BPMK

Elhunyt Tarics Sándor mérnök, a legidősebb olimpiai bajnok

Életének 103. évében hajnalban elhunyt Tarics Sándor, a világ legidősebb olimpiai bajnoka. Az 1936-os berlini olimpia vízilabdázó aranyérmesét kaliforniai otthonában, Belvedere-ben érte a halál.

A Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett, majd 1949-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Nevéhez fűződik az első földrengésbiztos rugós acélszerkezetű épület tervezése. Tagja volt az Amerikai Mérnökök Egyesületének és az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának.
Az idős sportember 2013. szeptember 23-án ünnepelte századik születésnapját, akkor Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke köszöntötte fel otthonában. Az utóbbi időben már kerekesszékbe kényszerült, de élete utolsó pillanatáig teljes szellemi frissességben élt, matematikai problémákkal foglalkozott. Ő volt 2011. augusztus 2. óta a legidősebb ötkarikás bajnok a világon.

Tarics Sándor 1913. szeptember 23-án született Budapesten. 1929-től a KISOK (Középiskolai Sportkörök Országos Központja), 1932-től 1945-ig a Magyar Atlétikai Club (MAC) sportegyesület tagjaként vízilabdázott, 1933 és 1940 között szerepelt a magyar válogatottban. Tagja volt az 1936-os nyári olimpiai játékokon, Berlinben aranyérmet szerző csapatnak, valamint háromszor nyert főiskolai világbajnokságot.
A diploma megszerzése után Oltay Károly műegyetemi tanár mellett dolgozott. 1941-ben több hónapon keresztül az Egyesült Államokban volt tanulmányúton. 1943-ban doktori címet szerzett. 1948-ban egy ösztöndíj segítségével az USA-ba utazott. 1949 és 1951 között a Fort Wayne University, 1951-től a California Institute Technology professzora lett. 1950-ben San Franciscóban egy építészeti irodában társelnök, majd tulajdonos lett. Később a Kaliforniai Egyetem tanára volt. Dolgozott az ENSZ földrengésügyi szakbizottságában.
Tarics Sándor az Egyesült Államokban földrengésbiztos épületek tervezésével, feltalálóként jutott el a világhírig. Szabadalma nyomán több ezer, a természeti csapásnak ellenálló toronyház épült szerte földön az elmúlt évtizedekben. Az építészmérnök még a hetvenes években fejlesztette ki azt a szerkezetet, amely elnyeli a rengések erejét, így a magas épületek, a felhőkarcolók, de a hidak sem dőlnek össze.
Tarics Sándor a BPMK Örökös Tagja volt.