Vagyis végre elszánta magát a kormány a cselekvésre. A magyar gazdaság nehézségein valóban sokat segítene az uniós tagságunkból származó lehetőség, amellyel nem élni, vétek.

Nem újabb kiadásokat generáló támogatások kellenek, hanem olyanok, amelyek közvetlenül hasznosulnak, és munkát, megélhetést adnak egy-egy régió, város és kisebb település lakóinak. A beruházást ott „termeljen” eredményt, ahol azt véghezvitték, vagyis akár a forintosító haszon is helyben gyarapodjék, a külföldi befektető ne „menekítse” azt ki, legyen érdeke az országban tartani. Ezt rendkívül fontos szempontnak érezzük, vagyis olyan gazdasági és jogalkotási környezetre van szükség, hogy a külföldi befektető itt maradjon. Emellett a másik, legalább ekkora súllyal szempont a jövőre nézve is, hogy a hazai cégeket kell versenyhelyzetbe hozni, és ahol érdemes, ott előnyben részesíteni. Itt azt a társadalompolitikai szempontot is érdemes figyelembe venni, hogy a második, és harmadik generációs munkanélküliséget fölszámolására is törekednünk kell végre, mert ez a jelenség demoralizáló hatású, és a fejlődés komoly gátja.

Vagyis az eddig megtett intézkedések csak akkor lesznek eredményesek, ha a kezdetét jelentik a rendszerhibák fölszámolásában. Az ország a pályázati források kihasználásának tekintetében valóban az utolsó esély felé halad. És itt még egy mozzanatra föl kell hívni mindenki figyelmét: ez pedig az, hogy jó lenne már a következő EU-s költségvetési ciklusra is gondolni, hogy négy-öt év múlva nehogy megismétlődjön a mostani káros pályáztatási rendszer és gyakorlat.

Tehát jó, hogy megszólalt a vészcsengő! Az irányító hatóságok ne üljenek a papírokon!

Néhány konkrét példát hoznék föl: energetikai függőségünk mellett fokozza a helyzet súlyosságát, hogy az energiaárak — nem is mindig indokolható módon — gyors és nagymértékű emelkedést mutatnak. Ebben a súlyos helyzetben a megoldás egyfelől az energiafelhasználás csökkentése (a fel nem használt energia a legolcsóbb), másfelől pedig az energiaszerkezet átalakításával, illetve módosításával energiafüggőségünk csökkentése. Az energiafelhasználás csökkentése energiatakarékos berendezések alkalmazásával, takarékos gazdálkodással közelíthető meg.

Ezért első lépésben a középületek energetikai felújítása lenne az egyik legfontosabb teendő, ahol sokat nyerhetnénk, mert a jó hatásfokú üzemeltetés nagy megtakarítást hozna. Ehhez az engedélyezi eljárásokat föl kellene gyorsítani, és tárgyalni kellene Brüsszellel a források átcsoportosításáról. Az másik kitörési terület az infrastrukturális beruházások lennének, többek között az alsórendű – de az adott települések élete és fejlődése szempontjából lényeges – utak  rendbetétele, továbbá a fővárosi közlekedést lassító úthálózatok rendbetétele.

Környezeti és vízi mérnökeink lényegesnek tartják, Közép-Magyarország településein egységes környezetvédelmi és vízgazdálkodási, vízvédelmi program – beleértve a vízi közművek karbantartását és fejlesztését is – kidolgozását és megvalósítását, figyelemmel a jelenlegi por-zaj ártalmakra, az árvizekre, az esőzések okozta károkra nem utolsó sorban a veszélyes hulladékokra. (Ezt meg kell tennünk még akkor is, ha jelenleg kánikulát és szárazságot élünk meg.) A régió biztonságos vízvédelme (ár-és belvízvédelme), vízgazdálkodása és környezetvédelme, kizárólag pontos előkészítéssel, tervezéssel valósítható meg.

A kormányzat most 50 milliárd forinttal besegít, hogy a pályázatok önrészét állni tudják az önkormányzatok. Ez a pénz jókor jött; hatalmas összeg, de a támogatási volumenekhez képest szerény, mégis lehet eredményeket elérni vele, sőt kell is!
Megítélésem szerint a brüsszeli forrásokat eddig azért nem tudtuk idejében a beruházások élénkítésére – az építőipari kapacitások, a mérnöki szolgáltatások lekötésére – fordítani, mert nem volt elegendő – a gazdaság és a társadalom igényeknek megfelelő – terv, hiányzott a műszaki előkészítés. Eminens érdekünk, hogy az uniós projekteknél ne csak a jogi, közgazdasági és művészeti szempontok domináljanak, hanem a műszaki racionalitás és tartalom, a jó minőség kapjon hangsúlyosabb szerepet.

Olyan beruházások kellenek, amelyek élénkítik a belső piacot: régi vesszőparipám, hogy az építőipart vissza kell húzni a mélypontról. Ha ez sikerülne, lendületet venne az egész gazdaság, és jobban, okosabban kalkulálhatná az állam is a költségvetést, stabilabbá válhatna a pénzügyi mérleg.  Megjegyzem, hogy még a második világháború idején is négyszer annyi lakás épült, mint ma. Ez tarthatatlan. Főleg, ha tudjuk, hogy az építőipar szinte mágnesként vonzza magához az egyéb termelői iparágakat. Megjelennének a magyar beszállítók, a tervezők, és a szakipari vállalkozások.

Ha van építés, van termelés, van pénz, megélénkül a belső piac! És ez lenne a fontos, hogy új lendületet vegyünk!

A szerző a Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

A cikk a Magyar Nemzetben jelent meg 2012. augusztus 21.-én