BPMK

Tar István 1937-2018

1960-ban kapott mérnöki diplomát az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karán (ma BME Építőmérnöki Kar). Azóta egyfolytában a kivitelező építőiparban irányítóként és vezetőként dolgozott. Még ebben az évben dolgozni kezdett a Mélyépítő Vállalatnál, 1961-től már építésvezető volt Balatonfűzfőn. Erre az időre esett a Nitrokémia Ipartelepek rekonstrukciója, vízrendszer kiépítése, utófeszített medencék készítése. 1963-tól építésvezető, majd főépítésvezető összesen 13 éven át Százhalombattán a Dunai Finomító építkezésen. Amit ma olajvárosnak neveznek, a mélyépépítési munkák döntő többsége Tar István irányítása alatt készült. 1977-től a MÉLYÉPÍTŐ termelési (irányító) főmérnöke. Ebben az időben épült a Gellért-hegyi medencerendszer, a Kőér utcai metró végállomás, Kelenföldi pályaudvar bővítése, Békásmegyeri szennyvízátemelő, Üllői út átépítése. A nagyvolumenű egyedi munkák mellett az ekkor épülő budapesti lakótelepek (Békásmegyer, Kőbánya, Havanna, Pestlőrinc, Újhegy, Vizafogó, Gyöngyösi út, stb.) mélyépítési munkáit végezték. 1982-88-ig a VEGYÉPSZER építési igazgatóhelyettese, később építési igazgatója, az 1800 fős építési ágazat vezetője. Az ekkor készült a tengizi-nagyberuházás mellett sok más kivitelezési munka (pl. Szolnok, Pét, Kazincbarcika, Dunaújváros) megvalósítása. 1989-től a FÖLDGÉP Általános Mélyépítő Vállalat műszaki igazgatóhelyettese. 1990. december 6-tól nyugállományába vonulásig vezérigazgatója, amely egy 3000 fős vállalat vezetését jelenti.     

Tar István feleségével 53 éven keresztül élt házasságban, 2 gyermek édesapja, 5 unoka nagypapája.

Búcsúztatására július 13-án, 12.45-kor kerül sor a Farkasréti temető Makovecz ravatalozóban.

Kategória további cikkei: « Dr. Korda Jánosra emlékezünk