást alakítanak ki. A közbeszerzési eljáráson nyertes A-Híd Zrt. nettó 18,8 milliárd forintért újíthatja fel a Lánchidat. Az átkelőt március 17-e óta nem használhatják a gyalogosok, az autós forgalom elől várhatóan június közepén zárják le. Addig a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok zavartalanul közlekednek rajta: a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni. A munkák során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, s ahogy az M3-as metrópótlás, úgy ez a feladat is jelentős tervezést és előkészítést igényel a BKK-tól.

BLAHA LUJZA TÉR: megújul a csomópont
Ötvenöt év után új, igényes megjelenést kap Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja. Az idén kezdődő kivitelezés másfél évig tart. A Blaha Lujza tér felújítására 2,67 milliárd forint áll rendelkezésre fővárosi és kormányzati forrásból. A forrás kormány által biztosított részét, 1 milliárd forintot csak 2021 végéig lehet felhasználni, ezért idén decemberben részműszaki átadások lesznek. A felújítás fő célja a tér élhetőségének javítása és a csomópont felszíni átjárhatóságának megteremtése új gyalogátkelőhelyekkel. A gyalogosbarát fejlesztésben megszüntetik a teret jelenleg széttagoló szervizúthálózatot és parkolókat, nagyméretű zöldfelületeket hoznak létre, több mint 65 új fát ültetnek, valamint az egykori színházra emlékeztető pihenő- és találkozópontokat helyeznek el a téren.

AZ 50-ES VILLAMOS VONALA: kezdődik az akadálymentesítés
Négy megállót korszerűsít a BKK az 50-es villamos vonalán, a jelentős fejlesztésnek köszönhetően a járat utasai már kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a peronoknál a CAF-villamosok üzembe állítását követően. Ez a felújítás az első lépése a vonal akadálymentesítésének, amelyhez a szükséges új járművek folyamatosan érkeznek Budapestre. A munkálatok során négy megálló – a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca (Béke tér irányú peron), valamint a Szarvas Csárda tér – peronjait és peronberendezéseit építik át. A megállóhelyek környezete is megújul, felújítják a csatlakozó út- és járdaszakaszokat, gyalogosátkelőhelyeket, 39 darab új fát telepítenek és a zöldfelületet is rendezik. A korszerűsítés előreláthatóan még az idén ősszel elkészül.

VEKOP-PROJEKTEK: az élhetőbb fővárosért
A fenntartható városi mobilitás eléréséért Magyarország kormánya 2016-ban közzétette a „Fenntartható közlekedés fejlesztése Budapesten” pályázati felhívást a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében. A támogatást teljes mértékben az Európai Unió biztosítja. Célja, hogy Budapesten növekedjen a gyalogos-, a kerékpáros, illetve a közösségi közlekedést igénybe vevők aránya. Ez hozzájárul az élhetőbb és fenntarthatóbb városi környezet kialakulásához, valamint az alacsonyabb károsanyag-kibocsátási szint eléréséhez. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK az érintett önkormányzatok bevonásával konzorciumot hozott létre, és összesen bruttó 8,39 milliárd forint támogatást nyert. A projektcsoport viszont számos problémával küzdött, ezért a megvalósíthatóság érdekében a konzorciumi tagok 2020-ban „újragombolták” a projektet. Ennek köszönhetően a 8,39 milliárd forintos támogatási összegből továbbra is lehetőség van összetett kerékpározás-barát fejlesztések és szemléletformálási tevekénység megvalósítására 2023 közepéig.

ÚTFELÚJÍTÁSOK: jelentős lépések
A BKK beruházásában több jelentős útfelújítás várható az idén. Az újbudai Péterhegyi úton és a rákospalotai Deák utcában tavasszal indulhat a rekonstrukció, az újpesti Rózsa utcában és az angyalföldi Göncöl utcában a nyár elején. Ha sikerrel zárulnak a közbeszerzési eljárások, útfelújítás indulhat ősszel a terézvárosi Podmaniczky utcában, a zuglói Vezér utcában, valamint az újpalotai Erdőkerülő utcában és Zsókavár utcában. Mindezek mellett a XXII. kerületi Nagytétényi út–Mária Terézia utca–Tóth József utca csomópontban körforgalom épülhet, és a hozzá csatlakozó Mária Terézia utca is megújul a Donszky Árpád utcai csomópontig. Az útfelújítási program további eleme az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti 4,2 kilométeres szakaszának, továbbá a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának felújítási terve. A Mester utca megújulása kapcsán a BKK március 26-án társadalmi egyeztetésre hívta az érintett lakosokat és a térség közvetlen környezetében rendszeresen közlekedőket.

TERVEZÉS ÉS ELŐKÉSZÍTÉS: változó életterek

• Petőfi híd és környezete
Idén januárban elkészültek a tanulmányterv végleges tervei. Az Irinyi József utcán növelnék a zöldfelületeket és kerékpáros infrastruktúrát alakítanának ki, figyelembe véve a budai fonódó villamoshálózat új szakaszát. A Petőfi hídon a járdakonzol kiszélesítésével kerékpárútat létesítenének. A Boráros tér teljesen megújulna a H6-os és H7-es HÉV-ek fejlesztésekor.

• Budafoki út
A közösségi tervezés 2018 őszén indult, majd 2020 nyarán a közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási akcióterv keretében az egyik mintaprojektet a Budafoki úton vezették be. Az erre épülő tanulmányterv idén januárban készült el, ez alapján előkészíthető a Szent Gellért tér és a Bogdánfy út közötti szakasz teljes felújítása.

• Gubacsi híd és környezete
A 2020-ban elvégzett társadalmi egyeztetés után dolgozták ki a lehetséges műszaki megoldásokat. A végleges műszaki tartalom meghatározása érdekében összehangolják a tanulmánytervet a Budapest Fejlesztési Központtal a H6-os HÉV fejlesztéséről készülő tervekkel, hogy azok egymásre épülve oldják meg a térség közlekedési problémáit.

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ