BPMK

Emléktábla avatás

Posgay György (1928-2017) gyémántdiplomás tervezőmérnök tiszteletére állított emléktáblát Újbuda önkormányzata. Az ünnepélyes avatásra március 29-én, a Bartók Béla út 72. szám alatt került sor. A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara nevében Szőllőssy Gábor BPMK-alelnök helyezett el koszorút.

Posgay György a Műegyetemen töltött évek után a GYESEV-nél, azután a Földalatti Vasúttervező Vállalatnál, majd jogutódjánál, az Uvaterv-nél dolgozott. előbbiben három, utóbbinál 50 évet töltött, egészen a vállalat szétdarabolódásáig. Tervezőként dolgozott a MÁV vonalakkal többfelé az országban, részt vett a szekszárdi híd tervezésében, és egyre meghatározóbb tervezői pozíciókat töltött be. munkáját őrzi a frankfurti metró, az iraki diyala és garmat ali hidak, a limai metró Peruban, a vízvezetékek Algériában, és a metróhálózat Tripoliban. Itthon az ő nevéhez fűződik a Millenniumi Földalatti meghosszabbítása és rekonstrukciója. Közreműködött az összes budapesti metróvonal tervezésében, és a 4-es metró megvalósításánál is.

Haláláig tanult, kereste az újat, nyugdíjasként a Metrobernél, az Euroutnál és az Eurometronál szakértőként, tanácsadóként dolgozott.
Fotó: Facebook / Újbuda