Jogi doktorátusának megvédése után a budapesti műegyetemen építőmérnöki oklevelet szerzett. 1950-1955 között műszerészként dolgozott, majd 1958-ig a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál volt geodéta. 1958-1960 között egy földmérő munkaközösség tagjaként tevékenykedett. A vízügyi ágazathoz tartozó VIZITERV mérnökeként az akkor kiemelt feladatként jelentkező belvízrendezési tervek kidolgozásában vett részt. 1968-ban a VITUKI tudományos munkatársa lett, itt  - többek között – ő dolgozta ki azt a belvíz-előrejelzési rendszert, amelynek használata nagyban segítette a belvizekkel kapcsolatos megelőzési tevékenységet. Elért eredményeinek valamint kiváló nyelvtudásának köszönhetően 1969-ben elvégezte a wageningeni Nemzetközi Vízrendezési Tanfolyamot. Ezt követően a VITUKI ösztöndíjával két évet az Egyesült Államokban töltött, ahol vízügyi témakörben PhD fokozatot szerzett.

Ugyancsak a mezőgazdasági vízgazdálkodás témakörébe vágtak a rossz vízgazdálkodású kötött és szikes talajok vízrendezésével, talajcsövezésével kapcsolatos kutatásai. Ezt követően figyelme a hidrológiai ciklusok, az árvízi előrejelzés, a vízgyűjtők lefolyási kérdései, az egyre fontosabbá váló új szakterület, a vízkészlet-gazdálkodás felé irányult. Ezekkel a témákkal 1976-tól már a Vízgazdálkodási Intézet főmunkatársaként, majd osztályvezetőjeként foglalkozott. Fő kutatási területe a lefolyás-szabályozással érintett vízkészletek meghatározási módszerei voltak. A VGI egyik vezető mérnökeként részt vett a KGST vízügyi együttműködési munkáiban, a tározók komplex hasznosításának optimalizálására vonatkozó javaslatok kidolgozásában. Formálisan a Vízgazdálkodási Intézettől ment nyugdíjba 1985-ben, de a szakmától a későbbiekben sem tudott elszakadni, és változatlan aktivitással dolgozott az őt nagyon tisztelő korábbi munkatársai körében.

A rendszerváltást követően a KHVM vezetése reaktiválta, mivel szakmai ismereteire, széles látókörére, nyelvtudására ugyancsak szükség volt a vízügyi szolgálat újjászervezése, megújítása  során. Tudását, tapasztalatait a Minisztérium elsősorban a nemzetközi együttműködés, a vízügyi külkapcsolatok terén hasznosította. A KHVM- től való nyugdíjazását követően az OVIBER Kft. tanácsadója volt, ahol – a korábbiakhoz hasonlóan – döntően a nemzetközi kapcsolatok intézésében, szervezésében tevékenykedett.

Magyar Pál azok közé a vízmérnökök közé tartozott, akik nagy súlyt fektettek az emberi kapcsolatokra, arra, hogy a környezetükben dolgozó munkatársaik baráti légkörben dolgozhassanak, s miközben megkövetelte a pontos munkát, beosztottjaival nem érzékeltetett semmiféle alá-és fölérendeltségi viszonyt. Kollégái számára mindig  a tisztelt, bölcs, és derűs ember volt és marad.

Emlékét megőrzi a vízügyes társadalom!