BPMK

BPMK

BPMK

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Építők Napja

A Vasas Szakszervezet Székház impozáns dísztermében, az Építők Napja központi ünnepségének hagyományos színhelyen kerül sor június 3-án az építők köszöntésére.

Három szakmai nap egy héten belül

Ismét változás alatt áll a kisebb lakóépületek építésére vonatkozó szabályozási környezet. A lakásépítés elősegítésére, ösztönzésére, az eljárási terhek csökkentése mellett több feladatot és felelősséget telepítenek az építtetőre és a tervezőre, valamint a hatóságokra is. Az egyszerűsítések a megvalósítás megkezdésének gyorsítását szolgálják, azonban ezzel egyidejűleg polgári jogi vonatkozásokat is felvetnek.

Megújult Széll Kálmán tér

Közel másfél év munkájaként teljesen megújult, modern csomópontként, találkozási helyként, magas színvonalú, akadálymentes és zöld közösségi térként várja az arra közlekedőket a Széll Kálmán tér.

A Közlekedési Kultúra Napja

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért” című, 2016-ban meghirdetett pályázat keretében közlekedésbiztonsági díjat adományozott tizenöt önkormányzatnak a település közlekedésbiztonsága érdekében végzett kimagasló tevékenységéért. Az ünnepélyes díjátadásra a Művészetek Palotájában került sor május 11-én a Közlekedés Kultúra Napja nyitórendezvény részeként.

Tények, vélemények, rendezvények

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nevében a BPMK elnöke Kassai Ferenc május 5-én meghívást kapott és részt vett a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozat által a Radisson Blu Béke Hotelben megrendezett Tények, vélemények, rendezvények: Konferencia a közlekedésbiztonságról, a közlekedési kultúráról című szakkonferenciára.

A városfejlesztés útjai

Az Informatika a Társadalomért Egyesület szervezésében egész napos rendezvényt tartottak május 5-én „A városfejlesztés útjai – Okos Városok Konferencia” címen, melynek helyszíne a budaörsi uszoda és sportcsarnok volt.

Subscribe to this RSS feed