BPMK

A LAKÁSFELÚJÍTÁS HASZNÁRÓL, ÉRTELMÉRŐL

A politika, a társadalom és az építésügyi szakma, megkerülhetetlen, közös felelőssége, közmegegyezésre épített politikai program alapján biztosítsa épített környezetünk fejlesztését és védelmét. Ezzel az utánunk jövő generációk számára tesszük élhetővé a világunkat, nyitunk előttük távlatokat.

Egy év alatt 14,7 százalékkal csökkent, az előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal nőtt az építőipar termelése

Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 14,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az augusztusihoz mérten 1,4 százalékkal, a májusi mélyponthoz képest 10,9 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése – jelentette november 12-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

AZ ÉPÍTŐIPAR KULCSFONFOSSÁGÚ TERÜLET

Nagyívű lakásprogramot körvonalazott a kormányzat a napokban, amelyben jelentős szerepet vállalna a Magyar Nemzeti Bank. A program évente országosan 30-40 ezer új otthonnal, 1 százalékos GDP-növekedéssel, és félszázezer új munkahellyel számol. Impozáns mutatók ezek, és ha kormányzati és társadalmi támogatással elindulna ez a fejlesztés, a magyar építőipar számára hatalmas lökést jelentene. Vagyis az egész patrióta nemzetgazdaság új impulzusokhoz jutna.

ÉPITŐK NAPJA 2020

A hagyományok szerint minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az ÉPÍTŐK NAPJÁT. Az Építők Napja tehát az ünnep pillanatáé, annak a hagyománynak a folytatása, amikor teljes azokat köszöntjük, akiknek az áldozatos tevékenységétől épített környezetünk minősége, szépsége, és nem túlzás azt mondani, világunk, életünk biztonsága függ. Ezért az épített környezet alakítása nem egyetlen szakma belügye, hanem meghatározó társadalmi, társadalompolitikai kérdés.

Építőipar: enyhébb növekedés

Tavaly novemberben az építőipari termelés 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, októberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 4,5 százalékkal csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Subscribe to this RSS feed