BPMK

Palkovics: bővül és megújul az építőipari kkv-k támogatása

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is – mondta az innovációs és technológiai miniszter május 8-án Budapesten sajtótájékoztatón.

Palkovics László kifejtette: a gazdasági kabinet elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kidolgozott építésgazdasági stratégiát, amely nagy hangsúlyt helyez az ágazat termelékenységének, hatékonyságának a növelésére és az építőiparban használható digitális eszközök terjedésére. A stratégia megalkotására azért volt szükség, mert a magyar építőipar 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű megrendelés állománnyal rendelkezik, a tervezett beruházások teljesítéséhez pedig az ágazatnak 40-60 százalékos termelékenység növelésre van szüksége. Palkovics László hozzátette, az építőipar digitalizációjának ösztönzését a kkv-knak nyújtott pályázat kibővítése mellett az épületinformációs modellezés és tervezés, azaz a Building Information Modeling (BIM) rendszer minél nagyobb körben való elterjesztése is segíti. Ugyanis a miniszter szerint a BIM már megjelent a magyar építésgazdaság piacán, azonban ezt az alkalmazást az építő- és az építészmérnökök, illetve a beruházók sem használják ki kellőképpen. A stratégiában fontos szerepet kapott a képzés, az építőipar tevékenységét befolyásoló jogszabályi környezet felülvizsgálata, ésszerűsítése, valamint a gazdaság fehérítése és a jogszerű foglalkoztatás ösztönzése – mondta a tárcavezető. Palkovics László kiemelte, az építésgazdaság jelentőségét mutatja, hogy az ágazat 2018-ban az elmúlt 15 év legjobb teljesítményét produkálta, 2019. első negyedévében pedig az építőipar termelési értéke 48,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (MTI)