BPMK

Két elnökségi ülés között történt

A november 6. és december 4. közötti események rövid krónikája.

2017. november 6.

BPMK EFB ülés
A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Etikai-fegyelmi Bizottsága 2017. 11. 6-án megválasztotta új elnökét dr. Arányi László személyében. Az elnökhelyettes Gonda Ferenc lett.  Az új tisztségviselők megválasztására dr. Visontai József úr sajnálatos elhunyta miatt kellett sort keríteni.
Részt vett: dr. Ronkay Ferenc

BPMK elnökségi ülés
A részletes napirend a BPMK titkárságán megtekinthető.

2017. november 7.

- Egyeztető megbeszélés Ökrös Gergellyel, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség elnökével  a SZIP keretében az oszlopok igénybevételéről. A cél egy nagyszabású egyeztetés előkészítése volt, amelyen az összes áramszolgáltató részt vesz majd.
Részt vett: Kassai Ferenc
- Egyeztető megbeszélés Fejér Lászlóval, az MMK Történeti Bizottságának elnökével és a Magyar Urbanisztikai Társaság képviseletében érkező Kolundzsija Gáborral egy, a budapesti rakpartokról készülő kötetről. A szakmai segítség nyújtáson túl, Kassai Ferenc felhívta a figyelmet a budai rakpart rendezésére kiírt tervpályázat súlyára is.
Részt vett: Kassai Ferenc

- „Közös dolgaink – beszélgetések a szakmáról”, a BPMK, az MMK KT és a KTE KÉT, valamint a MAÚT közös szervezésében
Téma: A közlekedéssel szemben támasztott társadalmi igények változásai, a fiatalok utazási, közlekedési szokásai napjainkban
Moderátor: dr. Egyházy Zoltán főtanácsos (NFM)
Indító gondolatok előadói: dr. Kisgyörgy Lajos docens (BME Út- és Vasútépítési Tanszék), Kerényi László Sándor közlekedésstratégiai vezető (BKK Zrt.). Helyszín: Makadám Mérnök Klub
Részt vett: Kassai Ferenc, Hamarné Szabó Mária, Lakits György (MMK KT elnök), Thoroczkay Zsolt (KTE KÉT elnök), Nyiri Szabolcs (MAÚT elnök)

- A Duna-Buda tervpályázat bírálóbizottsági ülése
Helyszín: Főpolgármesteri Hivatal, IV. emelet 2. tárgyaló
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. november 8.

MMK alelnöki ülés. A részletes napirend a BPMK titkárságán megtekinthető.
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. november 9.

- Egyeztető megbeszélés Barta-Eke Gyulával, BME kancellárral a 2018. évi mérnökbállal kapcsolatban. Helyszín: BME, R épület
Részt vett: Kassai Ferenc

- Egyeztető megbeszélés a 2018. évi Közlekedésbiztonsági pályázattal kapcsolatban. Helyszín: BPMK, 25. tárgyaló
Részt vett: Hamarné Szabó Mária, Juhász Tamás, Bíró József (Fővárosi Kormányhivatal), Jankó Domonkos (KTI), Pásti Imre (BKK), Mikecz Andrea

- A Duna-Buda tervpályázat bírálóbizottsági ülése. Helyszín: Főpolgármesteri Hivatal, IV. emelet 2. tárgyaló
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. november 13.

Egyeztető megbeszélés Kiss Jenővel az aktuális tagozati kérdésekről.
Részt vett: Kassai Ferenc

- A KDVVIZIG Vízgazdálkodási Tanács Szakmai Bizottságának ülése. Helyszín: KDVVIZIG székházának III. emeleti tanácsterme, Rákóczi út 41.
Részt vett: Dénes Miklós

2017. november 14.

- Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program Monitoring Bizottság ülése. Helyszín: Földművelésügyi Minisztérium, Darányi Ignác terem, Budapest, Kossuth Lajos tér 11. A részletes program a BPMK titkárságán megtekinthető.
Részt vett: Kassai Ferenc

- A 2017. december 7-én átadásra kerülő Ezüst Ácsceruza Díj bíráló bizottsági ülése. Helyszín: Lónyay utca 31.
A megbeszélésen Kassai Ferencet Makra Magdolna és Szűcs Boglárka képviselte.

2017. november 15.

MMK elnökségi ülés. A részletes napirend a BPMK titkárságán megtekinthető.
Rész vett: Kassai Ferenc

2017. november 16.

- A BME Építőmérnöki Karának 2017. évi Tudományos Diákköri Konferenciája, Geodéziai és Térinformatika szekció ülése
A tudományos ülés elején köszöntötték dr. Völgyesi Lajos Professor Emeritust 70. születésnapja alkalmából.
Helyszín: BME, Általános- és Felsőgeodézia Tanszék, Műegyetem rakpart 3, K épület, Rédey terem
A részletes napirend a BPMK titkárságán megtekinthető.
Részt vett: Kassai Ferenc

- Budapest Főváros XIV. Kerület, Zugló Önkormányzata szervezésében közmeghallgatás. Helyszín: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.
Részt vett: Szalay Gábor kapcsolattartó

- A Budapest Építészeti Nívódíj 2017. díjátadó ünnepsége a Budapesti Építész Kamara és Budapest Főváros Önkormányzata (támogató) szervezésében. Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ.
Részt vett: Kassai Ferenc, Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár; Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes (Budapest Főváros Önkormányzata) a bíráló bizottság (BB) elnöke, Mártonffy Miklós főépítész, Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály, főosztályvezető, BB tag, Csapó Balázs építész, Budapesti Építész Kamara, elnök, BB tag, Bán Ferenc Kossuth-díjas építész, BB tag, Kovács Csaba Ybl-díjas építész, MOME Építészeti Intézet, mb. intézetigazgató, BB tag, dr. Meggyesi Tamás DSC. Széchenyi-díjas építész, urbanista, BB tag, Z. Halmágyi Judit Pro Architectura díjas építész, BB tag.

2017. november 20.

- Egyeztető megbeszélés Dénes Miklóssal az aktuális vizes kérdésekről.
Részt vett: Kassai Ferenc

- A Duna-Buda tervpályázat bírálóbizottsági ülése, az egyes pályázók adatait tartalmazó zárt borítékok bontása. Helyszín: Főpolgármesteri Hivatal, IV. emelet 2. tárgyaló
Részt vett: Kassai Ferenc

2017. november 21.

-Egyeztető megbeszélés a villámcsapadékokkal és az azokból kialakuló villámárvizekkel kapcsolatban.
Részt vett: Kassai Ferenc, Ondruss Lajos Bp. III. kerületi kapcsolattartó, Dénes Miklós vizes szakcsoporti elnök, Magyari Gabriella osztályvezető (Vagyonkezelő Nonprofit Zrt., Városüzemeltetési Osztály), Csók László osztályvezető-helyettes (Vagyonkezelő Nonprofit Zrt., Városüzemeltetési Osztály).

- Az I. Magyar Közlekedési Konferencia egyik szünetében történt kisebb megbeszélés eredményeként egy „kerekasztal beszélgetés” a KTE Közlekedésépítési Tagozat szervezésében a szakirányú felsőoktatási képzés fejlesztésének lehetőségeiről.
Helyszín: Makadám Mérnök Klub.
Részt vett: Kassai Ferenc, Hamarné Szabó Mária, Juhász Tamás, Thoroczkay Zsolt (KTE KÉT elnök), dr. Kisgyörgy Lajos docens (BME Út- és Vasútépítési Tanszék), Lakits György (MMK KT elnök).

- Szakmán túl, határokon át! – A BPMK, az MMK KT és a Makadám Mérnök Klub szervezésében. Téma: A földrajz uralma. Előadó: Farkas Péter.

2017. november 22.

- A Zsámbékra tervezett „Tudományos és Technológiai Park”aktuális státuszáról és a minősítés által a betelepült vállalkozások számára elérhető előnyökről, valamint lehetőségekről tartottak egyeztető megbeszélést az érintett szervezetek Zsámbék város Önkormányzata, az IPE, a Kodolányi János Főiskola, az ÉMI, valamint a BPMK részvételével.
Helyszín: Zsámbék, Polgármesteri Hivatal.
Részt vett: Kassai Ferenc, Horváth László Zsámbék város polgármestere, Mórucz Norbert az IPE elnöke, Dávid Roland az IPE stratégiai igazgatója, Dauner Márton az ÉMI vezérigazgatója, továbbá a Magyar Elektronikus Járműipari Egyesület, a Five-Core Automatika Kft., a GTE Technology Kft., az Alterenergy Kft., az Innostream Kft., az Innoria Kft., az Antal Ipari és Kereskedelmi Kft., a Medicontur Kft., a Zeneszöveg.hu, a Bring me the Horizon, az UXI Kft. és a Lux Kft. vezetői is részt vettek az egyeztetésen.

2017. november 23.

Szakmai nap a BPMK és Budapest Főváros Önkormányzata közös szervezésében „A közlekedés aktuális kérdései a fővárosban” címmel. Beszédet mondott: Kassai Ferenc, Sidó Szabolcs Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala főosztályvezető, Keszthelyi Tibor elnök-vezérigazgató, Főmterv Zrt., Ajtay Szilárd ügyvezető, Bonum Via Kft., dr. Varga István Ph.D, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja, Molnár László szakértő. Levezető elnök: Holnapy László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője.

2017. november 24-25.

Az MMK választmányi ülése. Helyszín: Sárvár, Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa. A részletes program a BPMK titkárságán megtekinthető.
Részt vett: Kassai Ferenc, Némethy Zoltán, dr. M. Csizmadia Béla

2017. november 27.

Pest Megye Önkormányzata és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat konzorciumának KEHOP-1.2.0-15-2016-00011 azonosítószámú, „Pest Megyei Klímastratégia kidolgozása és a Pest Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása” című projektje keretében került megrendezésre a „Pest Megyei Éghajlatváltozási Workshop”. Helyszín: Cegléd Város Önkormányzata.
Kassai Ferenc előadását Nagy Péter szakértő tartotta meg.

2017. november 28.

Egyeztető megbeszélés a 2018. évi mérnökbállal kapcsolatban.
Helyszín: BPMK 25. tárgyalóterem
Részt vett: Kassai Ferenc, Berényiné Nagy Mária gazdasági vezető, Benkő Tímea BPMK titkárnő, Nagy Gyula MMK elnök, Virág Ruldolf MMK titkár, Szekeres Éva MMK titkárnő, Wágner Tímea Diána rendezvényszervező Makadám Mérnök Klub, dr. Hajós Róbert BME szolgáltatási igazgató, Vidóczi Andrea BME rendezvényszervező, Ohács Hajnalka BME kancellári munkatárs, Sipos László ügyvezető, Makadám Mérnök Klub, Szűcsné Rakovszky Zita klubigazgató, Makadám Mérnök Klub

2017. november 29.

- Szerződés aláírása a Miniszterelnökségen
Részt vett: Kassai Ferenc

- Egyeztető megbeszélés dr. Kisgyörgy Lajossal (docens, BME Út- és Vasútépítési Tanszék) a képzésekben való együttműködési lehetőségekről, valamint a 2018. évi közlekedési pályázatról
Részt vett: Kassai Ferenc, Hamarné Szabó Mária

2017. december 1.

Magyar Épületgépészek Napja 2017. Helyszín: BME, Díszterem
Beszédet mondott/előadást tartott: Kassai Ferenc, BPMK elnök, dr. Czigány Tibor, BME dékán, Dauner Márton, ÉMI vezérigazgató, dr. Goda Róbert adjunktus, BME, dr. Magyar Tamás címzetes egyetemi docens, laboratóriumvezető, BME, Both Balázs, dr. Kajtár László BPMK alelnök, tanszékvezető, egyetemi docens BME, Dr. Szabó János, Bokor András Igazságügyi Szakértő (VGF)