BPMK

Nívódíjasok konferenciája

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara adott helyet február 27-én a múlt évi Építőipari Nívódíjasok bemutatkozó konferenciájának.

Kassai Ferenc elnöki megnyitójában köszöntötte a 2014. évben Építőipari Nívódíjban részesített kollégákat, a díj alapítóit és a később csatlakozott szervezetek képviselőit. Külön köszöntötte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnökét, Tolnay Tibort, az Építéstudományi Egyesület elnökét, dr. Nagyunyomi-Sényi Gábort, Koji Lászlót, az ÉVOSZ ügyvezető alelnökét, Pallay Tibort, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumának elnökét. A levezető elnöki teendőket dr. Kiss Jenő, az MMK Építési Tagozata elnöke látta el.

Koji László az ÉVOSZ ügyvezető alelnöke „Az építési ágazat 2015 évi súlyponti problémái, javaslatok ezek megoldásához” címmel tartott értékes előadást. Mondandójában hangsúlyozta egy „beruházási adattár” kimunkálását, amely a több évre történő felkészülést segítené. Hangsúlyozta azt is, hogy hiába lesz új közbeszerzési törvényünk, ha a szemlélet nem változik. Nagyunyomi Sényi Gábor, az ÉTE elnöke, „65 éves az ÉTE, 20. éves az Építőipari Mesterdíj Alapítvány, 15 éves az Építőipari Nívódíj pályázat – 100. Építőipari Nívódíj” címmel tartott előadást az egyesület, az alapítvány és a nívódíj múltjáról és jelenéről, majd Bálint Péter, a nívódíj pályázat bíráló bizottságának elnök-helyettese adott tájékoztatást arról, hogy az elmúlt években milyen építménykategóriában és mennyi nívódíjas alkotás született.
Bemutatásra került építmények: Budapest Music Center, Újpest Uszoda és Rekreációs központ (Halassy Olivér Városi Uszoda), Geometria Irodaház, Hárosi Duna-híd, ELMŰ Irodaépület és Üzemirányító Központ, Szentendrei árvízvédelmi mű megerősítése és átalakítása. Első mobilgát Magyarországon. FOUR POINTS by SHERATON BUSINESS HOTEL és KONFERENCIA KÖZPONT, Budavári Nagyboldogasszony templom rekonstrukciója, PORTA PACIS (BÉKE KAPUJA) Tihanyi Bencés Apátság.
A nívódíjas építményeket a tervezők és a kivitelezők együttesen mutatták be diaképes előadásokkal. A rendkívül tanulságos konferenciát Pallay Tibor, az Építőipari mesterdíj Alapítvány elnöke értékelte és zárta be.