BPMK

Együttműködési megállapodás Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. és a BPMK között

Együttműködési megállapodást írt alá 2013. november 4-én a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara részéről Kassai Ferenc elnök, valamint a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. részéről Barkóczi Zsolt ügyvezető. A Kamara és a Tudásközpont között létrejött megállapodással a felek a két szervezet közötti hosszú távú együttműködést kívánják megalapozni.

A megállapodás célja:
Törvény írja elő (1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről 38/C. § (5) bekezdés): A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara független ellenőrzési rendszert működtet az energetikai tanúsítványok tekintetében. Ennek keretében jogszabályban meghatározott tartalmú ellenőrzés céljából évente véletlenszerűen kiválasztja a Nyilvántartásban rendelkezésre álló összes energetikai tanúsítványnak kormányrendeletben meghatározott statisztikailag jelentős hányadát, és az ellenőrzések alapján a hatáskörrel rendelkező szervnél kezdeményezi a jogszabályban meghatározott hatósági intézkedéseket.

176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet (az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról) tartalmazza a tanúsítvány minőségellenőrzését (9/A. §). A kormányrendelet szerint a hivatalos tanúsítványok éves mennyiségének véletlenszerűen kiválasztott 2%-a esetében kell részeredmények és végeredmény igazolását, az ezek alapján megfogalmazott javaslat indokoltságát ellenőrizni és további 0,5%-a esetében kell a helyszíni megfelelő beazonosítást és a felhasznált adatokat és a teljes számítást ellenőrizni. Az épületenergetikai tanúsítványokat a tanúsítvány készítője a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft.–nek küldi meg, a jogszabályi előírásoknak megfelelően, ezért az ellenőrzésre kerülő tanúsítványokat a BPMK tőlük kapja meg az együttműködési megállapodás szerint.

Ugyancsak kormányrendelet írja elő (266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről 23. § (2) és (6)-(8) bekezdés) a független ellenőrzési rendszer működtetési szabályait például, kitér az összeférhetetlenségi szabályokra.

A jogszabályi követelményeknek megfelelően, az Épületenergetikai Tanúsítványok Ellenőrzése megkezdődött, a 2013-ban készülő tanúsítványok ellenőrzése várhatóan akadálytalanul megtörténik.