BPMK

Beszámoló a XX. Nemzetközi Építéstudományi Konferenciáról

Immáron 20. alkalommal került megrendezésre a „Mérnökök pünkösdi búcsúja” (Kontra Jenő megnyitó szavait idézve), az ÉPKO június 1-5. között Csíksomlyón, a Jakab Antal házban.

A plenáris ülésen dr. Köllő Gábor EMTSZ elnök, valamint az elnökség tagjai üdvözölték a jubileumi konferencia résztvevőit és megemlékeztek a korábbi konferenciákról. Ezt követően több érdekes előadás hangzott el, amelyek közül kiemelném Kontra Jenő (BPMK elnökségi tag) előadását, amely átfogó energiai körképet adott mind Európa, mind Magyarország energiaellátásáról. A konferencián mintegy 180-200 résztvevő volt, igen sok egyetemista Erdélyből, Felvidékről, Magyarországról. 5 szekcióban, mindegyikben 10-12 előadás hangzott el építőanyag, építészet, vasút-, hídépítés, vasbeton-, acélszerkezetek, épületgépészet, környezetvédelem, építéstechnológia, útépítés témakörökben. A környezetvédelmi szekció, az MMK Környezetvédelmi tagozatának kezdeményezésére, hét évvel ezelőtt került be a konferencia témakörébe. Kezdetekben csak néhány résztvevő érdeklődését keltette fel ez a szakterület. Ez évben 7 környezetvédelemmel kapcsolatos előadás hangzott el, és az F. terem kicsinek bizonyult. Több előadás foglalkozott a talajvizsgálatokkal, de előadás hangzott el az agrárgazdasági beruházások főbb környezetvédelmi kéréseiről (dr. Feketéné Bicskei Éva, az MMK Környezetvédelmi tagozat elnökségének tagja) is. Az általam tartott, zajárnyékoló falak hatékonyságának növelésével foglalkozó előadás különösen az erdélyi diákok érdeklődését keltette fel. A zöldhomlokzati rendszerekkel foglalkozó  egyetemi hallgató (Holczer Eszter) TDK munkájához több hasznos hozzászólást, ötletet kapott a résztvevőktől. A konferenciához kapcsolódó kiállításon, a Frankó Kft., Granuflex Kft. és a Moratus Kft. zaj- és rezgéscsökkentési termékek (rugalmas elemek gépészeti, vasúti zaj, rezgés csökkentésére, zajszegény dilatációk stb.) gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek termékeit ismerhették meg az érdeklődők. A bensőséges hangulatú konferencia rendkívül eredményes volt a különböző egymástól elhatárolódó szakterületek megismerésére, a továbbfejlesztéshez szükséges kapcsolatok kialakítására. A konferencia résztvevői mind így búcsúztak „Jövőre veled ugyanitt”.
Bite Pálné dr., az MMK Környezetvédelmi Tagozat Szakértői Testület elnöke