BPMK

Az NFM dolgozik a 3-as metró felújítás uniós finanszírozásának biztosításán

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon dolgozik, hogy a fővárosi 3-as metró felújításának finanszírozására a lehetőségeken belül minél több uniós forrást el lehessen hozni - mondta Szalóki Flórián, az NFM helyettes államtitkára, az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) irányító hatóságának vezetője háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Utalt arra, hogy az NFM és a BKV között megkötött támogatási szerződés alapján az IKOP-forrásból 137,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra tarthat igényt a kedvezményezett BKV a - szerelvényekkel együtt a mintegy 200 milliárd forintra becsült 3-as metró felújításra. Szalóki Flórián kiemelte, annak érdekében, hogy az Európai Bizottság minél magasabb összegű vissza nem térítendő támogatást nyújtson a projekt megvalósításához, Magyarország ennél a projektnél is igénybe veszi az Európai Bizottság műszaki, szakmai tanácsadó testületének, a JASPERS-nek a szolgáltatását.
A helyettes államtitkár elmondta, a tervek szerint szeptember végén, október elején terjesztik a kormány elé a finanszírozásra vonatkozó javaslatot. Szalóki Flórián elmondta, hogy jelenleg a JASPERS különböző elemzéseket készít, és vélhetően uniós támogatásra javasolja Brüsszelnek a 3-as metró felújítására vonatkozó nagyprojektet. Az elemzések között szerepel a vissza nem térítendő támogatás, a visszatérítendő támogatás lehetősége, de felmerült a kedvező feltételű hitel ajánlása, elképzelhető ezek kombinációja is, döntés még nem született az ügyben. A helyettes államtitkár utalt arra, hogy az uniós finanszírozás biztosítása és a felújítás megkezdése nem függ össze, a munkálatokat el lehet kezdeni az Európai Bizottság döntésétől függetlenül.
A háttérbeszélgetésen a JASPERS képviselője emlékeztetett arra, hogy több budapesti közlekedési projekt - például a 4-es metró, a Margit híd felújítása - uniós finanszírozására beadott pályázatnál közreműködtek már. Kiemelte, hogy a 3-as metró felújításánál több szempontot is mérlegelnek, fontosnak nevezte a fővárosi közlekedési környezetben betöltött szerepének vizsgálatát, a projekt megtérülésének elemzését, és azt, hogy hozzáadott értékű fejlesztést képviseljen.
Radnay Tibor, a BKV Zrt. projektigazgatója szólt arról, hogy a 3-as metró felújításának indításához szükséges hatósági engedélyeket beszerezték, a közbeszerzéseket - az alagútra vonatkozó kivételével - elindították, de a felújítás kezdetének időpontját nehéz meghatározni, mivel a közbeszerzések még nem zárultak le.
(MTI)