Hír

Andor Béla (1937-2005)

2005.04.26 18:17 (9 éve)
Kategória: Dokumentumok, emlékezünk

A Magyar Mérnöki Kamara és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara vezetősége köszönetét fejezi ki az Andor Béla elhunyta alkalmából kifejezett együttérzésért.


 

Lezajlott a temetés. Sokan voltak. Hirtelen az idő is megjavult, kisütött a nap, pedig előző este még szeles, esős, borongós volt az idő. A ravatalozónál több száz fős tömeg gyűlt össze, a temetés előtt hosszú sorokban fogadta a család a részvétnyilvánításokat.

A pap bevezető beszéde után Hajtó Ödön emlékező szavai elsősorban Andor Béla szakmai munkásságát követték végig. Közeli hozzátartozóként hallgatva a méltató szavakat, a családi kötelékek miatt kicsit kívülről, kicsit belülről nézve a "mérnökséget", csak megerősíthetem: valóban egy nagy mérnökgeneráció jelentős alakjaként távozott apánk. Olyan áthidaló korosztály tipikus alakja lehetett Ő, amilyenhez hasonló aligha lesz többé. 1937 és 2005 között Magyarországon élni már eleve páratlanul sűrű volt, értelmiségiként pláne, mérnökként mégúgy.

Ennek a korosztálynak még meg kellett tanulni "fejből mérnöknek lenni". Mindmáig élő emlék bennem, ahogy középiskolai matematika és fizika példáimat képletgyűjtemény, függvény-táblázat nélkül oldotta meg pillanatok alatt, fejből tudta a "képleteket" a fizikai törvényektől kezdve, az algebrai összefüggéseken át, a testek térfogatáig. Később, egyetemi éveim alatt, döbbenten tapasztaltam, hogy deriválni, integrálni vagy éppen Taylor-sorba fejteni lehet szintén fejből, mélyen értve, rutinból használva e formulákat, hogy ezek nem csak üres "elméletek", egyszerű agytornák, vizsgapéldák, mint amik számomra voltak. Később, amikor családi építkezésbe vágtam, és telefonon kértem folyamatosan segítséget, akkor is csak ömlöttek fejből az adatok: összetételek, minőségi mutatószámok, centire pontos szabványméretek, típusjelölések.

Munkáját gyerekkoromtól követve, egyben a számítástechnika és informatika fejlődését is testközelből élhettem végig. Nekem még a logarléc, a fejes- és léptékes vonalzók hétköznapi, igaz kisgyermekként kissé mitikus tárgyak voltak. Emlékszem a tekerős számológépre és azokra a csodaszámba menő villany írógépekre is. Azután jöttek a piros kijelzős villany-számológépek, amiknek mélyen belenézve elsötétített kijelzőjébe, még látható volt mind a tíz számjegy kis "drótos" alakja. Kisiskolás voltam, amikor vállalatánál az első számítógépet üzembe helyezték az alagsorban: szobányi volt, lyukkártyával, de már olyan magnószalag-félével is működött, és képes volt nyomtatni is - az ott kapott "gépi rajzokat" évekig csodaként őriztem. Mind a mai napig orromban érzem az akkori fénymásolatok erős illatát és látom kicsit lilásan elmosódott papírjait. Felejthetetlenek számomra azok a sárgás és idővel tovább sárguló fehér papírok és persze a pauszok, az azokon megfolyó tus, zsilettpengés kaparások nyomai. Technikai csodákként emlékszem a vállalati kártyás beléptető-rendszerre, a belső telefonközpontra és a telex-szobákra is. Azután jöttek a "menőbbnél-menőbb" zsebszámológépek, majd a Commodore-korszak, aminek darabjai még mai is a garage-ban pihennek - apám egyfajta vésztartalékként tekintett rájuk. Jöttek az első "60-as" mobilok, kisebb aktatáskányi akkumlátoraikkal, hosszú antennáikkal. Nagyjából ezzel egy időben terjedtek el a diktafonok, menedzser-kalkulátorok is és a xerox-gépek is. Láttam, ahogy megváltoznak a készülő anyagok, szinte még mindig hallom az Epson1050-es nyomtatók csattogását, jellegzetes sorváltó-hangját, látom a nyomtatópapírok lyukas széléinek hosszú csíkjaival teli szemétkosarakat. Végül jöttek a Windows-os programok, azok a gyönyörű színes statikai programok, a "megint lefagyott", "elszállt" alapkifejezések és a lézer nyomtató sípoló hangja.

Korházi szobája kisebb iroda volt még az utolsó napig is. Notebook, abban mobil Internet-kapcsolat, CD-k, pan-drive-ok, digitális fényképező és persze nagyobb gyufásdoboz méretű mobiltelefon. Éppen halála előtt pár nappal mutatta legújabb statikai szoftverét, ami némi egeres rajzolgatás után megrajzolt mindent így-úgy, megcsinálta a vas-kiosztást, csomópontokat, mindent. Halála előtti napon még módosított file-okat rögzített gépe, mobilján keresztül pedig tovább formálódott még az "építésügyi törvény". Ez már messze nem a "fejből-mérnökség" korszaka volt.

A temetésen Borsos István beszélt a barátok nevében - éppen ötven éve voltak barátok. Beszélt az egyetemi évekről, közös teniszezésekről, hosszú beszélgetésekről. Nagyon széles baráti kör nevében kellett emlékeznie. Vasárnap még újból kimentünk sírjához, rendezgettük kicsit a koszorúkat, megrendülve olvasgattuk a szalagok feliratait: "Nézd, ők is, hogy szerették" - hangzott újra meg újra. Mindig tudtuk, hogyha egyszer eljön majd a búcsú szomorú napja, sokan osztoznak majd a családdal a gyászban, de a baráti tömeg nagyobb volt az elképzeltnél. Köszönjük nekik ezúton is, hogy közös életrészekkel, élményekkel boldogabbá tették életét.

Harmadikként nővérem szólt, régi emlékeket szívszorítóan felidézve. " Ő mutatta meg először a Göncölszekeret az égen. Elmagyarázta, miért nagyobb, miért fényesebb egyik csillag a másiknál, hogy vannak nagyon hideg és nagyon meleg helyek odafenn." - kezdte az emlékezést. Később egy rövid részlettel a megemlékezett Apánk munkájáról is: " Éltette a munkája. ... A "Buvati", "TTI", "43-as", "TETA" vagy "Kamara" szavak rejtelmes jelentésükkel kaptak helyet gyermekkorom világában. Megtanultam azt is, hogy a "tárgyalás" az valami olyan dolog, aminél talán nem is létezik fontosabb a világon ..." A visszaemlékezés utolsó sorai újra a "természettudósságot", a megismerés állandó vágyát idézte fel: " Rajongott a tudományért, a világ megértéséért, e téren elképesztően sokoldalú volt. Rengeteget olvasott, halála előtti napokon már nem nagyon evett, de újságokat még kért, a világ nem állhatott meg számára akkor sem. Az a típus volt, aki több napilap mellett végigrágta magát az Élet és Tudomány vagy a Természet Világa többoldalas szakmai cikkein is, legyen az fizika, régészet, biológia vagy kémia. Biztos másoknak is szeretett ezekről beszélni, nekünk nagyon sokat mesélt ilyenekről. A csillagászatról különösen sokat tudott. Imádtuk a hosszú kocsiutakat, amikor volt idő, hogy ilyenekről meséljen, kérdezhessük: Apu, mi az az üstökös? Hová hullik a hullócsillag? Miért fényes az esthajnalcsillag? Hová vezet, hol a vége a tejútnak? Apu, most ott fenn a mennyben, már biztosan minden nagy kérdésre tudod a pontos választ! Milyen a fekete lyuk, a meghajlott idő, mi van a tejút végén, milyen a nagyon hideg és a nagyon meleg. Apu, ugye megvársz, és mesélsz majd ezekről is!"

Végül az egész család nevében köszönjük mérnökkollégáinak, munkatársainak, hogy közreműködtek élete kiteljesedésében. Köszönjük megható megemlékezéseiket, együttérzéseiket, gyászunkban való osztozásukat, szívszorító gyásztávirataikat. Külön köszönjük a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, azon belül becsült és szeretett helyettese, Kassai Ferenc, megható támogatását, amit nemcsak halála után nyújtottak a Neki és a családnak, hanem utolsó, egyre nehezedő éveiben is.

Budapest, 2005. április 25.
fia, Andor György


Ő mutatta meg nekem először a Göncölszekeret az égen. Elmagyarázta, miért nagyobb, miért fényesebb egyik csillag a másiknál, hogy vannak nagyon hideg és nagyon meleg helyek odafenn. Emlékszem, egy csöndes balatoncsicsói este volt, hullócsillagokat vártunk. "Kívánj gyorsan valamit" - mondta félig nevetve, amint végigsuhant egy az égen, pedig nem nagyon hitt az ilyesmikben.



Síeléskor mindig a legnehezebb pályákra vitt fel minket, igaz ott gondosan megmutatta, hogy melyik részeken, milyen technikával lehet a legkönnyebben lesiklani. Tipikus volt ez Tőle. Szinte kereste az akadályokat, hogy aztán legyőzhesse őket. Minket sem óvott ezektől, inkább tanított a problémák leküzdésére. Volt egy különleges technikája fázás ellen. Ilyenkor levette elfagyott kezemről a síkesztyűt, majd belefújt egy jó nagyot és gyorsan visszahúzta. Soha nem felejtem el az érzést, ahogy az egész testemet átmelegítette így.

Apu imádta a jó életet: vendégségek és utazások; síelés mellett vitorlázás és teniszezés; jó ételek és italok. Különösen a borospincés, népdaléneklős balatoni éjszakák emlékezetesek számomra. Kislánykoromban én voltam a népdal-lista felelős, és Apu együtt volt büszke velem, amikor listám elérte a 100-at. Emlékszem, mennyire várta mindig az Andor-családi összejöveteleket, vetítéseket, születésnapokat. Végeláthatatlanul magyarázta, hogy melyik Andor kinek a kije, mit csinál, éppen mi van most vele.

Aput éltette a munkája. Kisgyerekként soha nem értettem, hogy mit lehet estéken át számolni egy íróasztalnál, amikor az én számtanpéldáim egysorosak voltak csak. Miért voltak az övéi több oldal hosszúak? A "Buvati", "TTI", "43-as", "TETA" vagy "Kamara" szavak rejtelmes jelentésükkel kaptak helyet gyermekkorom világában. Megtanultam azt is, hogy a "tárgyalás" az valami olyan dolog, aminél talán nem is létezik fontosabb a világon, bár egyszer, később, egy viharos teenager napomon, amikor zokogva megjelentem irodájában, váratlanul kijött egy tárgyalás közepéről, hogy megnyugtasson. Lehet, hogy ezt mégis fontosabbnak érezte még egy tárgyalásnál is?

Mindig éreztük, hogy a család, az osztálytársak, a barátok és a munkatársak mennyire széles körében szerették őt. Mindig tudtuk, hogyha egyszer eljön majd a mai nap, sokan osztoznak velünk a gyászban. Köszönjük nekik mi is, ahogy köszönik neki most ők is e közös emlékezéssel életük együttöltött részeit, élményeit.

A sok emlék közül nagyon kevés az, amikor Apu szomorúságot, elkeseredettséget mutatott volna. Az optimizmus embere volt. Mindig hitte, hogy van valamilyen megoldás, ha nem is tökéletes, de azért elfogadható kiút. Betegségéhez is így állt hozzá. Az élet buktatóival, a sors kérlelhetetlenségével, a "megoldhatatlannal" nem szeretett foglalkozni. Ezt sokunknak nehéz volt megérteni, sokszor fájdalmas volt elfogadni. "Szedd össze magad Pipikém" - mondta mindig ilyenkor nekem. Utolsó találkozásunkkor, élete utolsó óráiban, amikor már mindketten tudtuk, hogy itt már nincs megoldás, nincs kiút, már csak fogtuk egymás kezet és hagytuk, hogy a csend töltse be a kortermet. Azt hiszem értem, hogy Ő miért nem akart elbúcsúzni.

Apu rajongott a tudományért, a világ megértéséért, e téren elképesztően sokoldalú volt. Rengeteget olvasott, halála előtti napokon már nem nagyon evett, de újságokat még kért, a világ nem állhatott meg számára akkor sem. Az a típus volt, aki több napilap mellett végigrágta magát az Élet és Tudomány vagy a Természet Világa többoldalas szakmai cikkein is, legyen az magfizika, régészet, biológia vagy kémia. Biztos másoknak is szeretett ezekről beszélni, nekünk nagyon sokat mesélt ilyenekről.

A csillagászatról különösen sokat tudott. Imádtam azokat a hosszú kocsiutakat Pest felé, amikor volt idő, hogy ilyenekről meséljen, én meg kérdezhessem: Apu, mi az az üstökös? Hová hullik a hullócsillag? Miért fényes az esthajnalcsillag? Hová vezet, hol a vége a tejútnak?

Apu, most ott fenn a mennyben, már biztosan minden nagy kérdésre tudod a pontos választ! Milyen a fekete lyuk, a meghajlott idő, mi van a tejút végén, milyen a nagyon hideg és a nagyon meleg.

Apu, ugye megvársz, és mesélsz majd ezekről is! A nagy hidegtől pedig nem féltelek, majd belefújsz a kesztyűdbe egy jó nagyot, és az átmelegíti majd a tested!

lánya, Andor Csilla



A mérnöki kamara meghatározó egyénisége, alapító tagja, szervezője, motorja távozott körünkből. Budapesti mérnök családból származott: édesapja Andor Béla (1901-1957) szintén építőmérnök, vagy ahogyan akkor nevezték általános mérnök volt, aki a 30-as években Szombathelyen a villamos műveknél kapott állást. Itt született 1937-ben Béla fia is. A szovjet-orosz megszállás elől a család Ausztriába menekült, ahonnan csak 1946 végén tértek haza Magyarországra, most már Budapestre. Az édesapa innen kezdve haláláig az ERŐTERV-nél dolgozott, ahol vízi erőművekkel foglalkozott. Andor Béla mostani halálával a családi mérnöki hagyomány nem szakad meg: fia Dr. Andor György a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MBA (Master of Business Administration) programjának igazgatója. Andor Béla jó tanuló volt, különösen matematikában jeleskedett. A Műegyetemen a Mérnök-kar nappali tagozatának 1955-1960 között volt hallgatója és jeles eredménnyel diplomázott. Összetartó évfolyama különösen szerencsésnek mondható, a magyar műszaki élet sok közismert képviselője került ki közülük. Az egyetem elvégzése után a statikus Andor Bélát Debrecenben találjuk, ahol a Hajdúmegyei Tanácsi Tervező Vállalat főmérnöke lesz. Legközelebbi munkatársa Dezső György, aki a Hajdú Bihar megyei Mérnöki Kamara mostani elnökének, Dezső Zsigmondnak nemrégen elhunyt édesapja volt. Andor Béla és Dezső György irányításával a HAJDÚTERV szakmai csúcspontját érte el, minden évben elnyerte a Kiváló Vállalat címet. Andor Bélának a hajdúszoboszlói fürdő számára tervezett héjszerkezete ma is minden képeslapon látható. Régi debreceni kollégáival élete végéig fenntartotta a kapcsolatot. 1968-ban, második gyermeke születésekor elhagyja Debrecent, Budapestre jön. Rövid idejű BUVÁTI-s munkavállalás után következett a panelos épületekkel foglalkozó hosszabb életszakasz. 1971-1981-ig a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézetben; 1981-1986-ig a 43. sz. Állami Építőipari Vállalatnál; 1986-1992-ig a TETA Kiszövetkezetnél a házgyári építési módszer fejlesztésén dolgozott. Habár átlátta, hogy a panelos építkezés végterméke – a lakótelep és a lakótelepi lakások – jogosan bírálhatók, de azt is tudta, hogy a panel-lakások építése az adott gazdasági és politikai helyzetben szükségszerű. Leegyszerűsítve a kérdést, ha már panelből kell építeni, akkor ezen belül mind szerkezetileg, mind funkcionálisan a maximális lehetőségeket kell kihozni belőle. Több építész kollegát igyekezett meggyőzni, hogy a passzív ellenállás nem célravezető, ettől nem lesznek jobbak a panel-lakások. A panelos építés építészeti tervezése jórészt csak a típustervek adaptálása volt, és szinte csak építész technikusok foglalkoztak vele. A panelos típuslakások jobbítása érdekében építész pályázatok kiírásban és elbírálásában tevékenyen vett részt, bár az ő szorosan vett feladata a panelos építés szerkezeti rendszerének fejlesztése volt. Béla annak érdekében, hogy jobb lakásokat lehessen tervezni a szerkezeti rendszer kötöttségeinek feloldásán fáradozott. Nagy érdeme van abban, az évek során a házgyárak áttértek a nagyobb fesztávolságú (3,6 m-ről 5,4 m-re) födémelemek gyártására és ennek révén már valamivel jobb lakások épülhettek tömegesen. Azon is munkálkodott, hogy akár még családi házak is épülhessenek panelból. Ehhez a műszaki hátteret kellett megteremteni. Kidolgozta a panelos szerkezetépítés csomóponti tervgyűjteményét, amely Tervezési Segédletekben meg is jelent. Az akkoriban működő házgyárak (svéd, dán, szovjet, francia) termékeit és csomóponti rendszerét tanulmányozta és az előnyök - hátrányok elemzésével alakította ki a hazai házgyárakra érvényes egységesített tervgyűjteményt. Nagy műszaki felkészültségével és diplomáciai érzékével nemcsak az ÉVM-et hanem még a gyárakat is rá tudta venni az új csomóponti rendszerek gyártási feltételeinek megteremtésére. Ezek a fejlesztések eredményezték a hőhídmentes panelokat, a jobb illesztési hézagokat. Lassan már csak politikai okokból beszélhettünk szovjet házgyárról, mert a fejlesztések eredményeként lényegesen javított kiadású panelgyártás folyt Magyarországon. A statikai tervezés rugalmasságához a műszaki hátteret is meg kellett teremteni, melyhez a szabályozási oldalon alapot kellett adni a statikus mérnökök kezébe. Így született meg az irányítása alatt a Panelos Műszaki Előírás, melynek gyakorlati számítási fejezetei az Ő szellemi terméke. A KGST keretében a moszkvai társintézettel végzett közös munkában Andor Béla is részt vett. Meglátta, hogy ebből hogyan profitálhatunk. A moszkvai intézetben megépítettek egy háromszintes kísérleti panelos épületet és azt összetörték. Tudva, hogy Magyarországnak soha nem lesz pénze ilyen méretű, 1:1 arányú kísérlet elvégzésére, moszkvai kiküldetések során begyűjtötte az összes törési kísérlet eredményét, és ezeket munkáiban hasznosította. A panelos fejlesztés koncepciójához tartozott, hogy amennyiben megvalósul a kötetlen egyedi tervezésű épületek rugalmas gyártástechnológiája, akkor műszaki oldalon ennek számítógépes tervezése és gyártás-előkészítése szükséges. Bevonta a regionális tervező irodákat (Győr, Pécs, Debrecen, Szeged, Miskolc) egy közös fejlesztési programba. (Ezek közül különösen a pécsi és a győri irodával volt szoros a munkakapcsolat.) Kidolgozta a panelos épületek statikai számítási módszerét. A fejlesztés eljutott abba stádiumba, hogy az épület alaprajzának megadásával a számítógép előállította a térbeli modellt és meghatározta a függőleges és vízszintes (beleértve a földrengést is) terhekből származó igénybevételeket (külön terhelési adatok megadása nélkül). A program eredményként kiadta az alapozás tervezéséhez szükséges terhelési adatokat teherkombinációnként. A 80-as évek elején már látszott, hogy a házgyárak az addigi formában nem működő képesek. A társadalom, az emberek szembefordultak a házgyárakkal, de Andor Béla ekkor azt mondta, hogy fel lehet fogni a házgyárakat, mint előregyártott síkelem-gyárakat (falak, födémek) és a rendelkezésre álló gyártókapacitással nem lakótelepeket, hanem egyedi épületeket lehet összehozni rugalmas gyártástechnológia bevezetésével. A politikai helyzet változásával lépést tartva 1981-ben felismerte, hogy a mérnöki tevékenységet hatékonyabb kis mérnöki közösségekben végezni. Erre az akkori hatalom lehetőséget is adott: 1982-től a TETA Kisszövetkezetben – előbb mellékfoglalkozásban, majd 1986-tól főfoglalkozásban – folytatta a tervezői munkát. Andor Béla 1982-86 között egy ideig főállásban még a 43-as ÁÉV-nél Műszaki Főmérnökként dolgozott. Itt volt még egy utolsó panelos fejlesztése, mégpedig az alsó szintek merev monolit vasbeton dobozszerkezetét kiváltotta előregyártott vasbeton elemekkel, melyekből nagymértékű megnyitással hasznosítható alsó terek (üzletek) építhetők. Andor Béla megérte a panelos építésmód végét, 1992-1996 között a DUNABAU 43. ÁÉV vállalati biztosaként irányította a cég felszámolását. 1988-tól aktív résztvevője volt a Magyar Mérnök Kamara ujjászervezésének. Az első egyesületi megalakuláskor már tagja volt ügyvivői testületnek. Aktívan részt vett az Országos Építési Szabályzat, és a kamarai törvény kidolgozásában és elfogadtatásában, melyek aktuális módosításait utolsó napjáig szívügyének tartotta. A kamarai törvény elfogadása után 1996. november 15-én a Nemzeti Sportcsarnokban tartott alakuló ülésén a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara alelnökké választotta, majd e szervezet elnöki tisztét töltötte be 1998-tól haláláig. Ezen kívül folyamatosan, az 1997. január 11-i alakuló közgyűlés óta tagja az országos Magyar Mérnöki Kamara elnökségének is. Jelentős kamarai munkája a Mérnöki Díjszabás elkészítése, a tervezői és szakértői jogosultságok értelmezhetősége volt. Harcolt azok egyszerűbbé, EU-komfortossá tételéért. A kollégái szeretetével és tiszteletével övezett Andor Béla szerény ember volt, munkájával szemben saját maga tette magasra a szakmai és az etikai mércét. Fiatal kollégái sokat tanultak tőle, mindig mindenkivel készen állt szakkérdések megvitatására, konzultációra. Nagy munkabírással, hihetetlenül gyorsan dolgozott. Varázslatos képessége volt a szövevényes kérdésekre az optimális megoldást megtalálni. A kamarához és az építőiparhoz kapcsolódó jogszabályok előkészítésében, észrevételezésében, alkalmazásában nélkülözhetetlen volt Andor Béla tudása, aki minden összefüggést fejből ismert, a szükséges változtatások mellett higgadt fejjel tudott érvelni. Mivel politikai pártnak soha nem volt tagja, politikai alkut sem kellett soha kötnie. "Tudjuk, hogy nagy összevisszaság van" szokta mondani, és minden tőle telhetőt megtett, hogy rendbe tegye a dolgokat, de ennek sikere sajnos nemcsak rajta múlt. Az 1993-ban szívinfarktussal kezdődött betegségsorozata nem akadályozta a munkában. Egészségügyi problémáival nem terhelte környezetét. Időről időre elvonult különféle kezelésekre, operációkra. Ilyenkor eleinte nagyon aggódtunk érte, de mivel mindig vidáman és tettre készen tért vissza, Andor Béla betegségeit mindig optimista bizakodással vettük tudomásul. Így volt ez most 2005 húsvéti ünnepei előtt is. Március 25-én, nagypénteken szeretettel elbúcsúzott kamarai munkatársaitól, boldog ünnepeket kívánt azzal, hogy feljavító kúrára néhány napra újra kórházba megy. A kórházi ágyán az utolsó pillanatig kommunikált szakmai kérdésekben, majd április 1-én, pénteken végleg letette a mobil telefont. Most már közvetlenül konzultál a mérnöki kamara korábbi alapító tagjaival: Kerkápoly Endrével, Homonnay Gabival, Kollár Lajossal, Hosszú Szilárddal. Nagyon sok dolog félbemaradt közöttünk. Sok mindenre mondtuk azt, hogy tegyük félre, amíg Béla visszajön és akkor majd megbeszéljük. Hihetetlen és végtelenül fájdalmas, hogy erre már soha többet nem kerül sor.

Dr. Hajtó Ödön