BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vizes vébé és vízgazdálkodási stratégia

Budapest Főváros Polgármesteri Hivatalában június 10-én a BPMK elnöke, Kassai Ferenc tárgyalást folytatott Kovácsné Tóth Ágnes kabinetfőnök asszonnyal a 2017. évi vizes világbajnoksággal, illetve a főváros minden vizes szakterületre kiterjedő egységes vízgazdálkodási stratégiájának elkészítéséhez szükséges előzetes szakmai egyeztetésével kapcsolatban.

ÉPÍTŐK NAPJA 2016

A Vasas Szakszervezet székház impozáns dísztermében, az Építők Napja központi ünnepségének hagyományos színhelyen került sor június 3-án az építők köszöntésére.

Meghívó a Lipták Villába

A Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara és a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely június 21-én, 18 órától a Lipták Villa dísztermében „Múlt − jelen − jövő a mérnöki munkában” címmel kamara-kiállítással egybekötött szakmai estet rendez.

Megnyílt a világ leghosszabb vasúti alagútja Svájcban

Hivatalosan is megnyílt június 1-én a világ leghosszabb és legmélyebben futó, 57 kilométeres vasúti alagútja Svájcban az Alpokban: a mintegy 11 milliárd eurót (3450 milliárd forint) felölelő építési munkálatok csaknem két évtizedig tartottak és kilenc ember halálát okozták.

Rekordmértékben nőttek a megújuló energiaforrások 2015-ben

Rekordmértékben nőttek világszerte a beruházások a megújuló energiaforrásokba 2015-ben: több mint kétszer nagyobb összeget fektettek beléjük, mint az új szén- és gáztüzelésű áramellátókba - derült ki a REN21 szervezet kutatói által a zöldenergiák globális helyzetéről készített tanulmányban.

Építők Napja előtt

​A BPMK elnöke, Kassai Ferenc telefonos interjút adott a Magyar Építők portáljának a június 3-án megrendezésre kerülő Építők Napja központi ünnepségről és díjátadóról. A teljes interjú a www.magyarepitok.hu oldalon olvasható.

ENERGETIKAI KONFERENCIA

A Siemens irodaház konferenciatermében rendezett energetikai konferenciát május 27-én – a Zuglói Energiahatékonysági Tanácsadó Iroda (ZETI) küszöbön álló megnyitása apropóján – a megyei kamara.

Subscribe to this RSS feed