BPMK

IV. Épületgépész Tervezői Konferencia

„Biztonság és kényelem” címmel zajlott le a nagy érdeklődést kiváltott, kiállítással egybekötött, IV. Épületgépész Tervező Konferencia, melyet a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara az MMK Épületgépészeti Tagozat bevonásával rendezett szeptember 27-én a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban.

Elsőként Gyurkovics Zoltán, a tagozat és a konferencia szervezőbizottságának elnöke köszöntötte a rendezvény részvevőit. Mint elmondta, az épületgépészet mindenkori célja a komfort, a kényelem és a biztonság javítása. Bemutatta Csohány Kálmánt, aki a konferencia levezető elnöke volt. A tagozati elnök leszögezte: a mai konferencián a tervezőket helyeztük reflektorfénybe, mert a tervezőnek a projektet a gondolat megszületésétől a kulcsátadásáig végig kell kísérnie. A konferencián tervezői előadások keretében jelentős beruházások épületgépészeti tervei, kutatások-, előkészítő tanulmányok eredményei kerülnek bemutatásra kiemelve, hogy a gyakorlatunkban a biztonságért és a kényelemért is mi felelünk. A biztonság és a kényelem a tervezéssel kezdődik, amit remélhetőleg a tervezők munkáik bemutatásával igazolni is tudnak. A rendezvényen való részvétellel a tervező és szakértő kollégák teljesíthetik az éves továbbképzési kötelezettségüket. Gyurkovics Zoltán szerint az épületgépészetnek egyre inkább az informatika felé kell fordulnia. Az „épületgépész életérzés” nevében köszöntötte a szenior tervezőket, a fiatalokat és a kiállítókat – kiemelve az idén 30 éves Kamleithner Kft.-t – és köszöntötte a szakmai szervezetek képviselőit. Előkészítés alatt áll egy megállapodás a tagozat és a szervezetek között, amivel remélhetőleg az érdekképviselet erősítését tudják elérni a szakma számára. Köszöntötte a felsőfokú képzésben résztvevő ifjú kollégákat, a társtagozatok képviselőit. Köszöntötte dr. Barótfi István professzort, Denk Andrást, a tagozat alapító elnökét, Dienstmann Tamást, a Horizont Global Kft. tulajdonosát, Németh Csabát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében, Nagy Zsoltot a Főváros képviseletében. Megnyitóját Henry Ford mondásával zárta: „Ha összejövünk, az a kezdet, ha összetartunk, az a haladás, ha összefogunk, az a siker.”

Kassai Ferenc elnök a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara nevében köszöntötte a konferencia előadóit, résztvevőit, a kiállítókat. A konferencia megnyitása kapcsán néhány gondolatot fűzött a konferencia témaköréhez. Nagyjelentőségűnek tartja, hogy az MMK Épületgépészeti Tagozata és a BPMK már negyedik alkalommal rendezi meg az Épületgépészeti Tervezői Konferenciát. A konferenciával a kamara a tervezői szakterületen tevékenykedő kollégák aktuális szakmai továbbképzését is kívánja biztosítani. Korábban azt mondtuk, hogy az épületgépészet feladata, hogy biztosítsa az épület használói számára a komfortérzetet. Ezen belül biztosítsa az ivóvizet, a keletkező szennyvíz elvezetését, a megfelelő hőmérsékletet, a megfelelő minőségű és paraméterű levegőt. Tehát azt mondtuk, hogy az épületgépészet nagy az épületeken belüli csőhálózatokkal, azok szerelvényeivel foglalkozik.

Az épületgépészet körébe tartozik ma is építményeinknél a fűtéstechnika, a vízellátás, csatornázás, az energiaellátás a gázellátás és égéstermék elvezetés, a légtechnika és a klímatechnika. Mára az épületgépészet feladata kibővült, mert biztosítania kell; az otthonok és munkahelyek emberi, tartózkodásra szánt zárt tereinek elvárt komfort érzetét, a növények és állatok zárt térben való optimális fejlődését, a műkincsek számára szükséges komfort állapotot, és nem utolsó sorban különböző technológiai célt szolgáló, készülékek – például a tűzvédelem eszközei, vagy a vagyoni biztonságot szolgáló berendezések – illetve a munkaeszközül szolgáló gépek közegellátását és hulladékainak elvezetését. Mindezt úgy kell megoldania épületgépészeinknek a tudomány és a gyakorlati, innovatív technikák együttes alkalmazásával, hogy a természeti kincsekkel maximálisan takarékoskodjanak, a környezetet a kibocsátásokkal minimálisan terheljék és az épített környezet esztétikai elvárásait teljesítsék. De a feladatok közé tartozik a vagyoni biztonságon túl az energiaellátás biztonsága is! A primer energiafelhasználás csökkentése napjaink egyik legfontosabb feladata mind lokálisan, mind globálisan.  Utalt arra, hogy az energia ellátásbiztonság növelésének leghatékonyabb és legeredményesebb – rövid távon is megvalósítható módja – a fogyasztás csökkentése az energiatakarékosság és az energiahatékonyság javításán keresztül valósulhat meg. Magyarország energiafelhasználásának közel negyven százaléka az épületek energiaellátására fordítódik, melynek kétharmada a fűtés és a hűtés számlájára írható. Ezért az energiahatékonyság javításának kiemelt részét képezik az épületenergetikai fejlesztések. A jól tervezett és kivitelezett szigetelés, klíma-és fűtés, villamos rendszerekkel kevesebb energiát használunk, és kisebb környezetterhelést érünk el. Aláhúzta, hogy az el nem fogyasztott energia a legjobb energia-megtakarítás, a rezsicsökkentés új dimenziója. Az energiamegtakarítási célok elérésében eminens szerepe van az épületgépészetnek, ami az építmények esetében ma már a bekerülési költség, mintegy 70%-át is eléri. A műszaki fejlődés eredményeként új lehetőségek nyílnak meg; megváltoznak a korábban megszokott gyakorlatok. Az információs társadalom térnyerésével a korábban használt fogalmak új tartalmakat is kapnak.  
Az informatika fejlődésével ma már az épületgépészet egybefonódott az okos házak az un. intelligens városok/települések tervezésével, melyek középpontjában az ember és az emberi élet minőségének javítása áll. Leszögezte, hogy az épületgépészet korunk egyik legmeghatározóbb mérnöki szakterületévé vált. Hangsúlyozta; a mérnökök célja, hogy elősegítsék az épületenergetikai szempontok előtérbe kerülését, és a tervezők, kivitelezők, a tulajdonosok szemléletét abba az irányba tereljék, hogy az épületenergetika kiemelt hangsúlyt kapjon minden létesítménynél. Ezáltal növekszik a komfort, télen jobb lesz a helyiségek fűtése, a nyári túlmelegedés pedig csökken. A kiugróan magas szolgáltatói számlák pedig nem terhelik sem a családi kasszát, sem az intézmények költségvetését. Korántsem elhanyagolható nemzetgazdasági érdek az sem, hogy az épületek energetikai állapotának a javítása munkát jelent az építőiparban dolgozóknak, de jelentősen növelheti az építőanyag-ipar, épületgépészeti és gépipari – területek foglalkoztatottságát is. A konferencia résztvevőinek jó munkát és hasznos eszmecserét kívánt.

Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a kényelem csak a biztonsággal együtt értelmezhető. A biztonságot növelni kell, de úgy, hogy az energiahatékonyságot ne tévesszük szem elől. Ez azért is különösen fontos, mert az épületgépészet mindenütt jelen van, nemcsak a lakásainkban, de az ipari üzemekben a gyártásban, az automatizálásban egyaránt. Rendkívül fontosnak tartja a kapcsolattartást az épületgépészettel foglalkozó kollégák között akár a tervezésben, akár a gyártásba, vagy a termékforgalmazásban dolgozzanak is. A kamara törekszik a szoros együttműködések kialakítására és gondozására. Felhívta a figyelmet, hogy A Magyar Mérnöki Kamara közreműködésével megjelent az Innovációs és Technológiai minisztérium legújabb pályázati kiírása az építőipari cégek, köztük a mérnöki tervezőirodák részére. A pályázati kiírás figyelembe veszi a kamara korábbi javaslatait, így a mérnökirodák pályázati lehetőségét a korábbihoz képest kibővítették. E szerint; a 10 alkalmazottnál többet foglalkoztató kis és közepes vállalkozások 25 és 400 millió forint közötti összegre pályázhatnak, míg a 10 alkalmazottnál kevesebb létszámot foglalkoztató mikró-vállalkozások 8 és 50 millió forint közötti összegre pályázhatnak. Pályázni lehet szoftverek és hardverek beszerzésére, oktatásra, innovációs és technológiai auditra, melynek költségei elszámolhatók a pályázat keretében. Figyelmébe ajánlotta a résztvevőknek, hogy az MMK is indít, olyan továbbképzéseket, amelyek elszámolhatók a pályázat keretében; így a beruházás-menedzsment képzés, BIM képzés költségei A benyújtási határidó 2019 október 4. A pályázatnak az ÉMI Nonprofit Kft. a gazdája, de tekintettel a rövid benyújtási határidőre, a Magyar Mérnöki Kamara is minden segítséget megpróbál megadni az érdeklődő tagjai részére.  

A konferencia ünnepélyes megnyitását követően az alábbi szakmai előadások hangzottak el:
Levezető elnök: Csohány Kálmán
Szakmai előadások I.  
1.    Amire a „Biztonság és kényelem” mellett figyelni kell
Előadó: dr. Tarsoly Dániel jogász, kormány-főtanácsos, Nemzeti Klímavédelmi Hatóság, ITM
2.    Tűzvédelemi kérdések az épületgépészetben
Előadó: Mészáros János, MMK Tűzvédelmi Tagozat

Szakmai előadások II.
3.    Új Nemzeti Galéria épületgépészeti tervezése a 21. század kihívásainak megfelelően
Előadó:
4.    Épületgépészeti rendszerek fókuszában az esztétikai, komfort, értéktárgyak és látogatók biztonsága
Előadók: Virág Zoltán témavezető, és az épületgépészeti tervezést végző mérnök kollégák a Kondicad Kft., a Duoplan Kft. és a Temesvári Kft. részéről

Szakmai előadások III.

5.    Innovatív többfunkciós megoldások az ipari- és lakásszellőztetés területén
Előadók: Kovács István, Kamleithner-Budapest Kft.
6.    Informatika a kényelem szolgálatában
Előadó: Ott Károly Innovációs vezető, MOL Csoport

Szakmai partnerek előadásai

I.    blokk

Levezető elnök: dr. Chappon Miklós

Intelligens helyiségnyomás-szabályozás egyszerűen
Előadó: Szilvágyi Zsombor, Schako Kft.

Fogyasztói oldal által generált megtakarítási lehetőségek az Ön kényelméért!
Előadó: Németh Roland, Oventrop képviselet

Kondenzációs kazán vagy hőszivattyú? 10 év garancia kiemelt biztonságként vagy wifi-s kapcsolat kényelemként, vagy mindkettő?
Előadó: Homor Miklós, Unical képviselet

Hűtőközegek és közvetítőközegek biztonságos felhasználása a fűtés- és hűtéstechnikában
Előadó: Simon Sándor, Climalife Kft.

II. blokk:

Levezető elnök: dr. Chappon Miklós

Korszerű szivattyúk az épületgépészetben
Előadó: Szerényi Zoltán, Wilo Kft.

Intelligens szellőzőrendszerek szabályozása a biztonságért és kényelemért
Előadó: Király Tamás, Aereco Kft.

Speciális légszárítási feladat megoldása
Előadó: Sipos Beatrix, Rosenberg Hungária Kft.

Hogyan tegyük hasznossá a hő-, és füstelvezető rendszerünket
Előadó: Csordás Zoltán, Colt Hungária Kft.

III. blokk:

Levezető elnök: Matuz Géza

Biztonság és kényelem a levegő/víz hőszivattyúzásban
Előadó: Joó Renátó, Stiebel Eltron Kft.

Előszigetelt légcsatorna rendszerek előnyei a hazai szellőzéstechnikában
Előadó: Nedbalek-Szántó Csaba, Eviron Systems Kft.

Komfortos igény-vezérelt szellőztetés
Előadó: Vigh Gellért, Lindab Kft.

Okostermosztát, kombiszelep és ultrahangos hőmennyiségmérő
Előadó: Várföldi Róbert, Siemens Zrt Building Technologies.

Az előadók jóváhagyását követően az előadások megtekinthetők lesznek a www.bpmk.hu oldalon.

Kiállítók ÉGT 2019    
Aereco Kft.    
Airvent ZRt.    
Almeva Hungary Kft.    
Ariston Thermo Hungária Kft.    
Armacell     
Atrea sk s.r.o.    
Bausoft Pécsvárad Kft.    
BELIMO Kft.    
Br. Gal Zöldautó Kft.    
Climalife Kft.    
Colt Hungária Kft.    
Columbus Klímaértékesítő Kft.    
Columbus Klímaproject Kft.    
Condair Kft.    
Daikin Hungary Kft.    
Danfoss Kft.    
ENSI Kft.    
Euro-Purator Kft.    
Eviron Kft.    
F2 Komplex Kft.    
FGF Bt.    
FlaktGroup Austria GmbH    
Flamco Hungary Kft.    
Green Clean Kft.    
GRUNDFOS South East Kft.    
Gyur'ma Kft.    
Hauff-Technik Hungária Kft.    
Henco Industries    
HERZ Armatúra Hungária Kft.    
HILTI Hungária Kft.    
Homor és Lányai Kft.    
IMI International Kft.    
IT KLIMA Service Kft.    
K&H Bank    
Kamleithner Budapest Kft.    
Ke Kelit    
Kéményjobbítók Országos Szövetsége    
LG Electronics Magyar Kft.    
Lindab Kft.    
Magyar Épületgépészet    
Merkapt Zrt.     
Műegyetemi Épületgépész Nap    
Oktoklíma Kft.    
Oventrop képviselet (Quality Mérnökiroda)    
Pipelife Hungária Műa.Ip. Kft.    
Planning &Trading Kft.    
Prom-Tech Kft.    
Regale Energy Kft.    
REHAU Kft.    
Resideo Kft.    
Robert Bosch Kft./Buderus    
Rosenberg Hungária Kft.    
SB-Controls Kft.    
SCHAKO Kft.    
Siemens ZRt.    
Stiebel Eltron Kft.    
TANDI '98 Kft.    
Technorgáz Kft.    
TESTO     
TGA Consult Kft.    
Unió Klíma Kft.    
Unit Trade Kft.    
Uponor Épületgépészet Kft.    
Vaillant Saunier Duval Kft.    
Viessmann Fűtéstechnika Kft.    
Vivaco Kft.    
Wilo Magyarország Kft.    
Wolf Klíma és Fűtéstechnika Kft.