BPMK

Százmilliárd forintos beruházással 600 új munkahelyet hoz létre a Samsung Gödön

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter augusztus 30-án, Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: komoly regionális verseny végén nyerték el a beruházást, amelyért nagy infrastrukturális fejlesztéseket vállaltak a térségben, valamint Göd csökkenti a koreai cég vállalati terheit. Hozzátette: erre azért volt szükség, mert az uniós szabályok miatt a főváros környékén készpénztámogatást nem adhat a kormány egy beruházáshoz.
Szijjártó Péter kifejtette: a gödi beruházással a világgazdaság megújulásának két folyamata találkozik. Egyrészt a tőke már nemcsak Nyugatról Keletre megy, hanem fordított irányba is, a sikeres távol-keleti vállalatok gyártókapacitásokat hoznak létre Európában. Másrészt az autóipar 21. századi fejlődése a digitalizációról, az elektromos meghajtás elterjedéséről szól - magyarázta.
Mint mondta, most a világ egyik legjelentősebb vállalata hajt végre beruházást Magyarországon, a Samsungnak világszerte félmillió alkalmazottja van, és tavaly 300 milliárd dollár volt az árbevétele. A miniszter úgy vélte, a beruházással Magyarország még inkább a legfontosabb autógyártók látókörébe kerül. Megjegyezte: a koreai és magyar befektetési ügynökség, valamint a Samsung közös programot indított a magyar kis- és közepes vállalatok beszállítói kapacitásának növelésére, ebben 11 cég magas besorolást kapott, héttel pedig még folynak a tárgyalások.
Csang Sze-ung, a Samsung SDI elnöke arról beszélt, hogy 2018-ra tervezik elérni a teljes gyártókapacitást, amikor 50 ezer elektromos vezérlésű gépjárművet szolgálnak majd ki. Emlékeztetett: a Samsung SDI először képcsőgyártóként indult 1970-ben, és az egyik csúcskategóriás cég lett az ágazatban, 2000-ben tevékenységét áthelyezte az akkumulátorgyártásra, majd megszerezte az első helyet a világon. A cég Magyarországon 2001-ben épített először üzemet, amely az európai piacra gyártott képcsöveket, de az iparági kereslet csökkenése a gyár bezárására kényszerítette a vállalatot - mondta. Közölte: a közeljövőben az elektromos autók eladásának robbanásszerű növekedése várható, ezért a cég nagy erőfeszítéseket tesz az európai gyártás beindítására, meg akarja erősíteni jelenlétét a kontinensen. Csang Sze-ung kifejtette: sok országot megvizsgáltak, mielőtt Magyarország mellett döntöttek. Az üzemben - ahol a meglévő épületek mellé újabbakat is építenek - a legfejtettebb gyártási technológia lesz, és nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre - mondta.    A Samsung mostani, a gödi beruházásról hozott döntése mögött az áll, hogy valamennyi európai autógyártó nagy lendülettel fejleszti elektromos autóit, így az akkumulátorok jelentősége folyamatosan nő. (MTI)