BPMK

Közlekedési Kultúra Napja - nyitórendezvény

A tavalyi évhez hasonlóan idén is online került megrendezésre a Közlekedési Kultúra Napja (KKN) megnyitó rendezvénye. 2015. óta május 11-e a Közlekedési Kultúra Napja, amelyhez kapcsolódóan rendezvények, konferenciák és aktivitások sokasága hívja fel a figyelmet a közlekedés kultúrájának jelentőségére, sokszínűségére a közúti, a vasúti, a vízi és a légi közlekedés területén egyaránt.

Az onine térben megrendezett konferenciát idén elsőként dr. Fónagy János, a KTE elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy a KKN hagyománnyá vált rendezvény, kampány és eseménysorozat. Keretein belül lehetőségünk van a közlekedésbiztonság, a közlekedés kultúra ügye iránt elhivatott szervezetekkel karöltve, hogy ráirányítsuk a közfigyelmet a közlekedés szépségeire, infrastruktúrájára, technikai vívmányaira, továbbá remek alkalom arra is, hogy megköszönjük a közlekedésben dolgozók munkáját is – kiváltképp a pandémia idején.
Szigeti Szabolcs a WHO képviselőjeként köszöntötte a konferenciát. Előadásában kitért a közlekedés és az egészségügy közötti összekapcsolódásra, hiszen azon felül, hogy a balesetekben megsérült személyek sokszor kórházi ellátásra szorulnak; a vírus néhány hét leforgása alatt már több kontinensen is elterjedt a repülőjáratok útján.
A közlekedési technológia mindennapi és tömeges használata, illetve a felgyorsult közlekedési tempó természetszerűleg jár együtt, mind a járványügyi, mind a közlekedésbiztonsági kockázatok növekedésével. Mindkettő csökkentéséhez a felelős emberi magatartás kialakítására, a kulturális hozzáállásunk megváltoztatására van szükség.
Sebastian Beltz, az EPTS (European Platform of Transport Sciences) főtitkára ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a szervezet 2011 óta, 18 országban, több, mint 30 ezer emberrel dolgozik együtt a fenntartható közlekedés kialakításán. Ahogy fogalmazott, a közlekedési kultúra egy egységes európai követelmény és szükséglet.  
Kezdetektől a programsorozat egyik kezdeményező/rendező szervezete a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara. Az idei programnyitó rendezvényen szakmai önkormányzatunkat Kassai Ferenc, a BPMK elnöke, az MMK alelnöke képviselte. „Az élhető városokhoz és településekhez hozzátartozik a közlekedésbiztonság, a közlekedési kultúra színvonalának az emelése; ennek mindennapi rutinná kell válnia már az óvodás kortól.
Az alapvető cél a települések közúti közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, a balesetek számának a csökkentése.
A forgalom nagysága és a közlekedés sebessége rohamosabban nő; az emberi leleményesség, a mérnöki tudás jól kamatozik a közlekedési utak építésében, és törekszik a biztonságra, de szemléleti megújulásra is szükség van a közlekedők védelme érdekében.
Óriási előrelépést jelentene a közlekedésbiztonság szempontjából, ha több figyelem övezné az egész világon a közlekedés kultúráját, hiszen közlekedés nélkül nincs élet, nincs emberi érintkezés, a rossz közlekedési morálnak viszont életek esnek áldozatul.

A közlekedés értelme éppen az, hogy működőképes világot teremtsen, hasznosítsa az emberi tapasztalatokat, és az embert szolgálja” – fogalmazott az elnök.

Schanda Tamás miniszterhelyettes (ITM) szerint bíztató adat, hogy az 1950-es évek óta tavaly először csökkent 500 alá a hazai utakon elhunyt személyek száma. A cél azonban az, hogy egyetlen embert se veszítsünk el közúti balesetekben. Erre a felelősségre emlékeztet minket e szemléletformáló jeles nap is.
Tovább javíthat majd a statisztikán az úthálózat fejlesztése is. A Kormány egyik fő célkitűzése, hogy bármelyik hazai településről 30 percen belül elérhető legyen egy 4 sávos útszakasz.
Dr. Mosóczi László, az ITM Közlekedéspolitikáért Felelős államtitkára az Európai Uniós stratégiai környezetről szóló beszámolójában elmondta, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyede a közlekedés által generálódik. Az erre kidolgozott Green Deal stratégia célja, hogy 2050-ig a jelenlegi gázkibocsátásnak 90%-os csökkenése valósuljon meg. Ehhez a személy-, és áruszállítás területén is a vasút és a vízi szállítás és közösségi közlekedés népszerűsítése az eszköz. További cél 2050-ig a 0 emisszió, a 0 közlekedési balesetből származó haláleset, 0 papír alkalmazás, vagyis az elektronikus, digitalizált közlekedés.
Hazánkban a 2016-ban indult Útprogram keretein belül 3200 milliárd Ft-ot fordít a kormány közútfejlesztésre. A Komplex Útfelújítási Programnak köszönhetően az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd Ft volt. További 6000 milliárd Ft-ot szán a kormány vasútfejlesztésre és előkészítés alatt áll a repülőtér fejlesztési program is.
A közlekedésbiztonság növeléséhez azonban nem elég az infrastruktúra fejlesztése, elengedhetetlen a szemléletformálás is. A Közlekedő Kisokost minden 4. osztályos gyermek megkapja, és eddig már 56 ezer diák vizsgázott is belőle – számolt be Révész Máriusz kormánybiztos. Emellett külön szükséges foglalkozni az e-mikromobilitási eszközökkel és azok KRESZ-ben való szabályozásával is. Ennek részleteit az a KRESZ módosító javaslatcsomag tartalmazza, amelynek a célja a balesetek számának csökkentése hazánkban.


A 2021. évi KKN aktivitásokat Bíró József, az Eseménykoordinációs Munkabizottság vezetője, a KTE társelnöke ismertette. A 87 partnerszervezet 118 aktivitásán felül idén 8 témakörben hirdettek pályázatot a szervezők, amelyen több, mint száz pályázó és több tízezer szavazó vett részt, illetve új elemként, a fiatalabb generációk elérése érdekében 2021-ben TikTok kampány is indult.
Az Év Hídja: Szolnoki Tiszavirág Gyaloghíd
Az Év Körforgalma: Pápa, 83-834. sz. főutak csomópontjában lévő körforgalom

Az Év Közlekedésbiztonsági Fotója: Zudor Emese Réka: A beleset emléke örökre megmarad
Az Év Közlekedési Kiadványa: Debrődi Gábor: Hét évtized a magyarországi mentés történetéből, Kiadó: Országos Mentőszolgálat
Az Év Kerékpárútja: Poroszló-Tiszafüred kerékpárút
Az Év Közlekedésbiztonsági Társadalmi Felelősségvállalása: Magyar Biztosítók Szövetsége


Kisművész 2021:

1.    korcsoport: Juhász Péter, 9 éves

2.    korcsoport: Vankó Nóra, 13 éves

3.    korcsoport: Agócs Noémi, 15 éves
Videó kisművész kategória: Peresztegi Mirkó