BPMK

A választott dátum cikkei: hétfő, 01 augusztus 2016

Az idősebb korosztály szükségesnek tartja a technológiai fejlődést, de nehezen tart lépést vele

Az idősebb, 55 éven felüli magyarok 60 százaléka tisztában van vele, hogy a folyamatos technológiai fejlődés szükséges és elkerülhetetlen, ez az arány bőven meghaladja az európai 41 százalékos átlagot, ennek ellenére a nyugat-európai országokhoz viszonyítva sokkal kevésbé tudnak haladni a korral az idősebb magyarok - derült ki a Samsung legújabb kutatásából.

Bekövetkezett a várt fordulat a lakásépítési piacon

Elemzők szerint bekövetkezett a lakásépítési piacon a várt fordulat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) július végén tette közzé, hogy az első fél évben 3420 új lakás épült, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több, a kiadott lakásépítési engedélyek száma, az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésekkel együtt 13 236 volt, több mint kétszer annyi, mint egy éve.

Subscribe to this RSS feed