BPMK

Dr. Ivicsics Ferenc 1930 – 2021

Megint elment egy nagyra becsült kolléga a „régi vágású mérnökök” generációjából. Aki még rajzasztalon fejes vonalzóval, rajzgéppel tudott dolgozni, aki gyögybetűivel rótta le a műszaki leírást, amiben soha nem volt nyelvtani hiba, akinek az aktatáskájában mindennek megvolt a helye. De ne gondoljuk azt, hogy a klasszikus mérnöki attitűd gátja lett volna az új gondolatoknak, megoldásoknak, hiszen Feri bácsi egész életét átfonta az innováció.
Felvidékiként megélt fiatal kora nagy tanulságokat hozott számára, amiről nekünk – nála fiatalabbaknak- gyakran anekdotázott, mély történelmi bölcsességgel. Hiszen átélte az első bécsi döntést, Felvidék jó részének visszacsatolását, de át kellett élnie azt is, hogy Felvidékiből békési, tótkomlósivá lett az akkor lakosságcsereként emlegetett kitelepítések során. Haszonként is emlegette azonban ezeket a történelmi időket, mert nyelvtudást szerzett és a mások megértésének képességét.
A Műegyetemet 1952-ben végezte el, és rögtön eljegyezte magát a vízgazdálkodással: 1952-1954 között tanársegéd az Agrártudományi Egyetem Kultúrtechnikai Tanszékén, 1954-től a MÉLYÉPTERV tervező mérnöke, majd közel negyven éven át, 1959-1996 között a VITUKI munkatársa, osztályvezetője, e közben szerezte meg egyetemi doktori címét (BME 1969). Munkaterületei: a szennyvíztisztítás tervezése, öntözőrendszerek üzemeltetésével, hidraulikus anyagszállítással, a robbantás vízépítési alkalmazásával, szivárgási kérdésekkel, talajmechanikával és résfal építéssel kapcsolatos kutatás. Az 1970-es évektől az új vízépítési mélyépítési termékek és technológiák engedélyezésével, továbbá minőségvédelmi kérdésekkel, környezetvédelemmel, foglalkozik. Elévülhetetlen érdemei vannak a vízügyi szabványosítás, műszaki leírások és tervezési segédletek területén – jószerivel máig a legalaposabb ismerője volt. Nyugdíjba vonulása után, 1997-től az OVF szakértője műszaki fejlesztési ügyekben. Meghívott előadóként részt vett a szakmérnök-képzésben és mérnök-továbbképzésben. Mintegy 30 szakcikket, tanulmányt publikált. Fordítói tevékenysége során sok szakcikket fordított le, közreműködött több kiadvány és könyv szerkesztésében. Szakmai közéleti tevékenysége is jelentős. A Magyar Hidrológiai Társaság Vízépítőipari szakosztályának 1980-tól titkára, 1994-től 2006-ig elnöke, azóta az Etikai és Fegyelmi Bizottság elnöke volt. A Magyar Mérnöki Kamara Egyesület, majd a törvény által létrehozott MMK alapító tagja. A Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatnak 1991 óta – még nem is volt kamarai törvény! – van „minősítő bizottsága”, amikor az OVF megbízta a tagozatot a tervezői és szakértői engedélyek elbírálásával. Azóta az idei tisztújításig vezette Feri bácsi ezt a bizottságot, majd szakértő testületet, közmegelégedésre! Három évtized szerény, csöndes, de rendkívül hasznos munka, amivel jelentős pozitív befolyást gyakorolt a vízmérnöki szakmai jogosultsági szempontok kialakítására és személyenkénti megítélésére, ezen keresztül a tervezői-szakértői munka színvonalára. Munkáját számos kitüntetés ismerte el, hogy csak néhányat említsünk: a Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja, a Magyar Mérnöki Kamara Zielinski Szilárd-díja, a Vízgazdálkodási Tagozat Signum Aquae plakettja, valamint a vízgazdálkodás legmagasabb állami kitüntetése a Vásárhelyi Pál-díj.
A vízépítőipar területén kifejtett kimagasló életműve, a gyakorló mérnöki munka színvonalának emeléséért, a vízügyi szakmai szervezetekben végzett önzetlen tevékenysége példázza, hogy a régi vágású mérnököktől milyen sok tanulnivalónk van az újítás, a jobb megoldások keresése, az igazi mérnökké válás területén.

Tóth Sándor Lajos 1929 – 2021

1947-ben felvételt nyert az akkor József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó és Erdőmérnöki Karára erdőmérnök hallgatónak. Érdeklődése az egyetemi évek alatt az ott híresen jól oktatott technikai tárgyak felé fordult. Ennek megfelelően első munkahelye a diploma megszerzése után (1951. aug. 31) az FM Erdőtervezési Osztály Feltáróút Tervező Csoportja volt. Néhány hónapi munka után tényleges katonai szolgálatra (kettő év) vonult be, ahol pár hónapos alapkiképzés után mérnöki beosztást és besorolást kapott. Építésvezetői feladatokat látott el az ország déli határán az akkor (1952) ott folyó katonai védelmi vonal építésénél. 1953 végén szerelt le utász mérnöki nyilvántartással.
Korábbi munkahelye átszervezés és helyhiányra hivatkozva nem alkalmazta. Érdeklődése ekkor a bányászat felé fordult és ebben a volt soproni baráti köre is segítette. 1954-1957 között a Balinkai Szénbányák Mérnökségének vezetője. 1956 decemberében kötött házasságot.
1957-ben visszatért az erdészet kötelékébe és a Budapesti Erdőigazgatóság állományában az egész ország területére vonatkozóan műszaki ellenőri munkát végzett az erdei főfeltáró utak építésénél. Családi okokból 1958 közepétől ismét a bányaiparban helyezkedett el, és az 1990 év végi nyugdíjazásáig különböző beosztásokban ott is maradt.
1958-1963 között beruházási osztályvezető a Fejér Megyei Bauxitbányáknál, ezt követően bányalétesítési főmérnök a Magyar Alumíniumipari Trösztnél. 1974-től a nyugdíjazásig az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet Bányatervezési Irodájának osztályvezetője majd irodavezető helyettese volt. A tervezőintézetnél lehetősége adódott erdészeti tevékenységet is végezni. Egy vállalati gazdasági munkaközösség alapításával felhagyott bányaterületek (azelőtt erdőgazdasági területek) rekultivációs munkáinak (mechanikai, biológiai) tervezését végezte. Bányaipari tevékenységét bányaipari gazdasági és bányászati mélyépítési végzettségek segítették.
Nyugdíjba vonulása után 1992-93-ban a Szenzor Szervező Kft.-nél mint vizsgázott vagyonértékelő dolgozott. 1994-2002 között a Telki Községi Önkormányzatnál tevékenykedett vállalkozói minőségben. Közművek, önkormányzati utak és csapadékvíz elvezetés terén végzett műszaki tanácsadói és tervezési munkát. 2002-től az 1997-ben általa alapított M+S 2000 Mérnöki Szolgáltató Bt. keretében végzett tervezői tevékenységet. A Bt. 2017 végéig működött. A tervezési tevékenységet a Magyar Mérnöki Kamara tagjaként közlekedési és vízügyi tervezői jogosítvánnyal végezte.
Bányaipari tevékenysége idején háromszor kapott miniszteri, többször Kiváló Dolgozói, valamint arany, ezüst és bronz Bányászati Érdemérem kitüntetést. 2001-ben arany 2011-ben gyémánt 2016-ban vas diplomát vehetett át. Tagja volt az Országos Erdészeti, Egyesületnek, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek és a Magyar Hidrológiai Társaságnak.
Sokoldalú és jó mérnök volt, a régi kultúrmérnöki erdészgeneráció egyik utolsó képviselője. Szinte élete végéig figyelemmel kísérte és alkalmazta a szakmába vágó legújabb módszereket és technikákat, beleértve a számítógépes tervezést is. Utolsó tervezői feladatát 90 éves korában fejezte be. Sokoldalúságát fémjelzi, hogy aktív síoktatóként is tevékenykedett.

Kotschy András 1939-2021


Kotschy András okleveles fizikus, vezető akusztikai tervező, szakértő, a Kotschy és Társai Kft. ügyvezetője 1939. július 4-én született Nagykőrösön. Az ELTE fizikus szak elvégzése után 1963-tól 1993-ig az ÁÉTV, 1993. és 1994. között az UVATERV tervezője és szakértője volt, majd 1994-től 2001-ig az R&M Építő és Szigetelő Kft. Akusztikai Mérnöki Irodájának vezetője. 2001. óta tevékenységét saját cégében folytatta, amelynek fő profilja a terem- és épületakusztikai szakértés és tervezés, zaj- és rezgésvédelem, valamint az akusztikai és elektroakusztikai méréstechnika.
A Magyar Mérnöki Kamara tagja, az Akusztikai tagozat alapító tagja. Több cikluson át tagja az OPAKFI Akusztikai szakosztály vezetőségének. Az OPAKFI Akusztikai és Zaj és rezgéscsökkentési szakosztályainak, valamint az INCE-USA tiszteletbeli tagja.
Magyar és angol nyelven publikált, akusztikai kutatásai, tevékenységei közül kiemelkednek az objektív és szubjektív akusztikai mérések, értékelések; az iránydiffúziós mérések, értékelések; az új termek akusztikai tervezése számítógépes modellezéssel; valamint a zajcsökkentési szemináriumokon előadásai. Rendszeresen tartott előadásokat az Inter Noise konferenciákon.
Kiemelkedő kutatói és tervezői munkássága, a Papp László Budapest Sportaréna, az Agóra művelődési központok és a Pécsi Kodály Központ hangversenytermének akusztikai kialakítása is nevéhez köthető. További értékteremtő akusztikai munkái: AISB-Amerikai Nemzetközi Iskola-Nagykovácsi (nívódíj 2001), ELTE Lágymányosi épületek (Északi és Déli tömb), Kölcsey Konferencia Központ Debrecen, Alkotás Point Irodaház Budapest (az év épülete + építészeti nívódíj 2003.), Magyar Szentek Temploma Budapest, Kodály Zoltán Zenei Ált. Iskola-hangversenyterem, Richter Koncertterem (Győr), Pesti Vigadó rekonstrukció, új Grupama Aréna és sok-sok irodaház, színház, bevásárló központ, sportcsarnok, iskola.
Környezetvédelmi, ipari zajcsökkentési feladatokkal is foglalkozott, így pl. a Tapolcai Szigetelőanyag Gyár új üzemépülete, fűtőművek, dízel aggregát berendezések, gázmotor energiaközpontok üzemi zajkibocsátásának csökkentése, zajvédő fülkék, zajcsökkentő gépi tokozások tervezése.
Kiemelkedő munkásságát 1994. és 2009. évben "Pro Silentio" díjjal, 1998-ban Környezetvédelmi miniszteri elismerő oklevéllel, 1999-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2006. évben Békésy-díjjal és 2014-ben Széchenyi díjjal ismerték el.
Külön kiemelkedő szervezői tevékenysége az INTER NOISE’97 az ACTIVE’97, a FORUM ACUSTICUM’05 hazai megszervezésében, de fontos szerepet töltött be a 7. ICA 1971-ben Budapesten megrendezett Akusztikai kongresszus szervezésében és minden hazai akusztikai szakmai rendezvény előkészítésében; lebonyolításában is.
AZ ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes elnökeként rendszeresen szervezte az együttes hazai és külföldi fellépéseit.
Halála nagy veszteség az akusztikai szakma, az OPAKFI, az MMK Akusztikai tagozat számára.

MMK Akusztikai Tagozat Elnöksége

Elhunyt dr. Emhő László

Életének 82. évében elhunyt dr. Emhő László gépészmérnök, c. egyetemi docens.

Búcsúztatása október 29-én, 11 órakor lesz a pócsmegyeri református temetőben.

Csom Gyula 1932-2021

Életének 89. évében elhunyt Csom Gyula professor emeritus, az atomenergetikai oktatás kiemelkedő szereplője.

Polónyi István 1930 – 2021

Március 15-én kapta meg Gyula város díszpolgára címet, mint a város híres szülöttje, melynek ünnepélyes átadására készültünk, amikor majd ismét szabadon mozoghatunk, az elismerést azonban sajnos már csak posztumusz kaphatja meg. Polónyi István professzor eltávozott, de a szellemisége itt van velünk.
1965-ben 35 évesen a Berlini Egyetem Tartószerkezeti Tanszékének professzorává nevezték ki, ami szenzáció volt nemcsak a kora, hanem külföldi származása miatt is. Az általa tervezett héjszerkezetek kaptak nagy figyelmet, melyet itthon a Műegyetem professzorától, Menyhárd Istvántól sajátított el, s Németországban akkoriban ez még nem volt gyakorlat.
Németországban Stefán Polónyiként lett nagyon ismert, aligha van olyan magyar építőmérnök, akit olyan nagy tisztelet övezett külföldön, mint őt. Itthon a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a BME díszdoktora, Palotás-díj, magyar kitüntetéseket kapta a sok külföldi díj mellé.
Engem különleges kapcsolat fűzött hozzá. Igazából attól kezdve foglalkoztam különösen a Polónyi „művekkel”, amikor a professzor elküldte nekem a Kassel-i egyetemi díszdoktori értekezését, melyben kifejti a tudomány-művészet-technika kapcsolatát. Ettől kezdve rendszeresen gyűjtöttem a Polónyi anyagokat. 2013-ban Berlinben találkoztam vele, s személyesen vitt el életmű kiállítására, ami Németország több nagyvárosában megrendeztek. Amikor 2015 végén a tárlat anyagát hazájának adományozta, egy percig sem haboztam, saját költségemen hazahozattam Münchenből. Debrecenbe került kiállításra, ahol személyesen megjelent ő is. Fantasztikus előadást tartott, és mindenkit elvarázsolt közvetlenége, 85 éves korát meghazudtoló fiatalos temperamentuma, nagyszerű humora, jó kedve. A kiállítást azután a budapesti FUGA-ban, majd a BME-n is sikerült megrendezni.
Könyvtárnyi anyagot írt az által felállított oktatási modellről, mely „Dortmundi Oktatási Modell” címen ismert, s ma talán időszerűbb Magyarországon, mint korábban. A mérnöki kreativitás fejlesztése, a konstruálás, mint a mérnöki tevékenység alapja egész életét végig kisérte. Aki olvassa az írásait, megérti miért érdemes az építőmérnöki pályát választani.
Polónyi professzor eltávozott, de talán szellemisége, tanításai most fognak éppen beérni Magyarországon! Igen kiváló embertől búcsúzunk. Ő valóban elmondhatja magáról, hogy a pályát megfutotta, várja őt példaértékű élete jutalma, a lélek örök boldogsága.
Polgár László

Vízi E. Zoltánné 1930 – 2021

Vizi E. Zoltánné, (Piukovics Blanka) 1930. október 23-án született Mohácson. Fiatal korának politikai nehézségeit követően munka mellett végezte tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen. Diploma munkáját 1964-ben védte meg. Egyetemi évei alatt technológusként majd a végzést követően geotechnikai irányító tervezőként dolgozott az UVATERV Geotechnikai Irodáján. Időközben mérnökgeológiai szakmérnöki oklevelet is szerzett. Az UVATERV-ben eltöltött évtizedek alatt magyar és algíri utak, autópályák tervezésének és kivitelezésének talajmechanikai feladataival foglalkozott. Tervezési és tervezői művezetési feladatait hibátlanul látta el a bel- és külföldi megbízók teljes megelégedésére.
Nyugdíjba vonulása után a lebonyolító „Mérnök” oldalán, szakértőként vett részt az autópályák és egyéb közlekedési létesítmények megvalósításában.
Új munkakörében kezdetben a Közúti Beruházó Vállalat (a későbbi UTIBER Közúti Beruházó Kft) alkalmazta, majd az ÁMI Kft., és 2005-től a FŐBER Zrt. „Mérnök” csapatát erősítette geotechnikai szakértőként, végig követve az úthálózat igencsak felgyorsult építését. Mindezt fáradhatatlan vitalitással, rendszeres helyszíni jelenléttel végezte, sokszor a fiatalabbakat messze megelőzve.
Végleges visszavonulását 2011-ben az M35 autópálya építése alkalmával elszenvedett baleset okozta, amiből szerencsésen felépült, de mobilitása, biztonsága jelentősen csökkent.
Utolsó tíz évének magányát a kollegák szakmai mentorálása enyhítette. A konzultációk munkaterületen vagy otthonában egyaránt sikeresek voltak.
Hosszú pályája során részt vett a magyarországi autópálya építés összes fázisában. Partnerei – tervezők és kivitelezők, sőt a BME tanárai is – elfogadták szakmai tanácsait, amelyek szaktudása, alapos terv- és helyismeret birtokában keletkeztek.  Igazán a terepen szeretett lenni, elbeszélgetni a fúrómesterekkel, szerette kezébe venni a földmunka anyagát, megforgatta, megmorzsolgatta, és már tudta, jó lesz-e töltésnek, vagy nem, szerette nézni, ahogy a gépek látványosan alakítják a földmunkát.
2018-ban a kollégák és az UTIBER Kft kezdeményezésére Csány László-díjra jelölték. A kuratórium pozitív döntése és a kollégák ünneplése nagy örömet okozott neki.
A szakmai problémákat egész életében megoldotta, de a COVID-19 legyőzte 2021. február 21-én.
Hiányát érezzük, emlékét szeretettel őrizzük.

74 éves korában elhunyt Víg András

Diplomáit 1972-ben és 1979-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Eközben a KÖVAC fejlesztőmérnökeként dolgozott, majd a Növényolajipari Kutató Intézet tudományos munkatársa lett.
Víg András az Á4GM Kutató-Fejlesztő Leányvállalat műszaki igazgatója, a Technova Mérnökiroda Kft. ügyvezető-, később üzletág igazgatója, a TechnovaCont ügyvezetője, igazságügyi szakértő volt.
Tevékenysége során foglalkozott egyedi gépek, berendezések, élelmiszeripari gépek és technológiai rendszerek tervezésével. Beruházásokhoz kapcsolódó átfogó szakértői véleményei magas színvonalat képviseltek. Nevéhez számos cikk és tanulmány fűződött, számos konferencia és egyetem vendégelőadója volt itthon és külföldön. Előadásai a megújuló energia, a biomassza hasznosítás, a hulladékhasznosító erőmű, az állati eredetű fehérjefeldolgozás és az oldószer abszorpció eredményeit és lehetőségeit mutatták be.
Víg András 2015-től a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar tiszteletbeli oktatója, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara tagja volt.

Takács Gyula 1943–2021

Hosszantartó, súlyos betegség után Takács Gyula itt hagyott bennünket! Elment Takács Gyuszi, elhajózott az öreg tengerész! Élt 78 évet.

Subscribe to this RSS feed