Hír

Forgóné Dr. Nemcsics Mária (1957-2009)

2010.08.10 18:17 (4 éve)
Kategória: Dokumentumok, emlékezünk

Szomorú, hogy már egy esztendeje nincs közöttünk egy fiatal, tehetséges, szorgalmas mérnök, egyetemi oktató, aki számos tevékenységével segítette kollégáit, diákjait, és szakmáját. Forgóné Dr. Nemcsics Mária, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának egyetemi docense, 2009. augusztus 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.


Okleveles építőmérnöki végzettségét a Budapesti Műszaki Egyetemen 1980-ban kapta. Első munkahelye 1980-82 között az AGROBER volt, ahol elsősorban a műtárgyakat tervezett a mezőgazdaság számára. Ezt követte a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, később Szent István Egyetem Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszéke, ahol tanszéki mérnök, tanársegéd, adjunktus majd egyetemi docens. Előadásokat és gyakorlatokat tartott, közreműködött kutatási munkákban. Számos nemzetközi kapcsolatot is fenntartott műszaki egyetemekkel Hannovertől Grázig. Szakmai publikációi széleskörűek voltak.


2001-ben Ph.D. fokozatot szerzett a környezettudományágban a Szent István Egyetemen, Gödöllőn, melynek témája: Belvízkár elhárító rendszerek fejlesztésének mezőgazdasági megalapozása földrajzi információs rendszerrel. Egy olyan módszert hozott létre, amely segítségével javaslat tehető a belvízrendszerek fejlesztésére a mezőgazdasági igények figyelembe vételével. Földrajzi információs rendszerek alkalmazásával, több digitalizált térképréteg egymásra helyezése lehetővé tette ugyanannak a tereppontnak több szempontból történő elemzését. Az elvégzett vizsgálatok - az összegyűjtött meteorológiai, hidrológiai, talajtani és mezőgazdasági adatok felhasználásával létrehozott alfanumerikus és digitális adatbázis elemzése - alapján javaslatot tett a szükséges fejlesztésekre. Módszere főbb lépéseinek eredményeit ill. a fejlesztési javaslatokat térképeken ábrázolta. Kutatási munkája eredményei alapján megállapítható, hogy módszere jó segítséget ad a belvízrendszerek okszerű fejlesztéséhez. 


A tudományos közéletben kiemelkedő módon vett részt. Magyar Mérnöki Kamara és Magyar Hidrológiai Társaság tagja volt.


Emlékét megőrizzük.