BPMK

Látogatás a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékén

A Miniszterelnökség, valamint a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara képviselői tették tiszteletüket szeptember 23-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékén, ahol a tanszék és a laboratóriumok bemutatását követően egy lehetséges együttműködés lehetőségeiről is egyeztettek.

Dr. Kajtár László egyetemi docens, tanszékvezető prezentációjában elmondta, hogy milyen nemzetközi kapcsolatokkal, milyen projektekben vesz részt és milyen kutatási háttérrel, illetve oktató gárdával rendelkezik a tanszék.
Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke és a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke felhívta a figyelmet, hogy az építésügy területén fontos szerepe van az egyetemnek, illetve, hogy lényeges egy operatív együttműködés kialakítása a Miniszterelnökséggel, melyhez a szakmai hátteret a BPMK hajlandó biztosítani.
Dauner Márton, a Miniszterelnökség Építésjogi és Hatósági Főosztályának vezetője szerint fontos a kormányzat oldaláról ez a szellemi és oktatási műhely, hiszen az építészethez lényeges gépészeti tudás is tartozik, amelynek az eddiginél is magasabb szinten kell beépülnie épületeinkbe, hogy ne csak szépnek, de komfortosak és gazdaságosak is legyenek. Amennyiben ezt sikerül megvalósítani, úgy előremutató lépéseket tehetünk a jövőbe.
A látogatáson részt vett Zorkóczy Zoltán szakmai tanácsadó (Lechner Tudásközpont), Takács János pozsonyi professzor, valamint a különböző területekért felelős témavezetők és doktoranduszok.
(A BME-n idén 65 éves épületgépész képzés alkalmából megrendezésre kerülő „Épületgépészeti Oktatás Napja” programja a következő linken érhető el:
http://www.talalkozzunk.hu/talalkozzunk/web.nsf/Pub/index.html )