A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)  közleményben tudatta, hogy „Magyarország az európai uniós források teljes, száz százalékos felhasználására törekszik annak ellenére is, hogy a gazdasági válság némileg lassította a programok haladását”. Ezt a magam részéről örvendetesnek tartom, noha a forráslehetőségek teljes felhasználása olyan ideálképet jelenít meg a számomra, amely inkább célképzet, mint reális, és elérhető célkijelölés. (A keretösszegek utolsó eurócentig történő „kimerítése” egyébként, úgy tudom, még sehol se valósult meg az Európai Unióban.)

Az NFÜ úgy látszik végre a sarkára akar állni, és saját eszközeivel igyekszik támogatni azt, hogy minél több pénz álljon a patrióta gazdaságpolitika rendelkezésére. Megjegyzem. ez lenne egyébként is a dolga.

Mert nincs több idő a tétovázásra, a halogatásra, a maszatolásra, a felelősség elkenésére..

A mérnökök alapvetésnek tartják a különféle operatív programok jó színvonalát, ezért részt veszünk a Monitoring Bizottságban, illetve a regionális albizottságokban az NFÜ illetékes Irányító Hatósága által elkészített éves jelentések megtárgyalásában, és javaslatokat is megfogalmazunk.

Az alábbi megjegyzéseim ezeken tapasztalatokon nyugszanak.

Először is, véget kell végre vetni annak a gyakorlatnak, amely aláássa az irányító hatóságok tekintélyét. Hogy ne ide-oda pattogjon a labda, és a személyi felelősséget egymásra mutogatás helyettesítse. A döntési helyeket és helyzeteket pontosan ki kell végre jelölni. Az Új Széchenyi Terv megvalósulásának alapvető eleme a Regionális Operatív Programokban megfogalmazott célok időben és jó minőségben történő végrehajtása.

Ebben eddig nem jeleskedtünk.

Kifogás mindig van, de az nem visz előre!

Az kétségkívül igaz, hogy nagy teher nehezedik Magyarországra a világgazdasági válság miatt, és ez komoly lassító tényezője a talpra állásnak. Számtalan politikai és gazdasági kérdésre az Unió vezetése sem tudott megfelelő választ adni eddig, és emiatt állandó veszélyhelyzetben vagyunk, nemcsak mi, hanem az EU-tagországok többsége. Ezért is döntő dolog az a felismerés, hogy akkor járunk jól, ha az unió nyújtotta forrásokkal jól sáfárkodunk.

Ez eddig nem minden esetben történt meg, sajnos. És – sok tekintetben – csak is magunkat okolhatjuk ezért.

Többnyire nem kapunk világos képet arról, hogy a városokban és egyéb településeken az EU támogatásával milyen fejlesztési munkák folynak, ezekből mi valósult meg, és milyen hatással van ez az adott térségre, ezek hogyan változtatták meg az ott élő emberek életminőségét.

Nem kapunk megfelelő tájékoztatást az eljárások sikeréről és a megvalósult fejlesztések eredményeiről. Jól látható az például, hogy a pályázatok előkészítésétől a bírálatig, a kivitelezések engedélyezésétől a megvalósulásig, illetve a támogatások kifizetéséig fölöslegesen sokan vesznek részt a programokban. Az anyagok sok kézen mennek keresztül, ami lassúvá, ólomsúlyúvá és ami a döntő: költségessé teszi a rendszert. Ezért örömmel olvastam a közleményben, hogy „átalakították az Új Széchenyi Terv intézményrendszerét: rövidebbek lettek az adminisztratív határidők, az egyes programoknál lehetővé vált, hogy a visszalépő projektgazdák, illetve a támogatások nem teljes körű felhasználása miatt a keretnél több kiírás jelenhessen meg”.

Ma is komoly hiányosságokat mutatnak a pályázatok kiírásai és elbírálásai. Az eljárások során döntően jogi és közgazdasági szempontok érvényesülnek, a szakmai megalapozottság, a műszaki tartalom háttérbe szorul, ennek következménye a műszakilag előkészítetlen beruházás, amely később a határidő kitolódásához és a költségvetés túllépéséhez vezet. Az építési pályázatok elbírálása engedélyezési tervek alapján történik, és mivel ezek a tervek még nem tartalmazzák a kivitelezés során jelentkező fontos minőségi paramétereket, így előfordulhatnak hibás döntések, ezek azonban csak utólag derülnek ki. Ezen a téren tehát nagy javulásnak kellene bekövetkeznie.

Van ahol a társszervezetek nehézkes működése gördít akadályt a kibontakozás elé; ezt különösen a közlekedési operatív programok sínylették meg eddig. A KÖZOP főigazgatója például már többször föltárta azokat gondokat, amelyek a hatékony és szakszerű munkát hátráltatják, azért is fájlalni lehet ezeket, mert ezen a területen állnak a legnagyobb pénzek a rendelkezésünkre – vagyis a legnagyobb veszteségre is itt számíthatunk, ha nem kapunk észbe!

„Az ügynökség közölte azt is – olvasható az MTI-közleményben --, hogy a felépített projektfigyelő rendszer egy-egy konkrét probléma esetén megteremtette a lehető leggyorsabb beavatkozás lehetőségét, ezáltal is csökkentve a forrásvesztés kockázatát.” Ez is kissé késői felismerés. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy sok esetben nincs élő kapcsolat a   a potenciális pályázók és a közreműködő szervezetek között, egyes területeken a pályázati lehetőségek kihasználatlanok maradnak, míg más területeken nem jut elegendő forrás az igények kielégítésére. Ez azért van így, mert a közreműködő szervezetek tévesen értelmezik a saját szerepüket.

Végezetül csakis egyetlen járható út van, ez pedig az, javítani kell az eljárások hatékonyságán, és növelni kell a személyi felelősség súlyát a döntéshozó posztokon. Ha a kifogások keresése, és az ügyek elkenése helyett ez sikerülne, akkor egyre több, a közösség szempontjából hasznos projekt valósulna meg, és az ország jó hatékonysággal tudná fölhasználni az uniós támogatásokat.

A szerző a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

A cikk a Magyar Nemzetben jelent meg 2012. április 20-án.