BPMK

Lengyelországban aláírták a Via Carpatia közlekedési folyosó megépítését célzó megállapodást

Aláírták a nyolc országon áthaladó Via Carpatia közlekedési folyosó megépítését célzó együttműködési megállapodást hétfőn Beata Szydlo lengyel kormányfő jelenlétében a délkelet-lengyelországi Lancutban az érintett lengyel, szlovák és magyar megyék képviselői.

A lengyel kormányfő az aláírást követő sajtóértekezleten a kelet-közép-európai térség szempontjából stratégiai jelentőségűnek minősítette a Via Carpatia projektjét. Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul az MTI-vel közölte, hogy magyar részről a dokumentumot Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke jegyezte, és részt vett a projektről szóló nemzetközi konferencián is. A 2026-ig megvalósítandó projektben részt vevő országok (Litvánia, Lengyelország, Ukrajna, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország) közlekedési tárcáinak képviselői márciusban írták alá Varsóban a folyosó megépítését célzó szándéknyilatkozatot.
Október végén az Európai Parlament támogatta, hogy a mintegy 3,3 ezer kilométeres, a  Balti-tengert az Égei-tengerrel és a Fekete-tengerrel összekötő, autópálya-, illetve gyorsforgalmi szakaszokból álló közlekedési folyosó a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részeként épüljön meg, ami elérhetőbbé teszi az uniós alapokat is. A projekt magyarországi szakasza mintegy 340 kilométeres, Miskolcot és Debrecent is érinti. A Via Carpatia lengyelországi része mintegy 680 kilométert tesz majd ki, a leghosszabb, mintegy 140 kilométeres szakasz jelenleg a kelet-lengyelországi Lublin és Rzeszów városok között épül. (MTI)