BPMK

Mérnökgeodézia konferencia

November 9-én került megrendezésre az ez évi mérnökgeodézia konferencia, immáron harmadik alkalommal a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, az MMK Geodéziai és Geoinformatikai Tagozata, valamint a BME Felsőgeodézia Tanszék közös szervezésében.

A 100 főt meghaladó, nemzetközi érdeklődésre számot tartó szakmai esemény helyszíne a hagyományokhoz híven idén is a BME Rédey István előadóterme volt.

A délelőtt folyamán poszter szekcióban számoltak be kollégák az elmúlt időszak jelentős geodéziai munkáiról, szakmai eredményeiről, majd Ládai András, a Norvegian University of Science and Technology -, korábban a BME oktatója következett, aki esettanulmányon keresztül mutatta be az ott jellemző mérnökgeodéziai feladatokat, alkalmazott módszereket, eszközöket és szabályozást. További színvonalas a geodézia mindennapjait, eszközeit és szabályzóit bemutató előadások követték egymást. Megismerkedhettek a résztvevők folyamatban lévő nagyprojekt kihívásaival.

A szakmai nap zárásaként lehetőség nyílt a szakma jelenéről, jövőjéről, a magyarországi ingatlanrendezés helyzetéről, tapasztalatairól, kihívásairól szóló kötetlen, baráti beszélgetésekre is.

A rendezvényünkről készült videóanyagot hamarosan megosztjuk a BPMK Youtube csatornáján.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy megkezdődtek a 2020. évi konferencia előkészületei. Amennyiben szívesen lenne Ön is jövő évi rendezvényünk egyik előadója, vagy téma javaslattal, esetleg a plakátszekcióba illeszkedő anyaggal rendelkezik, úgy kérjük vegye fel a kapcsolatot dr. Siki Zoltán főszervezővel (MMK Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat Vezetője, BME Felsőgeodézia Tanszék tanára) a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.