BPMK

Mérnökbál 2018

Ismét a legnagyobb magyarországi mérnökképző intézmény, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főépületének aulája és díszterme adott otthont a mérnöktársadalom legünnepélyesebb, s a báli szezon egyik legrangosabb eseményének, a fővárosi mérnökbálnak, melyet január 20-án immár 22. alkalommal rendezett meg a Makadám Klub közreműködésével a BPMK, az MMK és a BME.

Az érkező báli vendégeket – mintegy 450 főt a Műegyetemi Szimfónikus Zenekar dallamaira – a rendező szervezetek vezetői, Kassai Ferenc BPMK elnök, dr. Józsa János, a BME rektora és Nagy Gyula MMK elnök fogadta az ünnepi díszbe öltöztetett Műegyetemi Aulában. A dr. Pintér Sándor belügyminiszter és Tarlós István főpolgármester fővédnökségével és részvételével megrendezett bálon a hazai államigazgatás-, valamint a mérnöki köztestületek és szakmai szervezetek vezetői mellett a reálértelmiség képviselői és mérnökcégek irányítói vettek részt. 

Az est házigazdáinak – Kassai Ferenc, Józsa János és Nagy Gyula – rövid megnyitóját követően a Tolna megyei Gyönki Általános Iskola gyermekkórusa és zenekara, a Harmónia Rend Band fergeteges gálaműsorát hallgathatták meg a vendégek, majd a négy égtáj ízeivel ismerkedhettek meg a díszvacsorán. Az utóbbi évek egyik legjobb hangulatú mérnökbáljának nyitótáncát a Fever táncegyüttes mutatta be, a hajnalig tartó mulatsághoz pedig DJ Cserhalmi szolgáltatta a tánczenét.

A XXII. Mérnökbál szponzorai voltak: KÉSZ Építő Zrt., Euro-Sales Biztosítási Alkusz Kft., Generali Biztosító Zrt., A-Híd Zrt., Taxi4, Céh Zrt., Legrand Zrt.

 

Kapcsolódó cikkek: