BPMK

Mi drágíthatja a beruházásainkat?

Lépten-nyomon halljuk, olvassuk, hogy egy-egy beruházás költségei a tervezetthez képest jóval magasabbak, legyen szó állami(uniós), önkormányzati vagy magánberuházásról, vagy akár saját lakás építéséről. Ennek több – olykor előre nem látható – oka lehet.

Ok lehet – az egyébként örvendetes tény, hogy – 2017. évben az építőipar teljesítménye mintegy 30%-kal meghaladta a 2016. évi eredményt. Az építőipar robbanásszerű növekedését az eredményezte 2017-ben, hogy rendelkezésre álltak azok az uniós források, amelyek megvalósításához építési beruházások voltak szükségesek. A kormány lakásépítést ösztönző programja is jelentősen növelte az építési keresletet. Ugyanakkor az építőipar minden alágazata munkaerőhiánnyal küzd. 

Mára elmondhatjuk, hogy az összes építőipari alapszakma művelői mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben hiányoznak az építési folyamatban.
Ha nagy a hiány; a jó szakembereket meg kell fizetni! Az építőipari kivitelezési árakat azonban nem a bérek emelték meg, hanem az, hogy jelentős mértékben növekedtek az építésben felhasznált anyagok és berendezések árai. Ez utóbbiak pedig szinte kizárólag importból származnak, elsősorban az Európai Unió országaiból. Itt megemlítek egy példát; Lengyelországban kiszámolták, hogy az ún. EU-s támogatások mintegy 70%-a visszacsorog a fejlettebb uniós országok gazdaságába. Vélelmezem, hogy Magyarországon is hasonló lehet az arány. Éppen ezért elengedhetetlen a megfelelő hazai gyártókapacitások növelése, illetve megteremtése.
Az építőipar egyéb – hatékonysági, technológiai és innovációs – hiányossága mellett ha nem magalapozott a beruházások tényleges megindításának előkészítése, és nincsenek pontos és megbízható kiviteli tervek, akkor még azelőtt, hogy az első kapavágás megtörténne, borítékolható a drasztikus költségnövekedés.
Alapvető tehát, hogy minél mélyebbre hatóan a tervezéssel és a projekt-előkészítéssel foglalkozzunk. Ha időben, még a finanszírozási kérdések tisztázása előtt elkészülnek a megfelelő műszaki tervek (amelyek már tartalmazzák a mérnökárat, a leendő létesítmény várható üzemeltetési/fenntartási költségeit is), elkerülhető lehetne a kapkodás, a határidő-csúszás, sokszor a látványos pótmunkák következtében a költségnövekedés és óvhatatlanul a kivitelezés során keletkező minőségromlás.
Az is nagy hiba és drágító hatást eredményezhet, ha a tervezői piacra fáziskéséssel, hirtelen nagy mennyiségű megrendelés zúdul. Minezek miatt elengedhetetlen, hogy pontos kiviteli tervek készüljenek – mégpedig időben. A beruházásokra szánt időfelhasználások háromnegyedének a tervezés és előkészítés idejének kell lennie! Ha ezt az időt megspóroljuk, többszörösére drágulhat a beruházás!
Leszögezhetjük: a gazdaságot nem lehet jó beruházások nélkül szinten tartani, sőt fejleszteni sem. Egy beruházás, az építés megvalósulásának alapfeltétele pedig csakis a megfelelő műszaki előkészítés és az átgondolt terv lehet. A beruházásokhoz műszaki kontrollra van szükség, vagyis a mindenre odafigyelő, mindent látó „mérnöki szemre”. Mára már több eset is bizonyítja, hogy élhetetlen környezet jön létre a nagyvonalú beruházásokkal, ha hiányzik a tudatos, jövőbelátó mérnöki tervezés, – és a kivitelezést nem előzi meg a pontos kiviteli terv.
A tervezésen múlik az, hogy mi jön létre valamely elgondolásból, hogyan valósul meg egy-egy kormányzati, önkormányzati vagy más befektetői-, illetve magánberuházás. Igaz, hogy a tervezés folyamata hosszú időt igényel, de sokszorosan megtérül a kivitelezés és a későbbi üzemeltetés költségeiben.
Vagyis mértéktartó, megvalósítható, jól kivitelezhető tervekre van szükség. Mert tervezni már a beruházói ötlet megszületésekor kell, és hogy szakmai zsargont használjak, előterv-változatok alapján lehet továbblépni.
A Magyar Mérnöki Kamara tavaly év végi állásfoglalása szerint; az építőipar az utóbbi időben tapasztalható erőteljes fellendülése igényli, hogy a kormányzat és a beruházási rendszer szereplői áttekintsék a kialakult helyzetet és az igényeket.

Kassai Ferenc

Megjelent a Magyar Idők május 8-i lapszámában

 

Kapcsolódó cikkek:

Kategória további cikkei: « MILYEN SZAKKÉPZÉST AKARJUNK?