BPMK

Nívódíj-2013 Konferencia

Az ÉTE, az ÉVOSZ és az ÉMA szervezésében, a tavalyi évben először megrendezett Nívódíjas konferencia idén február 27-én nyitja meg kapuit.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) valamint a Mesterdíj Alapítvány (ÉMA) 2014. február 27-én konferenciát szervez

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJASOK – 2013

címmel. A konferencia célja, hogy a 2013. évben Építőipari Nívódíjat nyert fővállalkozók, generálkivitelezők és tervezők széles szakmai körben kapjanak lehetőséget épületeik és létesítményeik bemutatására.  Szót kapnak az ÉTE és az ÉVOSZ vezetői mint alapítók mellett, a Mesterdíj Alapítványhoz csatlakozó egyesületek és szövetségek, a

    Közlekedéstudományi Egyesület (KTE)
    Magyar Építész Kamara (MÉK)
    Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ)
    Magyar Épületgépészek Koordinációs Szövetsége (MÉgKSZ)
    Magyar Mérnöki Kamara Építész Tagozat (MMKÉT)
    Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata
    MTF Közműtechnológiákért Egyesület (HSTT)

képviselői, az építési szakma jeles személyiségei, kifejthetik véleményüket a díjban részesült létesítményekről és méltathatják az előremutató megoldásokat. A már hagyományosnak tekinthető konferencia idén is az ÉVOSZ székházában kerül megrendezésre.

Helyszín:                                          1013 Budapest, Döbrentei tér 1.

Időpontja:                                        2014. február 27. (csütörtök)

Időbeosztása:                                 

kezdés:     10.00 órakor

ebéd:         12.00 – 13.00 - hidegtálakkal

befejezés: 16.00 órakor

A részvételi díj: előzetes regisztráció után ingyenes

(Regisztrálni e-mail-ben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 1/201-8416-os telefonszámon 2014. február 25-ig lehet. A terem korlátozott befogadóképessége miatt, kérjük mielőbb jelezzen vissza!)