BPMK

Magyar statikusok utaztak Albániába

Hét szakember indult útnak december 3-án a földrengés sújtotta Albániába. A magyar mérnökök, statikusok megrongálódott épületek, közművek és utak felmérését végzik majd.

A szakemberek a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a katasztrófavédelem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara és a Magyar Mérnöki Kamara együttműködésében utaznak ki.
November 26-án hajnalban a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Albánia északnyugati partvidéki részét. A halálos áldozatokat követelő földrengés miatt több lakóépület összedőlt, sok épület károsodott.
A magyar szakemberek a megmaradt épületek szerkezeti biztonságát fogják ellenőrizni. Az acél- és vasbeton szerkezetekre specializálódott statikusokból és egy geotechnikusból álló magyar csapat több oldalról is meg tudja vizsgálni a földrengés okozta károkat.
A magyar szakemberek kedd reggel indultak repülővel Tiranába, ahonnan december 10-én térnek vissza. Magyarország és a magyar katasztrófavédelem nem először nyújt segítséget a dél-európai országnak. Idén már két segélyszállítmányt küldött a bajba jutott albán emberek megsegítésére, a legutolsó 21 millió forint értékű segélyszállítmányt november 29-én.