BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Átadták a megújult budapesti Paskál fürdőt

Átadták a budapesti Paskál fürdő új fürdőépületét, az 1,4 milliárd forintos beruházással kibővült létesítmény hét új medencével üzemel, és egész évben nyitva tart - jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. Szőke László elmondta: a 2345 négyzetméter alapterületű, korábban mindössze két medencével üzemelő strand felújítása 10 hónap alatt készült el, a zrt. a beruházást saját forrásból finanszírozta.

Látogatóközpont és megújuló park

Mezőgazdasági kutatásokról közérthetően – ezt kínálja minden érdeklődő számára az a látogatóközpont, amely Martonvásáron épül a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának tervezett új, 21. századi kutatási feltételeket teremtő tömbje mellett.

Elhunyt Dunai Árpád

Megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Dunai Árpád okl. építőmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara és a Tartószerkezeti Tagozat alapító tagja, Zielinski Szilárd díjas mérnök.

Zöldülő Zugló

Az országban elsőként a fővárosi Bosnyák téri – a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a XIV. kerületi Önkormányzat összefogásával június végén megnyitott – Zuglói Energiahatékonysági Tanácsadó Irodában (ZETI) lesz lehetősége a lakosságnak, illetve a kis- és középvállalkozásoknak arra, hogy felkészült mérnököktől kapjanak tájékoztatást az energiahatékonyság gyakorlati kérdéseiről. A ZETI mintaprojektről Karácsony Gergely polgármestert és Kassai Ferenc BPMK-elnököt kérdeztük.

Még idén benyújtják a kormánynak a nemzeti vízstratégiát

Mintegy 300 milliárd forint európai uniós támogatást használhat fel 2020-ig Magyarország ár- és belvízvédelmi, valamint vízrendezési fejlesztésekre - ismertette Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) vándorgyűlésének plenáris ülésén Debrecenben.

Subscribe to this RSS feed