275 éve

1736. április 19. * Böhm Ferenc (Bécs) hadmérnök, 1759-től az Eszterházy-uradalom mérnöke, aki a dunántúli Sárvíz, valamint a Kisalföld különböző vidékein végzett vízszabályozási munkáival országosan ismert nevet szerzett magának. Ennek elismeréseképpen kapott 1787-ben nemességet a királytól. (+ Tata, 1799. február 5.)

200 éve

1811. január 25. * Balás Pál (Zólyom) bányamérnök. 1834-ben szerezte diplomáját a selmecbányai bányászati Akadémián. Kincstári mérnök lett: jelentős munkája a selmecbányai bányák aknahálózatának felmérése és térképezése. 1868-ban a Selmecbánya és Garamberzence közötti vasút tervezésével és építésével bízták meg. (+ Hodrusbánya, 1870. január 16.)

1811. augusztus 14. * Clark Ádám (Edinburgh, Skócia), mérnök, a Vidra gőzkotró főgépésze, a Lánchíd kivitelező építésze, Széchenyi mellett a Közlekedési és Közmunkaügyi Minisztérium műszaki tanácsosa, a Dunára telepített budai vízmű fejlesztési terveinek kidolgozója. (+ Buda, 1866. június 23.)

1811. december 31. * Nendtvich Károly (Pécs) orvos, kémikus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1845, rendes 1858). 1841-ben részt vett a Természettudományi Társulat megszervezésében. A Társulat megbízásából és támogatásával kezdte meg a hazai kőszenek és aszfaltok tanulmányozását. 1843 - 47 között Kossuth felkérésére az Iparegyesületben tartott népszerű kémiai és kémiai technológiai előadásokat. 1847-től a József Ipartanoda kémia és technológia tanszékének tanára, előadásainak megkezdése előtt azonban hosszabb külföldi tanulmányútra küldték. 1857-ben a József Ipartanodából alakult műegyetem kémiai tanszékére nevezték ki: 1873 - 74-ben a műegyetem rektora. 1881-ben vonult nyugalomba. (+ Budapest, 1892. július 5.)

1811. * Pribék Béla (Tibe) vízépítő mérnök, a Tisza-felmérés és szabályozás egyik kiváló munkatársa. Tanulmányait a Mérnöki Intézetben végezte 1833-ban, gyakorlati tevékenységét pedig Vásárhelyi Pál mellett kezdte az Al-Dunán. 1834-től kezdve mindvégig a Tisza-felmérésnél dolgozott, részben helyszíni felvételeknél, részben a központi irodában. Figyelemre méltó cikket írt a korszerű vízgazdálkodás propagandája érdekében. (+ ?)

175 éve

1836. január 4. * Chyzer Kornél (Budapest), orvos, természettudós, akadémikus. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az egészségügy megszervezésében, a járvány elleni küzdelem korszerűsítésében, a magyarországi gyógyvizek felhasználásában, a fürdő- és a kórházügy fejlesztésében. A hazai balneológiai irodalom egyik megteremtője. Az ország ásványvízlelőhelyeit és fürdőit bemutató térképe nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő alkotás volt. Észak-Magyarország flórájára vonatkozó kutatásai ma is forrásértékűek. (+ Budapest, 1909. szeptember 21.)

1836. június 24. * Fábián János (Ollár) mérnök. Tanulmányait Bécsben és Prágában végezte. 1867-ben állt a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium szolgálatába s az útügyi osztály előadója, majd vezetője lett. 1880-tól főmérnök, 1886-tól középítési felügyelő, 1892-től műszaki tanácsos, 1894-től minisztériumi osztálytanácsos. 1882-99 között a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet igazgatója, 1899-1902-ben alelnöke. 1895-ben nyugdíjazták. Utóbb a Pátria Nyomdai Rt. vezérigazgatója. Emlékére az egylet 1902-ben Fábián-jutalmat alapított. (+ Budapest, 1902. június 14.)

1836. szeptember 20. *Horváth János (Győr) mérnök. 1853-ban Zürichbe ment és ott gépészmérnöki oklevelet nyert. Svájcból Angliába került s ott tanulmányozta a gépipart. 1855-ben tért haza s állást vállalt a Vidats-féle gépgyárban. Ott készítette az első magyar gőzcséplőgépet, 1865-ben Jászkiséren gőzmalmot épített magának. Számos szakcikket és tanulmányt írt. 1882-ben megalapította a Gépipar c. szaklapot, mely később az Országos Gépészegyesület hivatalos lapja lett. (+ ?)

1836. október 1. *Hieronymi Károly (Buda), mérnök, politikus. Pályáját 1861-ben Máramaros vármegye főmérnökeként kezdte. A kiegyezés után az első Közmunka- és Közlekedési Minisztériumban dolgozott, ahol 1874-től államtitkárként intézte a folyószabályozás, az ármentesítés, az út- és vasútépítés ügyeit. 1882-ben a magyar-osztrák államvasutak vezérigazgatója lett. Nevéhez fűződik a Fővárosi Vízművek megszervezése. 1903-1905 között Tisza István kormányában kereskedelmi miniszterként az ipar és a kereskedelem fejlesztésével foglalkozott. (+ Budapest, 1911. május 4.)

1836. * Létay Gusztáv (Pest), a Közép tiszai Ármentesítő Társulat mérnökeként a folyószabályozási munkák egyik irányítója, utóbb állami szolgálatba lépve az alföldi transzverzális műút építésének vezetője. (+ Budapest, 1918. február 25.)

1836. * Cséti Ottó, Chrismár (Buda): bányamérnök, akadémiai tanár. A bécsi műegyetemet végezte 1862-ben. Kincstári szolgálatba lépve 1872-től a selmecbányai Bányászati és Erdészeti akadémia tanársegéde, majd rk. tanára, 1878-tól rendes tanára volt. 1894-től főbányatanácsosi címet kapott, 1902-ben vonult nyugalomba. 1892-94-ben a Bányászati és Kohászati Lapok szerkesztője. Számos földmérő és bányamérő műszert szerkesztett (Cséti-féle aknafüggélyező, tahiméter, teodolit, mérőasztal stb.). (+ Lucsivna, 1906. augusztus 9.)

150 éve

1861. szeptember 10. * Gánóczy Sándor (Kassa) mérnök. Pályafutását 1882-ben a kassai földmérési felügyelőségnél kezdte. 1893-ban Szatmárnémetibe, majd 1895-ben Budapestre a pénzügyminisztérium földmérési ügyosztályába helyezték, hol 1895-től 1908-ig teljesített szolgálatot. 1908-tól földmérési felügyelői rangban a pozsonyi térképtár vezetését vette át. 1925-ben ment nyugalomba. 1896-tól 1919-ig, megszűnéséig szerkesztője, 1908-tól kiadója volt a Kataszteri Közlönynek. (+ Pozsonypüspöki, 1938. augusztus 9.)

1861. október 9. * Kövessy Győző (Csongrád) mérnök, a nyíregyházi Folyammérnöki Hivatal vezetője, miniszteri tanácsos, a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat belvízrendezési terveinek kidolgozója. (+ Budapest, 1938. december 15.)

1861. október 28. * Neustadt Lipót (Budapest) gépészmérnök. 1883-ban a mérnöki képesítésének megszerzése után a Ganz gyár alkalmazottja lett, ahol idővel Zipernowsky, Déri, Kandó munkatársaként, a kísérletek, leírások dokumentálójaként, a magyar elektrotechnikai ipar egyik megteremtőjeként vált ismertté. 1883-ban Déri Miksával közösen bekapcsolódott a bécsi kiállítás előkészítésébe, majd a helyszíni munkálatokba. Ugyancsak Déri munkatársa volt a transzformátoros áramelosztó rendszer megalkotásának fejlesztési munkáiban és a villamos gépek szerkesztésében. ~ nevéhez fűződik az akkori nagy villamos telepeknél (Róma, Bécs stb.) az egyfázisú koncentrikus kábelek üzemeltetéséhez a tapasztalatok alapján kidolgozott szabály. E jelenségek részletes elméleti leírása az Elektrotechnische Zeitschrift 1893. május 5-ei számában jelent meg, és annyira időtálló volt, hogy J. Fischer-Hinnen 1922-ben megjelent könyvében is megtalálható. ~ 1898-tól, mint a laboratórium vezetője, elsősorban transzformátor-szerkesztéssel foglalkozott, de tevékenyen részt vett a napi operatív munkában is. Később cégvezetőként, majd igazgatóhelyettesként dolgozott. (+ Alag, 1925. szeptember 15.)

1861. november 1. * Bermann Miksa (Győr) gépészmérnök. A budapesti műegyetemen végzett tanulmányai után 1892-től a MÁV északi főműhelyének osztályvezetője, 1910-től főnökhelyettese, 1912-ben főnöke. Később a laboratóriumi anyagvizsgálat vezetője lett. Új eljárást dolgozott ki a különböző acélfajták gyors felismerésére. Az edzés és hegesztés problémáival is foglalkozott. (+ Budapest, 1925. augusztus 2.)

1861. * Dvorák Hubert (Oravica) gépészmérnök. Oklevelét a bécsi műegyetemen szerezte. 1883-tól az államvasutak mozdonyszerkesztési osztályán dolgozott Kordina Zsigmond mellett. 1893-tól az osztály vezetőjeként ő irányította a MÁV nemzetközi hírűvé vált új mozdonytípusainak (az 1900-as párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert Atlanticnak, Pacificnak stb.) tervezését. Az 1920-as évek elejétől a MÁVAG (Magyar Áll. Vas-, Acél- és Gépgyár) vezérigazgatója volt. (+ Budapest, 1927.)

1861. * Kosztela János (Brezova) bányamérnök. Oklevelét a selmecbányai Akadémián szerezte, ahol több éven át az építészeti tanszéken tanársegéd volt. 1891-1909 között a Dunagőzhajózási Társulat pécsvidéki szénbányászatánál szolgált. 1910-től az akkoriban államosított Zsil-völgyi szénbányászathoz Petrozsényba nevezték ki. 1917-től a nehéz üzemi viszonyok között működő horvátországi vrdniki kincstári bányahivatal főnökévé nevezték ki. A trianoni békekötés után bányatanácsosként vonult nyugalomba. A Bányászati és Kohászati Lapokban több értekezése jelent meg a szénbányászat, különösen a bányászat gépesítése köréből. (+ Pécs, 1924. február 9.)

1861. * Marton György (Budafa) vaskohómérnök. 1882-ben beiratkozott a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiára. Az ózdi hengermű vezetője, utóbb a resicai gyár kohászati részének volt igazgatója. Kisméretű ingotok öntésére új, szabadalmazott eljárást dolgozott ki. Ennek alapján készült szerkezete a mai blokkhántológépek elődjének tekinthető. Eljárását nemcsak Magyarországon, hanem Német- és Franciaországban is használták. (+ ?, 1940.)

1861. * Wahlner Aladár (Betlér) bányamérnök, bányajogász. Pályáját 1885-ben az oravicai bányakapitányságon kezdte. 1891-ben Besztercebányán bányabiztos. 1896-ban a pénzügyminisztérium bányahatósági osztályán főbányabiztos, 1909-ben minisztérium tanácsos, 1914-ben főosztályvezető, h. államtitkár. Jelentős munkásságot fejtett ki a bányatörvény előkészítésében és a bányászati közigazgatás korszerű megszervezésével. 1899 - 1903 között a bányatörvényt előkészítő vegyes bizottság előadója volt. Számos bányajogi tanulmánya mellett nagy értékű, az 1896 - 1915 között évenként kiadott Magyarország bánya- és kohóipara c. ismertetője. A Bányászati és Kohászati Egyesület 1926-ban tiszteletbeli tagjául választotta s évenként kiosztásra kerülő Wahlner Aladár-emlékérmet alapított. (+ Budapest, 1930. augusztus 11.)

125 éve

1886. március 6. * Pávai Vajna Ferenc (Szekszárd) geológus, a hazai földgáz- és kőolajkutatás, valamint a hévízkutatás és a geotermikus energia hasznosításának egyik úttörője. Munkássága a meleg gyógyvizek feltárására és hasznosítására, valamint a hőenergia-bányászatra is kiterjedt. Az ő térképező módszerével kimutatott alföldi geológiai szerkezetek közül megfúrt hajdúszoboszlói, karcagi, szegedi, debreceni földgázos hévizek a hőenergiában szegény Alföldnek igen komoly gyógytényezői. Az 1930-as években Budapesten a Rudas-fürdő mellett hat új forrást tárt fel, közöttük a rádiumban igen gazdag Juventus-forrást. Irodalmi munkássága a kőolajföldtan, a vízföldtan és a tektonika területére terjedt ki. (+ Szekszárd, 1964. január 12.)

1886. április 13. * Scherman Vilmos (Nagytétény) vegyész, egyetemi tanár, a kémiai tudományok kandidátusa (1952). Vegyészmérnöki oklevelet a bécsi műszaki egyetemen 1908-ban, műszaki doktorátust Budapesten 1948-ban szerzett. 1908-ban Marasestiben (Románia) az enyv-, szuperfoszfát- és szappangyárban dolgozott. 1908-1919-ben a Klotild Vegyipar Rt. szabadkai, brassói, majd ismét szabadkai gyárában működött, 1919-től Szereden (Pozsony vm.) a vegyészeti gyárban műszaki igazgató. 1922-1948 közt Budapesten a Hungária Vegyi- és Kohóművek, illetőleg jogutódja, a Hungária Vegyiművek műszaki igazgatója volt. 1948-ban több észak-amerikai gyárat tanulmányozott. 1949-ben a Vegyiműveket Építő Nemzeti Vállalat vezérigazgatójává nevezték ki. 1951-ben a budapesti ELTE-en a kémiai technológia tanszékvezető tanára, a Kémiai Technológiai Intézet igazgatója, a budapesti műegyetem magántanára. A magyar vegyipar egyik kimagasló szervezője és vezetője volt. (+ Budapest, 1964. november 19.)

1886. június 2. * Székely Hugó (Budapest) építőmérnök, a műszaki tudományok doktora (1916). 1910-ben egy bécsi cégnél dolgozott, ahol megismerkedett a vasbeton szerkezetek számítási és méretezési módszerével. 1911-ben Magyarországon egy nagyvállalatnál végzett önálló statikai tervezéseket, nevéhez fűződik többek között a marosvásárhelyi kultúrpalota vasbeton szerkezetének tervezése, később a budapesti Carlton Szálló, a Gellért Szálló és Fürdő, Pesti Kereskedelmi Bank, a tordai cementgyár szerkezeteinek részbeni tervezése és építésvezetése. 1928-1948 között önálló statikai mérnöki irodája volt. Ekkor készítette a bánhidai erőmű, a peremartoni kénsavgyár, a várpalotai széntorony statikai terveit. Az 1948-1959 közötti időszakban az Építéstudományi Intézet, a Magasépítési Tervező Intézet, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat és a Mélyépítési Tervező Vállalat statikus tervezője. Több híd (Budafoki HÉV-híd, Kerepesi úti lemezhíd, Dunaharaszti HÉV-híd), víztornyok, 1949-ben a hajdúnánási 400 vagonos gabonasiló vasbeton terveit készítette. (+ Budapest, 1982. június 2.)

1886. június 5. * Onczay László (Rudnok) erdőmérnök. Pályája kezdetén Liptóújváron, majd Fenyőházán működött. 1919-ben a füzérradványi uradalom erdőgazdaságának vezetője, 1939-től az uradalom központi igazgatója. Megépíttette a Füzért Sátoraljaújhellyel összekötő ún. Hegyközi-vasutat, mellyel feltáratlan erdőségek fatermelését kapcsolta be a fogyasztásba és lehetővé tette a közeli perlittelepek bányászatát. A Pálházán létesített iparteleppel és a hollóházai kőedénygyár modernizálásával stb. az uradalmat az ország egyik mintaszerű gazdaságává fejlesztette. (+ Budapest, 1964. február 8.)

1886. július 5. * Hankó Béla (Torontó), zoológus, a tihanyi Biológiai Kutatóintézet első igazgatója. Tudományos munkássága elsősorban a balatoni hidrobiológiai viszonyok vizsgálatát, az ichthyológia és az állatrendszertan területét ölelte fel. Foglalkozott a magyar háziállatok eredetével és történetével is. (+ Toronto, 1957. november 16.)

1886. július 18. * Rusz Kornél (Saár) kataszteri mérnök. 1906-ban Szegeden lépett az Állami Földmérés szolgálatába. Oklevelét Budapesten szerezte 1913-ban, ezután kataszteri mérnökké nevezték ki Győrbe, ahol 1940-ig a magyarországi földmérés különböző munkáiban vett részt. 1926-tól főmérnök, 1934-től tanácsos, 1940-ben a Földmérési Felügyelőség elnöke. 1940. nov.-ben átvette a visszaállított kolozsvári Földmérési Felügyelőség vezetését. 1945-től visszatért Győrbe, 1959-ben hivatalosan nyugállományba vonult, de ténylegesen 1974-ig dolgozott a felügyelőség térképészeti osztályán. (+ Győr, 1983. nov. 28.)

1886. augusztus 4. * Görgey István (Kohány) vegyészmérnök, politikus. A műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet, a kolozsvári tudományegyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett és elvégezte a kereskedelmi akadémiát. 1909-től a Kereskedelmi Minisztériumban dolgozott, emellett 1914-től a Budapesti felső ipariskola tanára. A Tanácsköztársaság bukása után 1922-ig ismét a Kereskedelemügyi Minisztériumban tevékenykedett. 1922-től három cikluson át egységes párti nemzetgyűlési, ill. országgyűlési képviselő, az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának elnöke, az Országos Iparegyesület alelnöke, a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) igazgatóságának tagja. (+ Budapest, 1945 március 14.)

1886. szeptember 9. * Moser Jenő (Vaskomját), mérnök. Zielinski Szilárd irodájában tervezte a margitszigeti Víztorony és a Gellért szálló vasbetonszerkezetét. Számos munkája közül kiemelkedik a selypi, a kecskeméti és a csepeli gabonatárház tervezése és építésük vezetése. (+ Budapest, 1948. november 25.)

1886. október 1. * Guóth Emil (Nagymaros) mérnök. 1907-ben lépett az Állami Földmérés szolgálatába. Előbb a pozsonyi, majd a győri földmérési felügyelőségnél dolgozott. Az I. világháborúból haza térve a Háromszögelő Hivatalhoz nyert beosztást. 1921-től haláláig az országos felső rendű szintezésnél dolgozott, 1939-től 1949-ig annak vezetője volt. Jelentős érdeme, hogy a magyar országos felsőrendű szintezési hálózat pontosság és megbízhatóság dolgában világviszonylatban a legelsők közé tartozik. (+ Budapest, 1957. október 1.)

1886. október 5. + Korizmics László (Kistétény) mérnök, az önkényuralom és a kiegyezés éveinek kiemelkedő gazdasági mérnöke és gazdaságpolitikájának egyik irányítója, az MTA tiszteletbeli tagja (1858). 1845-1846-ban, hazánkban elsőként létesített rétöntözést. (* Aggszentpéter, 1816. március 29.)

1886. november 6. * Bányai János (Kézdivásárhely), geológus tanár, az erdélyi Borvízkutató Intézet alapítója, a székelyföldi ásványvizek eredetének, valamint az erdélyi ásványkincsek hasznosításának szakértője. (+ Székelyudvarhely, 1971. május 13.)

1886. november 18. * Vendl Aladár (Ditró), geológus, akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára (1926-60). Ő indította el a laza üledékes kőzetek (agyag, lösz, homok) hazai kőzettani, ásványtani és kémiai vizsgálatát, valamint foglalkozott a kőzetek vegyi hatásokkal szemben tanúsított ellenálló-képességével. Jelentős a hidrogeológiai munkássága: kijelölte Budapest gyógyforrásainak közös védőterületét. Kézikönyvei mellett megírta „A százéves Magyarhoni Földtani Társulat történetét”. (Budapest, 1958.) (+ Budapest, 1971. január 9.)

1886. november 30. * Zsivny Viktor (Budapest): vegyészmérnök, mineralógus. 1908-ban műegyetemi tanársegéd, 1912-ben az MNM ásványtárának vegyésze, 1932-től osztályigazgatója, 1942-ben igazgatója. Több hazai ásvány nagy pontosságú elemzése s több ásvány-előfordulás (Vaskő, Lahocza, Kisbánya, Nagybánya, Rudabánya, Velencei-hegység) ásványainak feldolgozása fűződik munkásságához. Több új ásványt is felfedezett. Tanulmányai főleg magyar szakfolyóiratokban jelentek meg. (+ Budapest, 1953. október 14.)

1886. * Klipp Alajos (Pozsony) mérnök. 1904-ben a szombathelyi földmérési felügyelőségnél kezdte pályafutását, 1911-ben a Háromszögelő Hivatalba helyezték, hol 1914-től az asztrogeodéziai csoportban működött, utóbb mint annak vezetője. A csillagászati helymeghatározás korszerűsítésében, a rádiónak e téren való gyakorlati alkalmazásában szerzett érdemeket. (+ ?, 1944.)

1886. * Wolf Emil (Budapest) kutató vegyész, a magyar gyógyszerészeti ipar úttörője. Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után németországi gyárakban és rövid ideig Richter Gedeon gyárában dolgozott. 1910-ben Kereszty György vegyészmérnökkel együtt megalapította az Alka Vegyészeti Gyárat, melyet banktőke bevonásával 1912 januárjában részvénytársasággá alakított át. 1913-ban a vállalat a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára nevet vette fel. Richter Gedeon mellett az ő nevéhez fűződik az önálló magyar gyógyszeripar megteremtése. A Chinoin nevét az állatgyógyászatban a distollal, a növényvédelemben különböző arzénes készítményeivel, az embergyógyászatban az atropinnal, a szintetikus úton előállított papaverinnel, ultraseptyl- és vitaminkészítményeivel, valamint több száz gyógyszerspecialitásával mind a belföldi, mind a külföldi piacon egyaránt ismertté tette. (+ Belgium, 1947. július 15.)

100 éve

1911. január 17. * Barta Béla (Szodó) villamosmérnök. 1948-ig különböző vállalatoknál villanyszerelő. 1948-ban, az ipari üzemek államosításakor, a Szegedi Közúti Vaspálya Vállalat vezetőjévé nevezték ki, három hónap múltán a szegedi áramelosztó üzletigazgatóság igazgatója. 1949-től 1951-ig a Gazdasági és Műszaki Akadémián tanult. 1951-től 1953-ig az Ajkai Hőerőmű Vállalat igazgatója 1953-tól 1975-ig az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat igazgatója. 1960-ban a budapesti műszaki egyetemen villamosmérnöki oklevelet szerzett. 1975-ben Eötvös Loránd-díjjal tüntették ki. (+ Budapest, 1979. augusztus 20.)

1911. február 19. * Varró István (Beocsin) vegyészmérnök. A II. világháború után Budapesten telepedett le. 1950-től a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat keretében megszervezte a vízkémiai és víztechnológiai tárgyú tervezési, kutatási és vizsgálati tevékenységet. Itt dolgozott nyugdíjaztatásáig (1971). A Magyar Hidrológiai Társaság Vízkémiai és Víztechnológiai Szakosztályának alapító elnöke (1961-77), a Társaság tiszteleti tagja (1977). (+ Budapest, 1983. december 27.)

1911. április 19. * Bálint Lajos (Bukarest) gépészmérnök, egyetemi tanár. A bukaresti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1938-ban, majd a Malaxa-művekben lett üzemmérnök, később üzemvezető. 1943-ban került Csepelre, ahol a Weiss Manfréd cégnél lett üzemvezető, majd 1947-ben az utódintézmény, a Csepel Művek Szerszámgépgyárának főmérnöke. 1949-ben a Nehézipari Központ, majd a Nehézipari Minisztérium, azután a Kohó-és Gépipari Minisztérium osztályvezető-helyettese, majd osztályvezetője 1953-ig. Emellett 1948-tól az Állami Műszaki Főiskolai tanára és a BME-n a gépgyártás-technológia egyik előadója. 1953-68 között a miskolci Nehézipari Műszaki egyetemen (NME) docens, majd 1963-ban az általa alapított gépgyártás-technológiai tanszék vezetője, s mellette 1960-tól nyugalomba vonulásáig, 1976-ig a Gépipari Technológiai Intézet igazgatója. - Tagja volt az MTA Gépészeti Bizottságának, továbbá elnökhelyettese a Nemzetközi Hegesztési Szövetség Magyar Nemzeti Bizottságának. (+ Budapest, 1980. december 25.)

1911. május 2. * Homoródi Lajos, Habereger (Arad) mérnök, az MTA tagja (l. 1973, r. 1979), egyetemi tanár. Pályáját 1934-ben a műegyetem általános geodéziai tanszékén kezdte, majd 25 éven keresztül fővárosi és állami földmérési szolgálatban dolgozott mérnökként, főmérnökként, csoport- és osztályvezetőként. 1952-54 között a Geodéziai és Kartográfiai Intézet osztályvezetője, igazgatóhelyettese, 1954-57 között a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat igazgatója, 1957-től 1959-ig az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal tudományos munkatársa. 1959-től az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, majd a budapesti műszaki Egyetem oktatója. 1959-től egyetemi docens, 1961-től tanszékvezető egyetemi docens, 1962-től nyugdíjba vonulásáig, 1981. dec. 31-ig tanszékvezető egyetemi tanár az egyetemi általános geodézia, majd fotogrammetriai tanszékén. 1972-től a Geodéziai Intézet vezetője igazgatói beosztásban, 1963-64-ben rektorhelyettes, 1964-67-ben az Építőmérnöki Kar dékánja. Foglalkozott a városi sokszögelés szög- és hosszmérésének pontosságával. Kidolgozta a mérési eredmények célszerű kiegyenlítési módját. Eredményesen művelt szakterülete volt a fotogrammetria is: a légi háromszögelés elméletének témaköréből számos dolgozata jelent meg. Alapító tagja és 1962-1980 között elnöke volt a Geodéziai és Kartográfia Egyesületnek, tagja, 1975 óta elnöke az MTA Geodéziai Tudományos Bizottságának, elnöke a TME Földtudományi Szakbizottságának. Három évtizeden keresztül volt tagja a Földmérők Nemzetközi Szervezetének (FIG). (+ Budapest, 1982. január 22.)

1911. május 4. + Hieronymi Károly (Budapest), mérnök, politikus, a századvég vasút- és víziút-fejlesztési programjainak kimunkálója, belügyminiszterként szerepe volt a városi közműfejlesztések állami támogatásában. (* Buda, 1836. október 1.)

1911. július 7. * Szendy Károly (Budapest) gépészmérnök, energetikus, az MTA tagja (l. 1970), Kossuth-díjas (1963). 1933-tól 1949-ig a Budapesti Elektromos Műveknél dolgozott: a hálózattal kapcsolatos munkákat végzett, majd a Mátravidéki Erőmű tervezésében és újjáépítésében vett részt. 1950-től különböző vezető beosztásokban az ERŐTERV-nél működött. Irányító és kezdeményező szerepe volt a hazai villamosenergia rendszer kialakításában, az erőművek villamos berendezéseinek, a 120, 220, majd a 400 kV-os hálózatok és a nemzetközi kooperációs összeköttetések tervezésében. Az ő nevéhez fűződik a korszerű hálózattervezési módszerek bevezetése hazánkban. Külföldön is elismerést váltottak ki a nagyfeszültségű elosztó hálózatok tervezésére és a villamosenergia-rendszerek modellezésére, szabályozására kidolgozott új módszerei. Számos hazai és nemzetközi tudományos testület - köztük a CIGRÉ, a WEC (Világenergia konferencia), az UNESCO Magneto-hidrodinamikus generátorok bizottsága - munkájában vett részt. (+ Budapest, 1981. november 20.)

1911. augusztus 24. * Dukáti Ferenc (Orosháza) fizikus, mérnök, a műszaki tudományok doktora (1965). Fizikus-mérnöki oklevelét 1934-ben szerezte a Berlin-Charlottenburgi műegyetemen. 1949-től a Magyar Szabványügyi Hivatalban dolgozott, az Általános Szabványosztály vezetőjeként ment nyugdíjba (1975). 1963-1968 között a KGST Titkárság Szabványügyi Osztályán dolgozott, szakértőként tevékenykedett az NDK-ban és a SZU-ban. Doktori disszertációját A szocialista országok szabványainak egységesítése, az alapelvek tisztázása és szabályozása témakörben a Drezdai Műszaki egyetemen 1965-ben védte meg. 1953-tól a budapesti műszaki egyetemi (BME), 1958-tól a BME Mérnöki Továbbképző Intézetének meghívott előadója volt. Máig érvényes a fizika, a matematika, a mértékegységek alapszabványainak kidolgozásában alkalmazott rendszerezése. Meghonosította hazánkban is a korszerű matematikai statisztikai minőség-ellenőrzés módszerét, s a szabványosítás módszertanának kidolgozásában is jelentős szerepe volt. (+ Budapest, 1990. március)

1911. augusztus 28. * Vajta Miklós (Budapest) gépészmérnök, Kossuth-díjas (1954), a műszaki tudományok doktora (1952). Rövid egyetemi tevékenység után a Fővárosi Elektromos Műveknél töltött be mind felelősségteljesebb munkaköröket, majd a villamos kapcsolókészülékek gyártása területén működött a Szalkay Gyárban. 1948-tól az Állami Villamosipari Rt., majd a Nehézipari Minisztérium Villamosenergiaipari Igazgatóság kötelékében részt vett az államosított magyar villamosenergia- rendszer megteremtésében, az országos vezetékhálózat kialakításában. Jelentős szerepe volt a műszaki fejlesztés megalapozásában a magyar villamos energetika területén. 1957-től a VILLENKI, illetve a VEIKI (Villamos Energia Ipari Kutató Intézet) vezető munkatársa volt nyugdíjazásáig (1972). A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek 1949-51-ig főtitkára volt. (+ Budapest, 1981. december 8.)

1911. november 28. * Aldobolyi Nagy Miklós (Túrócszentmárton), geográfus, hidrogeológus, főiskolai tanár. Tudományos munkásságot a talajföldrajz és a felszínkőzeti vizek, majd a hidrogeológia körében végzett. (+ Szeged, 1973. április 4.)

1911. * Hartyányi László (Szarvas), mérnök, az öntözés és vízrendezés kiváló szakembere, főiskolai tanár, a szarvasi Öntözési Kutató Intézet igazgatóhelyettese. (+ Szarvas, 1978. szeptember 11.)

75 éve

1936. január 11. + Kallivoda Andor (Kecskemét) erdőmérnök, az Alföld-fásítás egyik szervezője. Erdőmérnöki oklevelét Selmecbányán szerezte 1890-ben. Ezután Aranyosmarót és Nagyatád erdészetében dolgozott. 1896-tól Szabadka városi erdészetében erdőmester, 1915-1919-ben Besztercén, 1921-ben Kecskeméten erdőigazgató. Az Alföld-fásítás munkálataiban tevékeny szervező és irányító munkát végzett. (* Újszász, 1866. augusztus 21.)

1936. február 17. + Tolnay Kornél (Budapest) mérnök, MÁV elnökigazgató. Mérnöki oklevelének megszerzése után néhány évig németországi vasúti építkezéseken dolgozott. 1890-ben a fiumei kikötő, majd az Eperjes-Bártfái HÉV építkezésénél vállalt munkát. 1894-ben a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőséghez került. 1898-ban MÁV-főfelügyelő, 1902-ben debreceni, 1906-ban Budapesti MÁV-üzletvezető, 1908-tól mint részvénytársasági igazgatója a konstantinápolyi erőmű építkezéseit vezette. 1914-től 1918-ig a MÁV elnök igazgatója. A Gyáriparosok és Gyárigazgatók Körének, valamint az Országos Iparegyesületnek 1926-tól elnöke. (* Gödöllő, 1865. január 13.)

1936. március 25. + Kenessey Béla (Iváncsa) vízépítő mérnök, szakíró. Diplomája megszerzése (1899) után különböző kultúrmérnöki hivataloknál működött, legutóbb az Országos Vízépítési Igazgatóságnál. Hosszú ideig szerkesztette a Vízügyi Közlemények-et, valamint a Köztelek folyóirat rendszeres munkatársa volt. Maradandó értékűek vízrajzi, vízgazdálkodási és vízjogi tanulmányai. A lefolyási tényezőt ma is a Kenessey-féle táblázatok alapján számítják ki. (* Iváncsa, 1866. október 26.)

1936. május 19. + Székely Salamon (Budapest) vegyészmérnök. Az Országos Chemiai Intézet vezető munkatársa. Egyetemi tanulmányait Bécsben végezte 1884-ben. 1891-ben az Országos Chemiai Intézet segédvegyésze, 1905-ben fővegyésszé, 1917-ben kísérletügyi igazgatóvá, 1922-ben kísérletügyi főigazgatóvá nevezték ki. Főként a tej és tejtermékek termelési és vizsgálati kérdéseivel foglalkozott; eljárása alapján készült Budapesten és külföldön tehéntejből az anyatejjel azonos összetételű ~-féle gyermektej (1899). Munkái alapján indult meg hazánkban a minőségi vajtermelés és juhtúrógyártás. (* Győr, 1860. szept. 28.)

1936. június 28. + Bodola Lajos (Budapest) mérnök, műegyetemi tanár, az MTA l. tagja (1905). 1879-ben szüleivel jött Magyarországra. Tanulmányait a József műegyetemen 1885-ben végezte és a hídépítéstani tanszék tanársegéde lett. 1888-ban magántanári képesítést szerzett, 1893-tól adjunktus, 1894-től nyilvános rendkívüli tanár, 1896-tól 1912-ig, nyugdíjba vonulásáig a geodézia nyilvános rendes tanára. 1910-11-ben a műegyetem rektora. Tudományos érdeklődése a geodézián kívül kiterjedt a matematika, fizika, mechanika és csillagászat terére is. A geodéziát mint a közelítő matematika példáját tárgyalta. A műegyetem 1922-ben avatta tiszteletbeli műszaki doktorrá. 1923-tól a Nemzetközi Súly- és Mértékbizottság titkára, 1928-tól tiszteletbeli tagja. (* Sampierdarena, Itália, 1859. október 9.)

1936. július 2. + Melczer Tibor (Budapest) gépészmérnök. A műegyetemen 1900-ban szerezte meg diplomáját. Czakó Adolf, majd Bánki Donát mellett tanársegéd, később adjunktus. 1915-1922-ben az aszódi repülőgépgyár vezetője volt. 1922-től 1930-ig a műegyetemen előadásokat tartott repülőgépek statikai számításai tárgykörben. 1926-ban a repülőgépek elmélete és szerkesztése tárgykörből magántanár. 1932-ben rk. tanárrá nevezték ki. Az I. világháború idején szerkesztett furnírborítású, hordozó, héjszerkezetű repülőgépszárnya úttörő jelentőségű volt, s utóbb a könnyűfémek alkalmazásával a korszerű repülőgépgyártásban általánosan elterjedt. Szakirodalmi munkássága jelentős. (* Békéscsaba, 1879. május 5.)

1936. szeptember 1. + Frommer Rudolf (Budapest) gépészmérnök. 1896-ban a Magyar Fegyver- és Gépgyár kötelékébe lépett, amelynek utóbb vezérigazgatója lett. Nevéhez fűződik a hazai fegyvergyártás kifejlesztése. Legismertebb szabadalma a róla elnevezett Frommer-pisztoly; ezzel, valamint tekercsrugós vadászpuskáival külföldön is sikert aratott. Bár műegyetemet nem végzett, műszaki munkásságának elismeréséül a Mérnöki Kamara mérnöki címjogosultságot engedélyezett számára. A felsőház tagja (1928). (* Pest, 1868. augusztus 4.)

1936. szeptember 30. + Ilosvay Lajos (Budapest) vegyész, műegyetemi tanár. Hosszabb tanulmányúton vett részt Németországban, majd a Műegyetemen professzorként dolgozott. Önálló tanulmányt írt a budapesti ásványvizekről és fürdőkről. Külön kötetben jelentette meg a „Balaton vizének chemiai viszonyai” című művét. 17 éven át elnöke volt az Országos Közegészségügyi Egyesületnek. (* Dés, 1851.október 31.)

1936. október 29. * Mészáros József (Kunágota) geológusmérnök, a földtudomány kandidátusa (1985). A geológiai technikum befejezése után (1955) a Földtani Intézetben a tokaj-hegyaljai és a bakonyi térképezésben vett részt. A leningrádi Bányászati egyetemen 1965-ben szerzett geológusmérnöki diplomát. Ismét a Bakonyban, 1972-ben és 1975-ben Mongóliában, 1976-tól Nagyegyháza környékén dolgozott. Részt vett a hazai kőszénkutatás fejlesztési elképzeléseinek kidolgozásában és a felső-kréta barnakőszén előkutatásban. 1981-től kizárólag tektonikával foglalkozott. Tevékenysége főleg a Bakony szerkezetének és ásványi nyersanyagainak kutatására terjedt ki. Szoros kapcsolatot fedezett fel a szerkezetfejlődés és a nyersanyag-akkumuláció között. A vízszintes elmozdulások rendszerének felismerése és jelentősége, valamint a Kárpát-medence ollós bezáródási övére vonatkozó elmélete jelentősen befolyásolta a hazai tektonikai szintézist. (+ Budapest, 1985. március 20.)

1936. + Thorotzkay Péter, gr. (Budapest): gépészmérnök. Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1906-ban. A harmincas években épített repülőgépmotorjain számos újítást vezetett be (automatikus olajszivattyú, ikerhajtórúddal ellátott dugattyú, jó hatásfokú, saját tervezésű porlasztó). Motorjait üzembiztosság, egyszerűség, áttekinthetőség jellemezte. (* Bécs 1884. jan. 28.)

50 éve

1961. augusztus 2. + Ditróy (Dieter) János (Sopron) mérnök, 1910-től az állami vízügyi szolgálat munkatársa volt. A budapesti vámmentes kikötő építési munkáinál dolgozott, majd az FM Vízügyi Műszaki főosztályán szervezett tervező csoport tagja lett. Számos vízépítési műtárgy terve fűződik nevéhez. 1932-1939 között a vízrajzi szolgálat vezetője volt. Szakirodalmi munkássága is jelentős. (* Sopron, 1879. december 4.)

1961. október 29. + Koltay György (Budapest) erdőmérnök, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1954). 1923-ban szerzett oklevelet a soproni Erdőmérnöki Főiskolán. Gyakorlati munkáját az Esterházy hercegi hitbizomány gyulaji erdőgondnokságának, majd kapuvári erdőfelügyelőségének beosztottjaként kezdte, 1927-től a bátaszéki közalapítványi erdőgondnokságon dolgozott. Elsőként kezdeményezte az új nyárfatermesztési módszereket. Elért eredményei alapján az Erdészeti Tudományos Intézet alapításakor, 1949-ben ott kapott beosztást. Súlyos szívbaja 1957-ben nyugdíjba kényszerítette. Közlései az Erdészeti Kutatásokban, az Erdőben és másutt jelentek meg. (* Szabadka, 1899. ápr. 7.)

1961. november 1. + Kövesi Antal (Sopron) gépészmérnök, műegyetemi tanár. Oklevelét a budapesti műegyetemen nyerte 1898-ban. 1901-ben a selmecbányai Akadémián Herrmann Emil tanársegéde, 1907-ben ugyanott a mechanika tanára, majd több ízben rektor. 1919-ben a főiskolával Sopronba távozott, s 1934-ben a főiskolai egyetemi rangra emelésekor műegyetemi tanárrá nevezték ki. Félszázados tanári működése alatt mechanikát, szilárdságtant, gépészeti iparműtant, vasszerkezeteket, erdészeti géptant és kohógéptant adott elő. Több mint száz, a technika legkülönbözőbb ágazatába tartozó tanulmánya jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. (* Tápióság, 1876. aug. 31.)

1961. november 30. + Trummer Árpád (Budapest) vízépítő mérnök. Több évtizedes kultúrmérnöki szolgálat után, 1933-ban lett a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Főosztályának munkatársa, ahol a Hármas Öntözési Bizottság tagjaként részt vett a Tiszántúl öntözési tervének kidolgozásában. Irányította a hódmezővásárhelyi öntözőrendszer tervezését és építését. 1938-1943 között a vízügyi műszaki szolgálat vezetője, 1945 után a VIZITERV tanácsadója volt. (* Budapest, 1884. január 23.)

1961. december 20. + Boleman Géza (Sopron) gépészmérnök, műegyetemi tanár. Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1898-ban. 1904-től a selmecbányai - utóbb a soproni - Bányászati és Erdészeti Főiskolai elektrotechnikai tanszékének tanára, később a főiskolai rektora (1922-23 és 1928-30). 1934-től a Magyar Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetemi Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar fizika és elektrotechnikai tanszékének tanára. 1928-ban neki ítélték oda a Zipernowsky Károly jubileumi emlékérmet. (* Selmecbánya, 1876. szept. 15.)

25 éve

1986. január 8. + Fehér István (Budapest) vegyészmérnök, kandidátus, Kossuth-díjas (1948). Prágában szerzett mérnöki oklevelet, majd a Wolfner Bőrgyárban helyezkedett el. Nevéhez fűződik az üveglapos szárítás, valamint több új cserzési és kikészítési eljárás bevezetése a hazai bőriparban, s ezzel érdemelte ki a Kossuth-díjat. Az államosítás után (1948) e gyár első igazgatója volt, majd a Könnyűipari Minisztérium megbízta a Bőr-, Szőrme- és Cipőipari Kutatóintézet létrehozásával, amelyet 1949-67 között vezetett. Emellett az Áll. Műszaki Főiskolán megszervezte a Bőripari Tagozatot, s a BME meghívott előadója is volt. A II. világháború után ő szervezte újjá a Bőr- és Cipőipari Tud. Egyesületet, amelynek 1948-tól 17 éven át volt elnöke, később pedig díszelnöke. (* ?, 1907. aug. 3.)

1986. február 12. + Rosta Ferenc (Sopron) bányamérnök. Mérnöki oklevelét Sopronban szerezte a műegyetem bányamérnöki karán (1939). Az egyetemi geodéziai és bányamérési tanszékén eltöltött gyakornoki évek után 1930-ban kezdte meg négy évtizedes olajbányászati munkásságát a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) szeizmikus kutatási csoportjánál. Eredményes fúrómérnöki munkát végzett Lovásziban, az erdélyi Erdőszentgyörgyön, majd Csokonyavisontán, Lábodon és a Hahót-edericsi gázmező feltárásán. Nevéhez fűződik a hazai kitörésgátlók, a fúrható béléscsődugók és a pakkeres béléscső-saruk kifejlesztése. 1961-től a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál kútjavító üzemet szervezett. 1967-ben a Bauxitkutató Vállalat üzemvezetője lett, és a vízszintsüllyesztéshez telepített nagy átmérőjű vízmentesítő aknák fúrását irányította. 1975-ben nyugdíjba kerülve szülővárosába tért vissza, ahol a Központi Bányászati Múzeum tudományos tanácsadója volt 1985-ig. Több technikatörténeti tanulmány és cikk társszerzője volt. (* Sopron, 1906. okt. 6.)

1986. február 14. + Halász Ottó (Budapest) mérnök, egyetemi tanár, az MTA l. tagja, (1982). 1945-1949 között a budapesti műszaki egyetemi mérnöki karán tanult és szerzett 1950 januárjában mérnöki oklevelet. Már 1949-től kezdve a műszaki egyetemi I. sz. hídépítéstani (később: acélszerkezetek) tanszékén dolgozott mint tanársegéd. 1951-1954 között aspiráns, 1956-ban a műszaki tudományok kandidátusa lett. 1960-ban műszaki doktori címet kapott. 1954-től 1960-ig adjunktus, 1960-tól 1966-ig egyetemi docens. Közben 1961-től 1966-ig a BME mérnök karának dékánhelyettese. 1966-tól egyetemi tanár, 1967-ben az acélszerkezetek tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett. E minőségében dolgozott haláláig. 1967-1973 között, majd 1981-1984 között is az építőmérnöki kar dékánja. 1977-ben megszerezte a műszaki tudományok doktora fokozatot, 1964-65-ben Ford-ösztöndíjjal egyéves tanulmányúton járt az USA-ban; több helyen előadásokat is tartott. A könnyű acélszerkezetek terén végzett tudományos kutatómunkája, az e téren, valamint a hazai hídépítés körében elért eredményei révén számos külföldi és hazai tudományos testület választotta tagjai sorába. (* Budapest, 1927. okt. 24.)

1986. március 2. + Varsa Ferenc (Budapest), mérnök, a Tiszafüredi öntözőrendszer egykori üzemeltetője, a Tiszalöki Vízlépcső előmunkálatainak irányítója, a Vízgépészeti Vállalat igazgatója. A korábban öntözési főművek üzemeltetésével foglalkozó Vízgépészeti Vállalat az ő közreműködésével is új profilt kapott, s többek között a víz és szennyvízkezelési technológiai berendezések, acélszerkezetű víztornyok fejlesztésére és gyártására szakosodott. (* Nagykikinda, 1909. július 24.)

1986. április 24. + Sándor Ferenc (Budapest) mérnök. Mérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen 1924-ben szerezte. Szolgálatát az állami földmérésnél Egerben a 3. földmérési felügyelőségen kezdte (1925). 1930-ban helyezték a Háromszögelő Hivatalba, ahol a háromszögelő szakvizsgát kiváló eredménnyel tette le. 1941-1945 között Nagyváradon a 8. földmérési felügyelőségnek volt a vezetője. Visszatérve Egerbe a földreform munkálatainak irányításában és ellenőrzésében vett részt (1945-49). A következő állomás ismét Budapest, az Országos Földmérési Intézet, majd a Geodéziai és Kartográfiai Intézet dolgozójaként kapcsolódott be az ipari fejlesztési munkákba. Nagy szerepe volt a kohóipar megújításának alapját képező felmérésekben, elsősorban Ózdon és Diósgyőrött. Részt vett a Dunai Vasmű geodéziai munkáinak tervezésében és kivitelezésében; munkájáért több kitüntetésben részesült. (* Tiszaderzs, 1900. jún. 20.)

1986. április 28. + Konrád Ödön (Budapest) bányamérnök, a műszaki tudományok kandidátusa (1954). 1927-ben szerezte meg oklevelét a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán. Az Első Dunagőzhajózási Társaság mecsekszabolcsi bányaüzeménél, 1929-től az Áll. Földmérés pécsi földmérési felügyelőségénél dolgozott. Egyik jelentős munkája volt 1934-ben az Aggteleki Cseppkőbarlang fölmérése és térképezése. 1936-39-ben a műegyetem soproni karának geodéziai és bányamérési tanszékén tanársegéd. 1942- től Nagybányán a Hungária Ólom és Cinkbánya Rt.-nél volt a bányamérés vezetője. 1949-től a Bányászati Kutató Intézetben tudományos kutató. 1952-ben megszervezte a Nehézipari Minisztériumban a Bányamérés Országos Felügyeletének szervezetét, aminek első vezetője volt. A budapesti műegyetem hadmérnöki karán a „földalatti mérések” c. tantárgyat adta elő megbízott egyetemi tanárként. Az 1960-as évek közepétől a Műszaki Kiadó lektora és szerkesztője. (* Nagylóc, 1904. nov. 14.)

1986. május 16. + Papp Tibor (Budapest) hídépítő mérnök, Kossuth-díjas (1953). 1934-ben a budapesti műegyetemen szerzett általános mérnöki oklevelet. 1936-ban lépett a MÁV szolgálatába a Budapest Józsefváros Osztálymérnökségen mint szerződéses mérnök. Több éves külszolgálat után a Budapesti Vasútigazgatóság munkatársa, 1949-től nyugalomba vonulásáig (1970) a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium hídosztályának vezetője volt. 1945-ig különböző vasúti hídépítések tervezését és helyszíni kivitelezésüket irányította. 1945 után a Duna és Tisza vasúti hídjainak, később a kisebb vasúti hidak tervezésében és kivitelezésében vett részt. Eredményes műszaki irányító munkát végzett a II. világháború idején elpusztult hidak helyreállításánál. Nevéhez fűződik a kavicságyas és süllyesztett pályás provizóriumok szerkezetének kifejlesztése. Közreműködött a hídszerkezeti acélanyagok minőségi előírásainak kidolgozásában, megtervezte az első hazai hegesztett kivitelű vasúti hidat és az első feszített vasúti betonhidat. Tagja volt az MTA Acélszerkezetek Szakbizottságának, a BME-n több éven át adta elő a Vasszerkezetek c. tantárgyat. (* Szolnok, 1909. szept. 3.)

1986. május 28. + Hegyi József épületgépész, fémnyílászáró szerkezetek tervezője. Erdőmérnöki pályára készült, de az I. világháború után a Felsőipariskolát végezte el. 1923-ban a Haas és Somogyi Rt.-nél helyezkedett el, ahol rövidesen portáltervező lett. Közben elvégezte az iparművészeti iskolát is. 1927-től önálló munkakörben végezte a különleges munkákat, majd hamarosan az angyalföldi gyár főmérnöke lett és 1945-ig irányítottá a gyár munkáját. Pályáját a IPARTERV-nél, majd alapítóként a Típustervező Intézetnél folytatta. Nyugdíjba vonulása előtt utolsó munkája az első magyar függönyfalas magasház, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet szaktervezése volt 1962-63-ban. 40 évi aktív munkásságának eredményei: a régi Budapest majd minden portálja, az ország legjelentősebb ipari nagyüzemeinek acélablakai, kapui, majd modern alumínium nyílászárói. Szabadalmai közül kiemelkednek hermetika acélablak (1933) és az első magyar alumíniumablak (1949). (* Mindszentpuszta, 1902. nov. 19.)

1986. június 26. + György István ( - Budapest, 1986. jún. 26.): vegyészmérnök. Tanulmányait a brnói műegyetemen végezte (1918-24). 1924- 32-ben a Herendi Porcelángyár műszaki igazgatója, 1932-1949 között a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Romhányi Kályhagyárának üzemvezető főmérnöke, 1947-49-ben egyidejűleg az Óbudai Tégla-és Nagyfrekvenciás Gyár üzemvezető főmérnöke. 1949-50-ben a Finomkerámia Iparközpont üzemgazdasági osztályának vezetője, 1950-52-ben a Gránit Kőedény- és Cserépgyár, 1952-54-ben a Kőbányai Porcelángyár üzemvezető főmérnöke, 1954-től nyugalomba vonulásáig (1959) a Szilikátipari Központi Kutató Intézet műszaki osztályának vezetője volt. 1959-61-ben a tűzállóanyagipar szakmai tanácsadója, 1961-63-ban Tuzlában egy új kerámiaipari üzem beindításánál működött. A Szilikátipari Tudományos Egyesület t. tagja (1986) volt. (* Marosújvár, 1899. júl. 7.)

1986. július 1. + Barna János (Budapest) vegyészmérnök. 1918-ban a budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1919-től 1949-ig a Magyar Posta szolgálatában állt, a Posta Kísérleti Állomáson dolgozott mint postafőmérnök, posta műszaki tanácsos és 1941-től mint műszaki igazgató. A posta által felhasznált anyagok minőségének ellenőrzésével foglalkozott, majd részt vett egy forgóhengeres viszkoziméter megszerkesztésében. Itt kötött barátságot a későbbi Nobel-díjassal, Békésy György fizikussal, aki az ő támogatásával került 1946-ban a stockholmi Karolinska Intézetbe. 1950-51-ben a Vegyesbányászati Vállalat laboratóriumvezetője. 1951-től a Bányászati Kutató Intézet tudományos munkatársa, majd főmunkatársa 1969-ig, nyugdíjazásáig; ezt követően 1977-ig tudományos tanácsadó. Az utóbbi helyen a hazai bentonitok ipari hasznosításának problémáival foglalkozott, s e témában számos tanulmányt tett közzé hazai és külföldi szaklapokban. Tagja volt az Országos Találmányi Hivatal Bentonit Bizottságának. (* Mád, 1896. márc. 31.)

1986. július 7. + Mészáros Zoltán (Budapest) vegyészmérnök, Állami-díjas (1970), a kémiai tudományok doktora (1981). Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte meg 1952-ben. Pályafutását az Alkaloida Vegyészeti Gyárban kezdte meg, ahol 1952-53-ban üzemvezetőként, majd 1958-ig főmérnökként dolgozott. 1958-ban került a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Gyárba, ahol haláláig végzett tudományos és irányítói tevékenységet mint a gyár technológusa (1958-1960), üzemvezetője (1960-1963), termelési főosztályvezetője (1963-1964), ill. főmérnöke (1964-1972). 1972-ben nevezték ki kutatási igazgatóhelyettesnek, majd 1978-ban kutatási ig.-nak. 1975-től egyetemi tanár. A gyógyszerkutatás területén fejtett ki széles körű tudományos tevékenységet, különös tekintettel az ópium alkaloidokra, a szintetikus izokinolin-származékokra. Részt vett a No-Spa és a Probon fájdalomcsillapító gyógyszer kidolgozásában. Eredményes kutatásait 90 szabadalma és közel 110 közleménye jelzi, és társszerzőként 3 könyv megírásában vett részt. (* Karancskeszi, 1930. febr. 4.)

1986. július 12. + Dischka Győző (Budapest) gépészmérnök, a műszaki tudományok doktora (1976), Kossuth-díjas (1955). A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1911-ben. 1911-12-ben az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgálati Intézet osztályvezetője, 1921-től 1948-ig a csepeli Magyar Posztógyárban töltött be vezető állásokat. 1948-49-ben a Posztóipari Központ főmérnöke volt. 1950-ben a Textilipari Kutatóintézetbe került, ahol osztályvezetőként dolgozott 1964-ig. 1964-1968 között az intézet tudományos tanácsadója. A textilipari kutatás és anyagvizsgálat elismert szakembere volt bel- és külföldön egyaránt. Tagja volt a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesületnek. (* Pécs, 1889. jan. 25.)

1986. július 15. + Farkas Loránd (Budapest) vegyészmérnök, flavonoidkémikus, az MTA tagja (l. 1973). Középiskoláit Budapesten, Makón és Szegeden végezte, majd a szegedi tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Itt szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1937-ben, majd négy éven át kémiát hallgatott a budapesti tudományegyetemen. 1942-ben Zemplén Gézánál doktorált a műegyetemen, majd a Zemplén vezette szerves kémiai tanszéken dolgozott, ahol tanársegéd, majd adjunktus lett. 1947-50-ben a Textilfestékén Vegyitermék Vállalat kutatólaboratóriumát vezette. 1950-ben letartóztatták, három évig volt börtönben, ill. a recski munkatáborban politikai fogoly. 1953-ban szabadlábra helyezték és rehabilitálták. 1954-56-ban az Országos Találmányi Hivatalban dolgozott. 1956-tól a budapesti műszaki egyetemi (BME) szerves kémiai tanszékén a flavonoid kémiai kutatócsoportot vezette mint c. egyetemi tanár. Éveken át a müncheni egy., majd a floridai egyetemi vendégprofesszora is volt. A flavonoidok és izoflavonoidok gyűrű-izomerizálását megoldó eljárások kutatásával, valamint szénhidrátkémiai kutatásokkal foglalkozott. A természetes növényi eredetű szerves vegyületek kémiájának, ill. a növényi hatóanyagok kiemelkedő tudású kutatója volt, s számos értékes eredmény, köztük az aktív metilén csoportok formilezési reakciójának kiterjesztése fűződik a nevéhez. A Chinoinnal együttműködve fedezte fel az Ypriflavon nevű gyógyszert. Az MTA Flavonoidkémiai Munkabizottságának elnöke volt. A Francia Tudományos Akadémia 1963-ban Chevreul arany emlékéremmel tüntette ki. (* Budapest, 1914. aug. 31.)

1986. július 16. + Sövegjártó János (Budapest) vegyészmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa (1960), Kossuth-díjas (1961). Egyetemi tanulmányait 1926-ban végezte a bécsi műegyetemen. 1928-29-ben a Dittmar Urbach Rt. (Csehszlovákia) üzemmérnöke, 1929- 1940 között a Ceramica Alessandro Sbordoni (Olaszo.) főmérnöke. 1940-45-ben a Budapesti Magnezitipari Művek műszaki igazgatója, 1953-tól nyugalomba vonulásáig (1966) az üzemi kutatólaboratórium vezetője. 1957-58-ban és 1960-61-ben a Veszprémi Vegyipari egyetemi meghívott előadója. A Szilikátipari Tudományos Egyesület t. tagja (1986). Elsősorban szilikátkohászattal és-kémiával foglalkozott. A Kossuth-díjat a krómmagnezit-tégla minőségének tökéletesítéséért, a magnezitércek és a dolomitok zsugorítására vonatkozó találmányaiért kapta. (* Pozsony, 1903. aug. 31.)

1986. július 25. + Bocsánczy János (Budapest) bányamérnök, egyetemi tanár. Bányamérnöki tanulmányait Bukarest és Temesvár után Sopronban fejezte be (1943). A somsályi, a berentei és a tatabányai 15. aknánál dolgozott üzemvezető főmérnökként. 1951-53-ban a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium titkárságának vezetésével bízták meg. 1952-től a Bányagépalkalmazási Kísérleti és Kutató Intézet igazgatója, majd az 1955. évi egyesítés után a Bányászati Kutató Intézet igazgatóhelyettese. Ez időben fordult érdeklődése a széngyaluk hazai alkalmazásának vizsgálata felé. 1957-től a borsodi szénmedencében dolgozott. Közel 15 évi üzemi és kutatómérnöki tevékenység után az egyetemi oktatást választotta élethivatásának (1959). egyetemi docens, majd 1968-1985 között a Miskolci Nehézipari Műszaki egyetemen a bányagéptani tanszék vezetője. Jelentős a kőzetek jövesztésének elméleti és gyakorlati vizsgálatával foglalkozó kutatása. Közel száz szakmai publikációja jelent meg. 1951-54 között az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület főtitkára volt. (* Szamosújvár, 1920. jan. 11.)

1986. augusztus 13. + Meisel Tibor (Budapest) vegyészmérnök, egyetemi tanár, a kémiai tudományok doktora (1982). egyetemi tanulmányait a Veszprémi Vegyipari egyetemen kezdte meg, majd a budapesti műegyetemen folytatta, és itt szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét 1954-ben. 1954-1956 között tanársegéd a BME Hadmérnöki Karán, s innen került át az általános (és analitikai) kémiai tanszékre. A szerves vegyületek termoanalitikája és funkciós csoportjainak elemzése terén végzett kutatásaival nyerte el kandidátusi (1967), ill. doktori tudományos fokozatát. Eredményeit 85 dolgozatban foglalta össze. Oktatóként több alkalommal dolgozott külföldi egyetemeken: Egyiptomban (Kairo, 1973), Iránban (Bagdad, 1974), Indiában (Chandigarh, 1974, 1979), Peruban (1977) és Venezuelában (Caracas, 1977). (* Nemeskajal, 1929. máj. 25.)

1986. augusztus 22. + Hennyey Zoltán (Budapest) villamosmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa (1952). egyetemi tanulmányait 1938-tól a Budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetemen végezte, ahol 1943-ban villamosmérnöki oklevelet szerzett. 1943-49-ben a Budapesti Standard Villamossági Rt.-nél laboratóriumvezető, 1949-55-ben a budapesti műszaki egyetemi vezetékes híradástechnikai tanszékén adjunktus, 1955-59-ben docens, 1959-61-ben a Mechanikai Laboratórium fejlesztési főosztályának vezetője. 1961-1983 között a Távközlési Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, majd tanácsadója. Másodállásban 1974-77-ben az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetben dolgozott. 1983-85-ben a Comporgan tanácsadója. Fő kutatási területei: bineáris áramkörök elmélete, aktív topológia a lineáris áramkörök analízisében. (* Csongrád, 1917. okt. 6.)

1986. szeptember 5. + Gyulai Géza (Budapest) mérnök, egyetemi tanár. A műegyetemen szerzett oklevelet. 1936-39-ben a műegyetem közlekedés és vasútépítési tanszékén dolgozott tanársegédként. Később a BSZKRT-nál (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.) volt építésvezető mérnök. 1949-51-ben Budapest Főváros Tanácsánál üzemgazdasági csoportvezető, 1951-53-ban a Fővárosi Vasútépítő Vállalatnál főmérnök. 1953-1963 között ismét a Fővárosi Tanácsnál dolgozott, a Közlekedési Igazgatóság vezetője lett, feladata Budapest út- és autóbusz hálózatának fejlesztése volt. 1960-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen ipari közgazdász diplomát szerzett. 1963-ban a budapesti műszaki egyetemi (BME) közlekedésüzemi tanszékére került; ennek docense 1974-ig, majd a BME Közlekedéstechnikai és Szervezési Intézetében dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1979-ig. Személyközlekedéssel, a közlekedéspolitika és a mélyépítés kérdéseivel foglalkozott. (* Budapest, 1914. febr. 25.)

1986. október 10. + Brückner János (Budapest) gépészmérnök. A Budapesti József műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1928-ban. 1929-1932 között a Zeiss-Ikon gyár magyarországi képviseletén dolgozott; itt szerzett hangosfilm-technikai gyakorlatot, és filmszínházak tervezésével foglalkozott. 1932-33-ban a Telefongyár (Terta) rádiótechnikai és elektroakusztikai laboratóriumában tevékenykedett, majd a Hunnia Filmgyár telepén működő Kovács és Faludi-féle filmlaboratóriumhoz szerződött, ahol laboratóriumi, üzem- és hangmérnöki tevékenységet folytatott 1937-ig. A hazai hangosfilm-készítés és szinkronizálás egyik úttörője volt, laboratóriumi munkái bel- és külföldön egyaránt elismerést arattak. Javaslatára és tervezésében készült el a hangosfilm-felvételek igényeit kielégítő felvételi műterem. Legjelentősebb teljesítménye az első magyar nyelvre szinkronizált, egész estét betöltő film elkészítése volt; ezt később számos más film követte. Mint mérnök-tanár harminc esztendőn át tanított a Kandó Kálmán Híradásipari és Műszeripari Technikum közép- és felsőfokú nappali és esti tagozatain; fő tantárgyai: rádiótechnika, elektroakusztika, optikai műszerek. Oktatásszervezési munkáiban is megnyilvánult úttörő tevékenysége. 1967-ben vonult nyugállományba, de még ebben az évben meghívták a BME Pedagógiai és Tanárképző Intézetéhez. Itt 1972-ig tevékenykedett. 1937-től harmincöt éven át volt a vetítéstechnika előadója az Országos gépkezelői és üzem vezetői tanfolyamokon. Szakírói tevékenysége is jelentős: jegyzetek, tan- és szakkönyvek, tanulmányok, szakcikkek sorát írta. (* Budapest, 1904. szept. 4.)

1986. október 17. + Pázmándi László (Budapest) gépészmérnök, a műszaki tudományok doktora (1974), Állami díjas (1980). 1941-ben a Budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1941-42-ben a Magyar Siemens Schuckert Művek tervezőmérnöke, 1942-45-ben a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. üzemmérnöke, 1946-51-ben a Tatabányai Erőmű Vállalat villamos osztályának vezetője, 1951-53-ban az Inotai Alumíniumkohó főenergetikusa, 1953-68-ban a Villamosenergiaipari Kutató Intézet tudományos osztályvezetője, 1968-tól nyugalomba vonulásáig (1978) tudományos főosztályvezetője. A budapesti műegyetem (BME) c. egyetemi tanára. Fő kutatási területei: a nagy- és középfeszültségű hálózatok védelmi berendezéseinek fejlesztése, valamint az alumíniumkohókat tápláló nagyteljesítményű egyenirányító berendezések tudományos-műszaki kérdései. Elfogadott találmányai, szabadalmai: gyűjtősínre kapcsolt generátorok szelektív testzárlat-védelme, a középfeszültségű hurkolt kábelhálózatok földzárlat-védelme; középfeszültségű sugaras kábelhálózat gyűrűs áramváltós földzárlat-védelme (ez utóbbit Weingart Ferenccel közösen). (* Budapest, 1918. ápr. 9.)

1986. október 17. + Rózsavölgyi Imre (Siófok), a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat ny. igazgatója, az Igali Csatornamű Társulat elnöke, több társulati víziközmű kivitelezését végző munkaszervezet vezetője, a balatoni térség vízellátása fejlesztésének irányítója. (* Székesfehérvár, 1918.)