BPMK

V. Épületgépész Tervezői Konferencia

Immár ötödik alkalommal rendezte meg a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és az MMK Épületgépészeti Tagozata az Épületgépész Tervezői Konferenciát szeptember 24-én a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban. A konferencia az elmúlt években szakmánk egyik legjelentősebb rendezvényévé vált. Rangját jelzi, hogy dr. Áder János, a Magyar Köztársaság elnöke vállalta a konferencia fővédnöki tisztét, ami óriási megtiszteltetés számunkra.

A konferenciával a szervezők kezdettől fogva a tervezői szakterületen tevékenykedők szakmai továbbképzését is szándékoztak segíteni. Tervezői és üzemeltetői előadások keretében a szlogenhez illeszkedő tartalmú szakmai előadásokra, jövőbemutató színvonalon megtervezett projektek ismertetésére került sor, kiemelve a tervező innovatív gondolkodásának jelentőségét.

Az idei rendezvény mottója: „Középpontban a VÍZ” volt. A konferencia lehetőséget biztosított a szakma szereplőinek, tervezőknek, gyártóknak, forgalmazóknak és kivitelező vállalkozásoknak kötetlen szakmai konzultációra is. Az eseményen több mint 450 tervezőmérnök és negyvennél több épületgépészeti cég vett részt kiállítóként.

„Nehéz időszak után könnyű szervezés”
A koronavírus járvány okozta kihívásokat követően könnyű volt a szervezés, hiszen nagyon vártuk már a találkozásokat – kezdte köszöntőjét Gyurkovics Zoltán, az MMK Épületgépészeti tagozatának elnöke. Az V. ÉGTK – azaz az V. Épületgépész Tervezői Konferencia – lehetőséget nyújt a kapcsolatépítésre, -erősítésre és érdekérvényesítésre is. Idei szakmai rendezvényünk témája a víz; a mérnökök előtt álló kihívások és lehetőségek vizsgálata, természetesen a fenntarthatóság jegyében.
A fenntarthatóság fontosságát emelte ki Kassai Ferenc BPMK elnök is. Öröm és megtiszteltetés, hogy immáron ötödik alkalommal rendezhetjük meg a tagozattal e nagy szabású konferenciát és kiállítást – emelte ki az elnök. Korábban azt mondtuk, hogy az épületgépészet feladata, hogy biztosítsa az épület használói számára a komfortérzetet. Mára az épületgépészet feladata kibővült, mert ezen felül biztosítania kell; az otthonok és munkahelyek emberi, tartózkodásra szánt zárt tereinek elvárt komfort érzetét, a növények és állatok zárt térben való optimális fejlődését, és nem utolsó sorban a mára aktuálissá vált vírusvédelmet egészségünk, az életünk érdekében. Mindezt úgy kell megoldania épületgépészeinknek a tudomány és a gyakorlati, innovatív technikák együttes alkalmazásával, hogy a természeti kincsekkel, nevezetesen a vízzel maximálisan takarékoskodjanak, a környezetet a kibocsátásokkal minimálisan terheljék és az épített környezet esztétikai elvárásait teljesítsék.

A fenntartható fejlődés, város és település fejlesztés alapvető feltétele a természeti erőforrások gazdaságos kihasználása, melyhez elengedhetetlen a vízzel való gazdálkodás javítása. Ezért különös figyelmet kell szentelnünk annak, hogy Magyarország bővében van az édesvíznek, vigyáznunk kell rá! A mérnökök célja az, hogy elősegítsék a vízzel való gazdálkodás, takarékosság szempontjainak előtérbe kerülését, a tervezők, kivitelezők, és a tulajdonosok szemléletét abba az irányba tereljék, hogy az kiemelt hangsúlyt kapjon mindennapi életünkben.
Gratulációval kezdte beszédét Wagner Ernő, az MMK elnöke. Ahogy fogalmazott, a rendezvény megmutatja a műszaki értelmiség erejét és jó hírét viszi a mérnökségnek. Beszédét a kamarai törvény tervezett módosításainak ismertetésével folytatta. Szóba került a felelős műszaki vezetők és ellenőrök kamarai tagságának fontossága és lehetősége; egy szakértői testület létrehozása; a közbeszerzések szakmai hátterének biztosítása mérnök kamarai szakértő bevonásával, illetve egy, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarával közös székház lehetősége is.
A konferencia ünnepélyes megnyitását követően az alábbi előadások hangzottak el Csohány Kálmán levezető elnöksége mellett:


1. A globális koordinációs kényszere a fenntartható vízgazdálkodás érdekében, különös tekintettel az SDGs vízre irányuló 6. ás a 11.51 céljaira. Előadó: prof. Szöllösi-Nagy András (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)  
2. A magyar Nemzeti Vízstratégia céljai és feladatai. Előadó: Reich Gyula, a NVS főszerkesztője, az MMK alelnöke
3. Az ATREA születésnapi bemutatkozása
4. Paradigmaváltás az ivóvízellátó rendszerek létesítésében – szakmai szempontok alapján Előadó: Eördöghné dr. Miklós Mária
5. PROJEKT BEMUTATÓ-1 (Szürkevíz hasznosítás, Oltvai Tamás)
6. Korszerű szennyvíztisztítás. Hőenergia ellátás a tisztítási folyamat melléktermékével (Varga Zsolt projektmenedzser, Hidrokomplex Kft. és Csanád Bálint, Consensus Terv Bt.)
7. Energiatakarékos megoldás HMV termelési rendszerekben Előadó: dr. Szánthó Zoltán

A szakmai partnerek előadásai:
I. blokk, levezető elnök: dr. Chappon Miklós
40 Vírust is szűrő hőszivattyúk, valamint 10 év garanciális igazán különleges kondenzációs kazánok (Előadó: Homor Miklós, Unical képviselet)
Aktív klímagerendák igény vezérelt szellőztetéssel (Előadó: Vigh Gellért, Lindab Kft.)
Minden épülethez a megfelelő szellőző berendezést. Egyszerű kiválasztás, könnyű tervezés az Aereco HR szériával. (Előadó: Engel-Ziegler György, Aereco Légtechnika Kft.)
Helios AIR1 – Egészséges munkahely, biztonságos szellőztetés (Előadó: Kovács István, Helios ventilátorok - Kamleithner-Budapest Kft.)

II. blokk, levezető elnök: dr. Chappon Miklós
Modern felületfűtés-hűtés tervezés az Uponor új BIM szoftvereivel (Előadó: Fülöp Ádám, Uponor Kft.)
Légtechnikai termékek robbanásveszélyes (ATEX) környezetben (Előadó: Gáti Tamás, Schako Kft.)
Minimum térfogatáram igények (Előadó: Vörös Szilárd, IMI International Kft.)
Okosotthon, okosmérés, intelligens szelep – jövőbe mutató automatizálási megoldások (Előadó: Várföldi Róbert – Siemens Zrt.)

III. blokk, levezető elnök: Matuz Géza
Energiatakarékos és egészségügyileg biztonságos HMV hálózatok kialakítása és üzemeltetése (Előadó: Vitárius Dávid, Danfoss Kft.)
Energiahatékony szivattyúk használata az Épületgépészetben (Előadó: Bányik Tamás, Wilo Kft.)
Nagyteljesítményű hőszivattyús rendszerek energiatakarékos kialakítása (Előadó: Láng György, Daikin Kft.)
Nyomásfokozók az épületekben (Előadó: Geyer Szilveszter, Grundfos Kft.)