Hír

Új belépőknek

2008.07.02 15:04 (6 éve)
Kategória: Hírek

Köszöntjük az Olvasót az MMK Gépészeti Tagozata nevében. Ön, aki azon gondolkodik, vagy már el is döntötte, hogy belép a Magyar Mérnöki Kamarába és gépészmérnökként a Gépészeti Tagozathoz akar tartozni.

Köszöntjük az Olvasót az MMK Gépészeti Tagozata nevében. Ön, aki azon gondolkodik, vagy már el is döntötte, hogy belép a Magyar Mérnöki Kamarába és gépészmérnökként a Gépészeti Tagozathoz akar tatozni, bizonyára áttanulmányozta a Kamara céljait. (Ha nem, akkor az MMK honlapján erről tájékozódhat.) Azt is mérlegelte, hogy milyen okból szeretne a sorainkhoz tartozni. Itt a Gépészeti Tagozta honlapján csak egy dologra kívánom a figyelmet felhívni. Ez pedig a szakmai közösséghez tartozás értéke. Nagyon sokszor előre nem megfogalmazhatóak azok a pozitívumok, amik ebből adódnak. És ezek nem közvetlen anyagi értékek, hanem a szó igaz értelmében ÉRTÉKek. Hogy ismerjük egymást, hogy kereshetjük egymást, hogy segíthetünk egymáson.

         A sok egyéb haszon mellett, amit a Kamara kínál Önnek, én erre az értékre hívom fel a figyelmet.

 

Dr. M. Csizmadia Béla
Gépészeti Tagozat elnöke

 

A belépéskor szükséges teendők:

 

Belépéshez szükséges jelentkezési lap letölthető itt

A kitöltött lapot a lakóhely szerinti megyei kamarához kell leadni. Amennyiben jogosultságot is szeretne igényelni, akkor ahhoz külön nyomtatványt kell kitölteni, amely itt található.

A GP-T jogosultsághoz szükséges vizsgát tenni, amire jelentkezni kell az innen letölthető, kitöltött dokumentummal.

 

A Kamara tagjaként jár a havonta megjelenő Mérnök Újság és lehetőség van részt venni a Kamara által szervezett továbbképzéseken és konferenciákon, amelyekről a honlapon és az újságban megjelenő hirdetések alapján tájékozódhatnak.