BPMK

Megújuló energiatárolási ötleteket várnak

Megújuló forrásból származó villamos energia tárolására hirdet innovációs versenyt a BASF német vegyipari cég, a nyertes pályázók díja fejenként 100 ezer euró és közös kutatási projekt lehetősége a vállalattal.

A technológiai fejlődés motorja az innováció

A technológiai fejlődés motorját nem pénzben, hanem innovációban érdemes mérni, mivel minden, ami civilizációs értéket teremt a világban, kíváncsiságból, emberi gondolatból, alkotásvágyból született - üzente Áder János köztársasági elnök január 19-én Budapesten megrendezett Minőség Innováció 2014 díjátadó díjazottainak.

Véleményeztük a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiát

A 2014-2020-as tervezési időszakban kutatás-fejlesztésre és innovációra (KFI) hazánk várhatóan több mint 700 Mrd Ft támogatást költhet el az Európai Unió társfinanszírozásában. Ezen támogatások folyósítását az EU feltételekhez köti. A legfontosabb feltétel, hogy az egyes megyéknek gazdaságilag szakosodniuk, specializálódniuk szükséges, mely által a párhuzamosságok kiküszöbölhetőek lesznek.

S3 megyei specializáció – a második workshop

A Pest Megyei Kormányhivatal, a Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal S3 megyei specializációk címmel október 13-án rendezi második megyei workshopját a készülő ún. intelligens szakosodási stratégia megyei feladatairól.

Innotrends konferencia

A Nemzeti Innovációs Hivatal főszervezésében, a Design Terminál és a Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség kiemelt szakmai támogatásával, valamint számos hazai szervezet összefogásával rendezik meg október 16-17-én Magyarország legjelentősebb nemzetközi kitekintésű kutatás-fejlesztési és innovációs konferenciáját, az Innotrends Hungary 2014-et a fővárosi Akvárium Klubban.

Együttműködés a Nemzeti Innovációs Hivatallal

Az innováció jelentőségéről nem szükséges meggyőznümk a mérnököket, minthogy mindenki előtt világos, hogy e nélkül nem lehet előrébb lépnünk. Ugyanakkor sokan nem találják meg az innovációs ötleteik megvalósításának legjobb módját, és sokszor előfordul: egyeseket megriaszt az, hogy nem elég a jó elképzelés, a megvalósuláshoz pedig csak másokkal együtt van esély eljutni.

Subscribe to this RSS feed